15. A megmentő

 2010.02.19. 08:00

Kata, a tökéletes újságírónő és superwoman mentette meg a helyzetet. Felhívott, hogy késő délután ráérek-e, mert összetrombitálná az ominózus tv-műsor meghívottait egy kis ismerkedésre. Már mindenki más igent mondott, és nagyon nehéz lenne új időpontot találni. Elfoglalt üzletasszony, kutatónő, miegymás, na, meg egy nagycsaládos csajszi, akinek négy gyerek elhelyezését kell ilyenkor megoldania. (Gondolom, ügyesen mindenkinek ezt adta be, hogy a többiek már igent mondtak.) Megnyugtattam: én természetesen ráérek. Egy apáca ne érne rá?

Aztán küldtem egy sms-t Agapénak, mi a helyzet. Tudtam, hogy a tv-műsor fontosabb számára az én penitenciámnál. Visszaírt, hogy kivételesen elenged, de még számolunk. A nőcis találkozó helyszíne nem volt messze a kávézótól, ahová a proffal beszéltük meg, és még időben se ütötte egymást a két dolog. Először a prof. Van két óránk. Két óra soknak tűnhet, de vele kevésnek fog bizonyulni, előre tudtam. Mindegy, a lényeg, hogy láthatom.

Azt viszont nem tehettem meg, hogy a tv-s összeröffenésre ne habitusban menjek, mert az egész aurám odalett volna. Ezek a nők egy hús-vér apácát akartak látni. Akkor majd azt fognak látni. Legfeljebb a prof nem fogdossa a kezemet nyilvánosan. Egyébként se hinném, hogy fogdosná, bármikor belebotolhat valamelyik tanítványába, kollégájába, vagy akárkibe, aki társaságból ismeri. Sokat járnak társaságba, mert jelen kell lenni. Nem csak az egyetemen, mindenütt. Ahhoz, hogy továbbra is ő maradhasson a góré, oda kell tennie magát.

Szóval akkor rendi ruha.

Címkék: tv találkozó elvárások prof rendi ruha

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr301666120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.02.19. 09:57:54

Megsem kell kiszokdosni. Ez jo :) De mit lehet csinalni 2 ora alatt egy kavehazban?

Old Man 2010.02.19. 10:39:49

@Gloria Mundi: "Két óra soknak tűnhet, de vele kevésnek fog bizonyulni." - Majd meglátod!

hungaryhonvéd 2010.02.19. 10:44:15

Jó társasággal kevés...
De ha annyi jut, akkor annyi is elég!

Azt azért remélem, hogy nem lesz külön poszt a készülődés, az oda út! =)

zellerlevél 2010.02.19. 11:31:19

Továbbra sincs semmi a lelkiekből.

Maradt a rendi ruha, utalásnak, mint jelmez.

Még mindig kérdezem: kinek használ? És kinek árt? Mi a cél?

vén betyár 2010.02.19. 11:32:33

@hungaryhonvéd: Ahogyan én ezeket a nem szép, de rendkívül jószívű vén kujonokat ismerem, előbb-utóbb "eszébe jut", hogy:
1, itt lakik a szomszéd házban, elfelejtette becsukni az ajtót és kiszökik a macska, /vagy megy a mosógép és a múltkor sem a kádba ürített, hanem mellé/,
2, itt lakik a szomszéd utcában és szívesen megmutatná /kölcsönadná, odaajándékozná/ azt a Gottfried von Stra&burg könyvet, amiről a múltkor beszélgettek,
3, itt lakik taxival pár percre és van neki egy csodálatos, féltve őrzött középkori /és még régebbi/ elefántcsont, arany, ezüst, drágakő, stb. corpus-gyűjteménye...
4, elfelejtette bevenni a reggeli vérnyomáscsökkentőjét, Cavintonját, Viagráját...
5, "Beszélgessünk az irodalomról Natasa, znájes tü Puskin?Da.Akkor igyi szjudá büsztro..." Ja, ez egy másik poszt, másik vicc, ha jók lesztek, egyszer elmesélem.

Csuri / Bariildi 2010.02.19. 21:29:54

@zellerlevél: Minek a célját kutatod??
És miről kérdezed, hogy kinek használ??
Szerintem ez egy napló-formájú írás, jól fogalmazva, jó stílusban, élevezets olvasmány.
Gondolom a lelkiekre is jobban kitér majd, de nekem spéci most nem annyira hiőnyzik. Ha csinál is majd valamit, azt magyarázza meg, de igazából az is elég, ha az előzményekből összerakhatók az okok....

Csuri / Bariildi 2010.02.19. 21:31:16

@hungaryhonvéd:
csatlakozom! Leti, ezt ma szűkre szabtad! Ok, hogy nem háború és béka, de azért picit többet is rászánhatsz, nem kopik el az a fránya billentyű. Az idődből meg kitelik, nem?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.02.19. 21:53:37

@zellerlevél: Sztem volt már a lelkiekből, pl a laudes kapcsán. Vagy azt várnád, h jámbor szövegeket írjon Letícia? Amilyeneket szokás? Biztos tudna ilyet is, de abban mi a pláne? Ahhoz elég bekapcsolni a Mária Rádiót.
Kinek árt? Kinek használ? Mi ez a haszonelvűség? Ártani senkinek nem akar, az én meglátásom szerint, használhat magának, meg azoknak, akik szeretik olvasni. Minimum :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.02.20. 09:43:28

@Old Man: LÁTNI akarja, nem felfalni :)
Habitusból kuksolva a világra más léptékkel gondolkodnék én is, úgy hiszem.