Kata, a szerkesztő asszony hívott. A tévés. Hogy beugorhat-e a kolostorba beszélgetni egy kicsit. A tanácsomat szeretné kérni. Meg úgyis szeretné megnézni egy kicsit, milyen egy zárda belülről. Zárdának egyébként régen hívták, a háború előtt. Jópofa szó, a bezárásra helyezi a hangsúlyt. A tulajdonképpeni zárda csak a klauzúra, ahová férfi nem teheti be a lábát, a papokat meg szükség esetén az orvost kivéve.
Persze régen idegenek se tehették be a lábukat, de a mi rendünk nem szigorú ebben egyáltalán, úgyhogy fogadhattam Katát a szobámban. Először végigvezettem az iskolán meg a rendházon, legalább is a nevezetességeken. Nagyon élvezte, hogy végre egy működő kolostorban járhat-kelhet. Turistaként sok múzeumot látott, amely egykori kolostorépületekben működött, de olyat, mint ez, ahol valódi szerzetesi élet folyik, még nem.
El volt ájulva, mennyire modern minden. Kicsit túl modern is, szerinte. Nincs meg az a hangulat, ami a régi épületekben. Bár a rendház sokkal hagyományosabb, mint maga az iskola, amely csak pár éve épült teljesen újjá. Az én időmben még másképp nézett ki, és ténykérdés, hogy nekem is jobban tetszett akkor.
No, de rátérve látogatása okára, a szobámban lekuporodott a padlószőnyegre (nem vagyok felkészülve vendégek fogadására, az az igazság), és előadta, hogy nem tudja, mit kezdjen a vérfeministával. A csaj halálra kínozza. Mindenbe bele akar szólni, látni akarja a műsortervet, tudni akarja, hogy milyen lesz a háttér, milyen bejátszások várhatók, mert a bejátszásokban figyelnünk kell például arra, hogy a férfiak ne legyenek magasabbak a nőknél, és ne mindig főnöki helyzetben jelenjenek meg.
- Őszintén szólva szeretnék megszabadulni tőle - vallotta be Kata. - De nem tudom, hogy csináljam. Pedig nem vagyok kezdő. Ilyen csajszival azonban még nem találkoztam. És milyen kínos, hogy pont őt kértem fel. Hogy lehet visszacsinálni egy felkérést?
Sajnos semmi épkézláb nem jut az eszembe. Abszolút megértem Katát, és szerintem is meg kell szabadulni a vérfeministától, de tapintattal valószínűleg nem fog menni. Talán a kutatónő jobb tanácsod adhat, ő múltkor is leszerelte.
Miután Kata elment, azon gondolkodtam, milyen keveset tudok a kinti életről. Az én harcaim mennyire mások, mint a többieké. Tudnék-e a falakon kívül létezni? Ezt a világot ismerem, ennek a szabályai között tanultam meg létezni. Nem ismerek más otthont. Más családot. Annyi minden lehettem volna. Lehettem volna más? Lehetnék még más?
