22. Szóval, a tisztaság

 2010.03.05. 08:00

Tudom, hogy mindenkit ez izgat legjobban. Hogy lehet kibírni, és egyáltalán. Sokmindent ki lehet bírni. És sokkal többen kibírják, mint gondolnánk. A tudatot tán nehezebb kibírni, mint a tényt, napról napra. Mindaddig, amíg nem korbácsolja fel valami a kívánást, egészen egyszerű.

Most azonban más a helyzet. Valami megváltozott bennem. Nem tudom, hogy a prof hozta-e a változást, vagy a változás a profot. Nem tudom, ő indította-e el a folyamatot, vagy azért indult el a folyamat, mert megérezte rajtam, hogy nem vagyok olyan nem nélküli lény, amilyennek lennem kellene. Bár soha senki nem várta a szerzetesektől, hogy nem nélküliek legyenek. De ez más történet.

Múltkor, a kávézóban úgy éreztem, távolságtartó, mintha idegenek lennénk.  Ez bántott. De hát nem vagyunk idegenek? Nem idegen-e mindenki a számomra? Nem vagyok-e elzárva végleg minden más testtől és ezen keresztül lélektől is? Akkor és ott azt kívántam, hogy bárcsak másutt lennék vele, kettesben.  Képek villantak be, mit tennénk, ha kettesben volnánk. De csak néhány kezdeti mozdulatig jutottam el. Nem gondoltam tovább.

Nyomaszt az örök fogadalom témája. Jövőre jár le az 5 éves fogadalmam. A házasság esetében is bevezethetnék ezt a rendszert. A gyerekek miatt nem lehet elsősorban, egyébként logikus lenne. Nemrégiben olvastam, hogy a házasságok átlag időtartama hét év. Régen is ennyi volt, most is ennyi. Csak régen bele kellett halnia valamelyik félnek, most elég elválni. Ha a szerzetesnek van próbaideje, a civileknek is járhatna. Mi először csak 3 éves fogadalmat teszünk, aztán 5 éveset, és csak ezt követően az örökre szólót. Hát, nekem nagyon nem akarózdik meglépni az utóbbit.

Érdekes, hogy a prof is rákérdezett. Ezek szerint képben van. Tán Agapé beszélt róla neki. Agapé kicsit tart attól, hogy halasztani fogok. Pedig per pillanat ennél sokkal radikálisabb dolgok járnak a fejemben.

Erotikus álmaim vannak. Az álmoknak még egy apáca se parancsolhat. Van értelme meggyóni az álmokat? Nem akaratlagosan álmodom. Bűn csak az, amit tudva és akarva cselekszünk. Az álom nem lehet bűn. Tudom, hogy nem az. Mégis nyugtalanít. Mintha egy ajtót feszegetnék. Azt hiszem, nemsokára betöröm azt az ajtót, és beárad rajta valami, amit régen bezártam, amit el akartam felejteni.

Címkék: erotika álmok halasztás tisztaság örök fogadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr981667297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.03.05. 10:03:27

újra akarod-e álmodni azokat az álmokat? mert úgy egy kicsit egyértelműbb =)

vén betyár 2010.03.05. 11:59:37

Akárhogyan próbálom, még elképzelni sem tudom, hogy ép, egészséges, érző és gondolkodó felnőtt ember vágyak nélkül éljen.Azt elhiszem, hogy vannak akik le tudják azokat győzni.De nem gondolni rájuk, nem álmodni, nem érezni, nem vágyni, nem kívánni, ez nem emberi.
"ehess, ihass, ölelhess, alhass"
ha jól emlékszem.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.05. 12:33:46

@vén betyár: Egyetértek. A vágy biztosan ott van mindenkiben, csak mesterségesen visszaszorítja. Bár ismertem olyan infantilis személyiségeket, akikben a nemi vágy a jelek szerint valóban nem fejlődött ki, de ez sztem ritka.

hungaryhonvéd 2010.03.05. 13:37:32

Nekem erről a vívódásról illetve elköteleződésről "A rózsa neve" című film záró jelenete jut eszembe, csak ott a helyzet és végül a döntés éppen fordított volt...

Kívülállóként nem úgy döntenék, ahogyan a szerzetes srác, de az ösztönös és nem racionális.
/ő szolgálni, megismerni és tudni akart, gondolom, "nem élni"/

Persze hol az ész, az értelem a szív és a vágy viharában?

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.03.05. 13:54:00

@vén betyár: Így van. Egészséges emberben mindig ott lesznek a vágyak. Szerintem a szerzetesektől sem várja el senki, hogy ne legyenek vágyaik. Nem is erre tesznek fogadalmat.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.05. 15:51:10

@hungaryhonvéd: Akkoriban a megismerés és a tudás erősen az Egyház privilégiuma volt, főleg, ha egyszerű származású emberről volt szó, aki másképp nem juthatott ezen infók birtokába. Ebből a szempontból érthető a választása. Ami pedig a középkori szerzetesek önmegtartóztatását illeti, jó nagy a szórás. Nem éltek mind szűzies életet.

Csuri / Bariildi 2010.03.05. 16:26:03

Ezeket az álombeli fantáziákat én is feszegettem már, mondván, hogy arról nem tehet a szerencsétlen alany. na persze, elvileg attól alakulnak ki, hogy (ébren is) ott motoszkál valami ilyesmi a fejében.
Leti kérdésfelvetése nagyon racionális elemzőkészségre vall, ezúttal: a prof miatt megy ebbe az irányba, vagy ellenkezőleg: valami elkezdődött benne, és a prof csak "kéznél volt / van" alanyként, akire ez kivetítődhet??
A többiekkel meg messzemenően egyetértek: vágyak vannak, ez alapvetően emberi.
Szerintem meg embertelen erőszakkal visszanyomni őket....

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.03.05. 16:31:48

@Csuri / Bariildi: Oly sok vágyunkat fojtjuk el erőszakkal: pl. amikor legeszívesebben agyonütnénk a közértben azt a bunkó pénztárost, vagy letepernénk azt a jóseggű nőt a villamoson (hölgyek cseréljék a példát megfelelő módon). Csak ez számunkra természetes, mert megszoktuk, és mert világos számunkra az értelme.
A gondolat továbbvezetését Rád bízom ;-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.05. 16:48:17

@Attus Germanicus: Ó, mennyire ismerős. Mindig ezzel érveltek. Csak az a gond, h ha a békésebb vágyunk szorul folyton belénk, akkor sokszor a békétlenebb tör elő belőlünk. Nem kell, h mindjárt öljünk is, lehet, h kevésbé radikális módon csináljuk, de attól még gyilkolhat. Erről is volt már itt szó.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.03.05. 17:49:36

@Gloria Mundi: Nem áll szándékomban érvelni, vagy vitázni. Már csak azért sem, mert én magam sem vagyok szerzetes, nem is voltam; nagyon valószínű, hogy nem is leszek.
Csak arra szeretnék rámutatni, hogy mi is rengeteg dolgot kényszerítünk magunkra életünk folyamán, ami kevéssé kínoz, mert tudjuk, látjuk a célját. A szerzetesi fogadalmat azért láthatod értelmetlennek, mert nem látod a célját, tökéletesen értelmetlennek és hasztalannak tűnik.
Ha valaki szintén nem látja a célját, és puszta elfojtásként éli meg, abból valóban előhívhatja az Általad is említett jelenségeket - neki nem volna szabad szerzetesnek lennie. Picit más vonalon, de ide kapcsolható a sok ismertté vált (és még több titokban maradt) eset, amikor papok zaklattak szexuálisan fiatal leányokat, neadjisten fiúkat. Mert kényszerként élték meg a cölibátust, nem látták az értelmét (de, mivel a papi cölibáus szerintem egész más tészta, mint a szerzetesi szüzesség, ezért örülnék, ha ennél jobban nem menne át a beszélgetés arra a témára).

Ha egy szerzetes időnként elgondolkodik, hogy mit is szeretne, az nem baj. Akinek van gyereke, biztos ismeri az érzést, hogy "na, most mennyivel jobb lenne, ha nem született volna meg", de ettől még szereti a gyerekét, és örül, hogy van neki. De, ha tartósan nem tudja átadni magát a fogadalmának, akkor ki kell lépni, váltani kell, különben meg fog bolondulni.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.05. 20:28:43

@Attus Germanicus: Mégiscsak érvelsz meg vitázol, és ezt attól függetlenül teheted, h nem vagy szerzetes. Nem csak a szerzetesek szólhatnak bele a témába.
Valójában nem láttam mindig értelmetlennek. De sztem a dolgok eredetét kellene vizsgálnunk. Miért jött létre egyáltalán a szerzetesség, és miért volt olyan erős a kereszténységen belül? Miért uralkodott évszázadokig az a nézet, h Márta a jobbik részt választotta? Hogy a szüzesség spirituálisan magasabb rendűvé teszi az embert? Ha Jézus mond vmit a szexualitásról, mindez másképp is alakulhatott volna. (Azon kívül, h Menj és többé ne vétkezzél ...) A zsidó valláson és kultúrán belül a szexualitásnak polgárjoga van. Szóval, hol zakkant meg a dolog ennyire? A világvége-várás hangulatában, hisztériájában, amelyben az őskeresztények éltek, valóban nem sok értelme volt a családalapításnak, csakhogy elég hamar kiderült, h nem lesz világvége. A kezdeti hozzáálláson mégse bírtak változtatni.
Nem keverem a cölibátust a szerzetesi tisztasági fogadalommal.
Gondolom, meglep ezek után, de neked szeretném továbbadni a kreatív blogger vándordíjat, ha elfogadod. Holnap 10h-kor jelenik meg a poszt, addig még tiltakozhatsz. (Remélem, belépsz ide, és elolvasod.)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.03.05. 20:42:16

@Gloria Mundi: jó választás :)
Különösen, hogy van egy frankfurti poszt, ahol rengeteg olyan házat látok, amire az öreg sas szeme vigyázott.

Hogy a poszthoz is szóljak: AG mindent leírt. Ha elveszik az értelme a fogadalomnak, akkor az nagyobb változást jelent.
És igen, jó lenne a házasságban is próbaidő. Akár gyerekkel, akár gyerek nélkül.

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.03.05. 20:54:39

Szerintem is jó választás, gratulálok. És Gloriának is.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.03.05. 20:58:03

@Letícia nővér: elnézést, ez kimaradt. Gloriának is :)

Letícia, ti mit csináltok péntek este? Vagy mondjuk szombat délután? Kíváncsi vagyok az életetekre. És őszintén szólva szívesen olvasnék a gyerekkorodról is. Azt hiszem, nekem a mindennapok és a gyerekkor az a kályha, amihez viszonyítva el tudom az írót és magam helyezni a sakktáblán.
Szép kis képzavar lett ;)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.05. 21:44:13

@21 hónap: Köszi a gratulációt, Letinek is. Hú, de kíváncsi vagy! :) De a kérdés jogos.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.03.05. 22:55:30

@Gloria Mundi: Az első feléhez: Természetesen van véleményem, gonadolataim a kérdésről (a világon mindenről van, miért pont erről ne lenne, amihez picit értek is), de terjedelmileg eddig is a kommentek határait feszegettem (Veled együtt), meg eléggé el is tér ezen blog témájától; azt hiszem írok majd róla egy hosszabb kísérletet a túloldalon.

A másodikhoz: Meg is lep, meg nem is lep meg.
Nem lep meg azért, mert meg bírom különböztetni a mégoly jelentős véleménykülönbségen alapuló kulturált vitát az ellenségeskedéstől.
Amiért meglep, az egészen más dolog: mivel nem a blog.hu keretein belül alkottam, nem is tudom, egyáltalán átadható-e nekem ez a díj. Ha mégis, akkor megtiszteltetésnek veszem Tőled.

Pennywise 2010.03.06. 00:58:18

"Tudom, hogy mindenkit ez izgat legjobban." - hat nem. Felhozni ezt a temat itt ahhoz tudnam valahol hasonlitani, amikor mondjuk egy szinhazi darabot vagy filmet azzal akarnak eladni, hogy a szineszno fellebbenti a szoknyajat a kozonseg fele neha-neha.

"Nemrégiben olvastam, hogy a házasságok átlag időtartama hét év. Régen is ennyi volt, most is ennyi. Csak régen bele kellett halnia valamelyik félnek, most elég elválni." - ez nem volt most logikus kifejtes. Talan a szerelem idotartamara volt itt gondolva. Czeizeltol hallottam olyasmit, hogy ez szerinte 3 ev. Matematikailag. :)

A kutyaetetos poszt tetszett nekem eddig legjobban, az egy kedves-humoros sztori volt. Ez a szextema valahogy szerintem nem "szep".

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.06. 07:13:35

@Pennywise: Nem értem, mi az, h nem szép. Sztem ebben semmi csúnya nincs.
A házasságok 7 éves időtartamáról én is olvastam, asszem, Poppernél. Nem a szerelemről van szó. (Nem is értem, hogy gondolhatod, h itt ez tévedés.) Megdöbbentő, h mindig kb 7 év volt az átlag? Pedig úgy tűnik, igen.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.06. 07:16:35

@Attus Germanicus: Semmiféle utalást nem találtam arra, h blog.hu-s nak kéne lennie a bloggernek. Sztem ez egy nagyon laza felfogású díj. :) A szabályokat is mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, nem lesznek retorziók. Vagyis a díj a tiéd :) Ja, elvileg 7 embernek kell továbbadni, de ennek sztem nincs értelme, elveszti a komolyságát (ha egyáltalán van olyan neki), úgyhogy csak egynek adom. :)

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.03.06. 09:24:04

@21 hónap: Bizonyos kérdéseidre választ ad majd a hétfői poszt. A többire majd lassanként derül fény.
@Pennywise: Nem frivolnak szánom ezt a témát, és nem is öncélú. Az életem, az életünk része. Lehet tagadni, lehet elhallgatni, de attól még ott van. Én nem szeretném elhallgatni.

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.03.06. 09:25:46

@Attus Germanicus: Szólj, ha megírtad a kísérletet a túloldalon. Nagyon érdekelne. Egyébként nem bánom, ha ilyen kérdéseket feszegettek kommentekben. Sőt, örülök neki. Meglepően izgalmas kommentek érkeznek :-)

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.03.06. 13:07:18

@Gloria Mundi: Én értettem valamit félre, vagy valami hiba van az univerzumban? Ugyanis nem látok Nálad semmit, pedig elmúlt már 10h.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.06. 14:17:13

@Attus Germanicus: Jaj,ne haragudj, csak nem élesítettem, pedig azt hittem, h igen. Most vettem észre, kösz, h szóltál. Mivel de. családi séta volt, rá se néztem a gépre. Sorry!

Csuri / Bariildi 2010.03.06. 19:39:49

@Pennywise:
Na, akkor rajta: kövezz meg nyugodtan. Engem biza ez izgat. A tisztasági fogadalmat leszámítva el tudom képzelni egy apáca munkáját úgy, mint egy bármilyen más munkát, egy tanárét aki bentlakásos otthonban dolgozik, vagy akár egy adminisztrátorét, aki egy vállalat működését háttereli, satöbbi, szóval nincs benne semmi feltétlenül rendkívüli. Időnként imádkoznak az apácák, hátaztán, más vallásos népek is megteszik a civil világban.
de az apácák nem élnek családban, méghozzá azért nem, mert nem szabad nekik szexuális életet élni. Persze hogy ez a része izgatja a kívülállót: hogyan lehet ezt kezelni, hogy lehet elviselni, mi késztet arra hogy megtartsd. A hasonlatod nagyon gyenge, én egyáltalán nem érzem ezt marketing fogásnak Leti részéről. Sehol nem beszélhet erről, csak itt. Miért ne tegye meg???

Csuri / Bariildi 2010.03.06. 19:45:33

@Pennywise: Vannak statisztikák a házzaságok időtartamáról, és én is a 7 évet hallottam emlegetni. Ez egészen más, mint amit említesz, nevezetesen, hogy a szerelem Czeizel szerint 3 év. Egyébként távolról sem csak szerinte (mások 2 évet mondanak) és nem matematikailag!! Hanem hormonálisan. Ne keverjük össze most a szerelmet az akár élethosszig tartó szeretettel.
Szerény véleményem szerint utóbbi sokkal értékesebb valami is lehet, mint a szerelmi felbuzdulás, továbbá a szerelem kisajátító, míg az igazi szeretet altruista, de ez nem tartozik szorosan ide.
A 7 év az együttélésben egyébként valami fordítópont a jelek szerint, mert a házassági válságok is 7 évente következnek be (ezt is nálam okosabban mondják, de az okot ők sem tudják).

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.06. 20:19:26

@Csuri / Bariildi: Czeizel szerint a világ ... Szóval, ezt a 3 évet már a kkorban is tudták. Valamelyik Trisztán-verzióban van az, de most nem emlékszem, pontosan melyikben, h a bájital csak 3 évig hat. Mikor letelik a 3 év, a szerelmesek megrázzák magukat, húha, mi a francot csinálunk itt, az erdő közepén, rongyosan, éhezve, mikor élhetnénk normálisan, ehetnénk jókat, élvezkedhetnénk az udvarban is? Még jó, h percre pontosan egyszerre józanodnak ki :)
A 7 évre van egy tippem: 7 évente cserélődik ki az összes sejtünk. :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.03.06. 20:22:22

@Gloria Mundi: 7 év együttélés után - optimális esetben - 6 éves a sarj, aki már szinte önellátó. Jól emlékszem, hogy Spártában is ekkortájt vonultak be a fiúk?
Egyszóval a diverzitást növelendő, lehet új donort keresni ;)

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.03.06. 20:23:55

@Csuri / Bariildi: Az önként vállalt szegénységet és engedelmességet könnyebben dolgozod fel? Biztos, hogy a hármas fogadalomból a szüzesség a legdurvább?

Szerintem egy szerzetes (mindegy, hogy férfi vagy nő) élete azért nem csak, sőt, nem elsősorban a szüzességben különbözik más munkáktól. Egy tanár tanít az iskolában, és ha hazamegy, otthon már nem tanár, hanem anya, feleség, lány, szomszéd, kutyagazda, stb. Ugyanez igaz egy adminisztrátorra, mérnökre, árokásó munkásra, és így tovább.
A szerzetesnek nincs munkaideje, ami lejárna, és utána haza lehet menni. Ő mindig szerzetes.

Visszatérve az elejére (ez egy kicsit személyes is, ami most következik): az örökös szüzességet, azt hiszem, könnyebben tudnám elviselni, mint az engedelmességet. Mondjuk a blogot követve nemrég volt szó a kutyás sztoriról. Na, ott a rendfőnökhöz igazodni, meg sokezer hasonló alkalommal az élet folyamán... Hááát...
Sőt, ráteszek még egy lapáttal: amennyire én látom, a szerzetesek is hasonlóan lehetnek vele, mert a szegénységi meg az engedelmességi fogadalmaikat sokkal gyakrabban szegik meg, mint a szüzességit.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.03.06. 20:30:15

@Attus Germanicus: hm... igyekszem a helyhez illően fogalmazni. Szóval ha a szüzességemre nem kell gondolnom, sokkal könnyebben kussolok, a pénz meg nem érdekel különösebben. A kényelmi dolgok sem.
Az egyetlen, amiről a mai napon "birtokolt" dolgaimból nem tudnék lemondani, a gyerekeim. Minden mást vihet a Duna.
Persze nagy a pofám, ahhoz, hogy ideérjen a Duna, minima az Alpok felének el kéne olvadnia ;)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.06. 20:57:31

@21 hónap: Ja, iskolaérettség, családtól való elválás ... De nem hiszem, h a párok egymástól való elhidegülését ez okozná, mert ez attól függetlenül igaz, h van-e gyerek vagy sem.
Ami a szegénységet illeti: úgy könnyű szegénynek lenni, h mindened megvan (szerzetesek), és nem kell érte gürizni. Tehát ez a része nem nehéz.
A gyerekeket nem tekintem birtokolt bárminek. Bár biztos úgy érezném, ha vki el akarná venni, h az enyémek, de semmiképp nem ugyanabban az értelemben, mint egy ház, vagy egy autó (ami egyébként nekem nincs). Az viszont alapvető, h a gyerekek miatt biz. minimális anyagi feltételeknek adottaknak kell lenniük. Ha már mi magunk puritánok lennénk is, miattuk ne vigyük túlzásba.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.06. 21:01:15

@Attus Germanicus: Nem szüzesség, tisztaság :) Csak, h pontosak legyünk. Persze, h azt szegik meg legritkábban, bár megszegésnek nem csak a kufircolás számít, elég egy kis fantáziálás, máris ott tartanak. 100%-ig egyetlen fogadalmat se lehet betartani a 3 közül, bár a szegénység még a legkönnyebb, lévén, h csak a saját, személyes szegénységük számít bele. De a kussolás sztem is a legkeményebb dió.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.03.06. 21:01:50

@Gloria Mundi: ezért volt idézőjelben. Mondhatni, a jelenemből csak őket nem adnám fel. Minden mást stb. stb.

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.03.06. 21:24:14

@Gloria Mundi: Na, látod erre utaltam: a szerzetesek nagy része gyakorlatilag intézményesítetten szegi meg a szegénységi fogadalmát. Mert ugye ez, hogy "jajj, hát nem az enyém, hanem a rend tulajdona ez a palota, ahol lakom, meg ez az Audi, amivel járok", ez elég távol áll a szegénység eredeti szerzetesi eszményétől.
Az engedelmességet meg megintcsak lépten-nyomon megszegik. Emerencia is csak megeteti az a kutyát, hiába van neki tiltva.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.06. 21:39:34

@Attus Germanicus: Itt meg a 2 fogadalom ütközhet: ha parancsba adják, h Audival járjak, akkor nem szeghetem meg a parancsot :) Na, de ilyen parancsokat én is szívesen teljesítek. :)

vén betyár 2010.03.08. 06:55:13

Úgy emlékszem, hogy Csányi Vilmos is ír erről a 7 évről és ő azzal magyarázza, hogy az ősi, törzsi életünkben /amely messze tovább tartott, mint a mostani modern/ a 7 éves gyermek volt az, akit már el lehetett engedni, nem kellett az anyának állandóan felügyelnie és "vállalhatott" új gyermeket, új apát, új társat.

vén betyár 2010.03.08. 07:53:37

Már korábban megírtam:Nagy vagy Attus Germanicus!
Csak ismételni tudom.@Gloria Mundi: Nagyon jó választás volt!

zellerlevél 2010.03.27. 09:38:26

"Nemrégiben olvastam, hogy a házasságok átlag időtartama hét év. Régen is ennyi volt, most is ennyi. Csak régen bele kellett halnia valamelyik félnek, most elég elválni."

Átlag. Ebben benne a szomszéd Pisti a maga négy házasságával, mindegyik két éven belül végződött válással. Meg nagyszüleim a 65 évig tartó házasságukkal, a másik a 60 évig tartóval.

Ez nem felmentés sem a szerzetesek, sem a házasok számára.

zellerlevél 2010.03.27. 09:43:05

@Attus Germanicus:
Ezt írod:
"jajj, hát nem az enyém, hanem a rend tulajdona ez a palota, ahol lakom, meg ez az Audi, amivel járok", ez elég távol áll a szegénység eredeti szerzetesi eszményétől

Én még nem láttam szerzetest audival, sőt két rendnek négy rendháza, amiknek az életét kívülről ismerem, egyetlen autóval rendelkezik, az is egy tizenéves kisbusz, és főként iskolások szállítására használják.

Ezek az audis klisék belemásznak az agyába annak, aki a valóság helyett megelégszik velük.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.27. 09:55:34

@zellerlevél: Rég jártál erre :) Senki nem mondja, h minden szerzetes Audival jár. De ilyenek is vannak.
Az átlagszám persze, h igaz. Csak az hamis látszat, h régen mindenki iszonyú mennyiségű ideig kitartott 1 házasságban, ma meg senki nem teszi ezt. És attól, h vki kitart, még nem biztos, h boldog volt, vagy egyáltalán szerette a másikat. Maga a kitartás sztem nem feltétlen érték. Ha közben megnyomorodik az ember, akkor mire jó az egész?

zellerlevél 2010.03.27. 10:32:10

@Gloria Mundi:

Na akkor még egyszer: nem láttam még szerzetest audival, pedig minden nap van szerencsém hozzájuk. Mégis él az audis kép mindenkiben, azokban is, akik szerzetest még sohasem láttak élőben. Papjaink többsége tizenéves suzukikkal járja a maga 10 faluját, a püspökségek előforduló pár jobb autó miatt már leíródik ez a mondat: "a rend tulajdona ez a palota, ahol lakom, meg ez az Audi, amivel járok". Azt gondolom, hogy nem kell szó nélkül hagyni, mert minimum csúsztatás.

velvet.hu/blogok/randi/2010/03/25/melto_veget_ert_a_75_even_at_tarto_szerelem/

Szomorú, hogy az ilyen külön hír. A környezetemben a házasságok többsége ilyen. Való igaz, hogy nem mindenki él ilyen környzetben, de az is biztos, hogy a példamutató élet a legritkábban kerül az index címlapjára.

Viszont az ilyen blogok, és az ilyen kommentek, amik itt is olvashatók, csak egyre jók: tovább mélyitik a hamis képet az egyházról.

Leticia regénye, akár szerzetesként él, akár civilként hazudja magát rendházba, nem használ senkinek. Sem az egyháznak, sem saját magának, sem az olvasóknak, de még a professzorait is hamis színben tünteti fel. Mert az emberek többsége általánosít. Sajnos e blog alapján is. Ezért írok itt, és csak ritkán, egy céllal: Letícia figyelmét felhívni arra, hogy amit csinál, az nem használ senkinek.

A kitartás valóban nem érték önmagában. Viszont érték az, amikor képesek úgy kitartani egymás mellett a házastársak, hogy nem nyomorítják meg egymást. Nem csak a válás és a nyomorítás van, mint párkapcsolati végkifejlet, hanem a kemény munka is, amivel egy párkapcsolatot tartóssá és jóvá lehet és kell tenni.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.03.27. 13:14:28

(Érdemes meggyónni az álmokat.)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.27. 17:55:33

@zellerlevél: Na, most bepótoltad az eddigi hallgatást. :)
1) "Mégis él az audis kép mindenkiben, azokban is, akik szerzetest még sohasem láttak élőben."
Bennem nem él az audis kép, és elég sok szerzetest láttam élőben. Az viszont igaz, h nem akkor nélkülöztem, mikor szerencsém volt kolostorban tengetni napjaimat (nem szerzetesként). Sőt, olyan jókat sose ettem, mint a rendházban :) Anyagi gondjaik nem voltak a nővéreknek, az tuti. De egyáltalán nem hiszem, h ez lenne a fő kérdés, csak felmerült ...
2) "Szomorú, hogy az ilyen külön hír. A környezetemben a házasságok többsége ilyen."
Drága zellerlevél, akkor te boldog ember vagy, meg egy kicsit naiv is, ha elhiszed, h a kívülről tökéletesnek tűnő házasságok belülről is olyan csudajók. Ezzel nem azt tagadom, h vannak jó házasságok, csak, h én még nem láttam olyat. :) Kicsit megkapargatjuk, és kiderül, h mennyire boldogtalan mindenki. De ezt bizonyos körökben nem illik bevallani. Összeszorított fogakkal bírd csak ki, vágj jó képet hozzá, oszt kész.
3) "Leticia regénye, akár szerzetesként él, akár civilként hazudja magát rendházba, nem használ senkinek."
Aszondod, regény. Akkor úgy olvasd, mint egy regényt. De gondolom, Te a regényektől is azt várod, h a szentek életét tükrözzék. (Fabiola. Életem egyik legborzasztóbb olvasmány-élménye. Brrr) Mit használ egy Bovaryné? Egy Anna Karenina? Ezektől mindenki azt gondolja (gondolta) tán, h az összes nő házasságtörő? Na, és persze jól meg is bűnhődik miatta, mert úgy köll neki! Egyszerűen nem tudom felfogni, miért gondolod, h 1 azaz egy db apáca blogja miatt MINDENKI azt fogja gondolni, h ilyen az összes apáca!!! Sztem ennél intelligensebb emberek olvassák ezt a blogot, a hozzászólások alapján. És nem is volt soha index címlap :P
Na, most kibeszéltem magam. Sorry.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.27. 17:57:12

Ezzel nem azt tagadom, h vannak jó házasságok, csak, h én még nem láttam olyat. :)
Helyesen: csak azt állítom, h én még nem láttam olyat.

Letícia nővér · http://leticianover.blog.hu/ 2010.03.27. 18:46:54

@zellerlevél: @Gloria Mundi:
Ünnepélyesen kijelentem, hogy ilyen megátalkodott nőszemélyből, mint én, csak egy van, és egyetlen más nővér vagy szerzetes sem hasonlít hozzám. Hogy ez mennyire így van, az a blogomban szereplő többi szerzetes bemutatásából is kiviláglik. :-)

klasztika 2010.03.27. 19:32:08

@Gloria Mundi: Remélem nem is lesz soha index címlap. Onnan romlik el az összes blog, amikor odakerül. (bocs, ha valakit érint, és esetleg nem így gondolja.)
Bár gondolom Letinek sem ez a célja.

klasztika 2010.03.27. 19:33:23

@zellerlevél: ezt a regényes dolgot pedig már megbeszéltük, bloggerman kapcsán. vagyis nem azt, hanem a hiteles-nem hiteles kérdést:D

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.27. 19:34:05

@klasztika: Naaa, az enyém sokx index címlap, és sztem ez nem rontott rajta :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.27. 19:34:40

@Gloria Mundi: Plusz lemil, konteo, hogy a többit ne is soroljam :)

klasztika 2010.03.27. 19:40:13

@Gloria Mundi: kivétel erősíti a szabályt. :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.27. 19:43:59

@klasztika: Most nyelvtannácinak fogok tűnni, de még írtam is róla, h ez a közmondás félrefordítás :)
Azért köszi, te kis "naiv"! :P

klasztika 2010.03.27. 19:46:07

@Gloria Mundi: tudom (ennek ellenére a köznyelv még mindig ezt fogadja el). van némi közöm a nyelvtanhoz.:D

klasztika 2010.03.27. 19:49:49

@Gloria Mundi: áááááááááááááááááááá:D feladom.:)

zellerlevél 2010.03.27. 20:14:21

@Letícia nővér: Valószínűleg a gondolataiddal nem vagy egyedül. Sőt, azzal sem, hogy a környezetedről nem sok jót írsz, ezzel a rendet meglehetősen negatívan mutatod be (ezzel inkább tudtodon kívül magadat jellemzed, nem a főnöködet, a novicmestert vagy a rendtársaidat).
Azzal viszont, hogy ezt az egészet ilyen módon viszed nagyközönség elé, véleményem szerint komoly hibát követsz el, még a fogadalmaid megszegésénél is nagyobbat.

Csak és kizárólag azért írtam ide, hátha ezt az nézőpontot is megvizsgálod valamikor...

zellerlevél 2010.03.27. 20:15:13

@klasztika: Azt hiszem összekeversz valakivel. Nem tudom, ki az a bloogerman.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.27. 20:20:34

Az egyik azt mondja, h Leti nem lehet apáca, a másik viszont komolyan megrója, amiért így blogol, tehát hitelesnek tartja. Akkor most mit gondoljunk? Nagy fejtörést okoz ez nekem :)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.03.27. 21:40:35

@21 hónap: Hát, az önmagunk előtti áttetszőség miatt. Valahogy innen bontható ki egyébként ez a csak színháznak értelmezhető szövegkörnyezet, amelynek minden interpretációja oda jut, hogy ez a szerző akkor szerzetes, amikor én. Akinek van kedve játszani, annak persze joga is van, ugyanakkor a játékban való részvételhez el kell fogadni a szabályokat, és van akinek ez simán belefér, van akinek nem. Nekem nem.
Letícia "nővérnek" üzenem, hogy alapvető teológiából már tanulnia kellett volna, hogy a "tudva és akarva" bűnfogalomnak nagyjából a gyermekkorral egyszerre van vége, és ami azután jön, ahhoz az álmok is hozzátartoznak. Még szerzetesnek se kell lenni hozzá. Őszintének igen, de az meg már megint nem ennek a blognak a témája. Ááááá, miről beszélek én itt egyáltalán - és főleg kinek?

Na, summa summarum, a szerző nem szerzetes, és akinek ez játék, annak jó szórakozást: egyszerűen csak arról van szó, hogy én ma megnéztem az oldalt, de egy csöppet sem találom szórakoztatónak. A posztok az értetlenség és a felháborodás furcsa egyvelegét váltják ki belőlem; a kommentek egy részéről pedig olyan érzésem támadt, mint amikor egy színdarab-paródia csapnivalóan rossz, és a közönségnek csak az a része szórakozik jól, akik nem ismerik az eredeti művet. Valamilyen szinten erkölcsi, vagy ha más nem, hát esztétikai kötelesség szólni, hogy emberek, rossz a darab - másrészt nyilván senki se szereti mások mulatságát elrontani, még akkor se, ha ez a mulatság alaptalan. Ez a blog nem az én helyem, ennyi történt.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.27. 21:45:34

@Felicitasz: Nagyszerű, ha nem a te helyed, akkor nem kell olvasnod. Azt meg természetesen tudom, h az apáca is szerzetes, csak pongyolán fogalmaztam. Valóban élvezetesebb a jezsuita blog, ahol mindenki őszinte és csodálatos, meg szereti a statisztikákat :P

klasztika 2010.03.27. 21:51:28

@zellerlevél: nem, csak egy másik posztnál - és bocs, de most nincs kedvem utána nézni, hogy pontosan melyik volt, de gondolom, majd megmondják nálam okosabbak - neki is írtam, hogy hitelességen nem feltétlen kell agyalni.
na. amúgy meg, kár, hogy értetlenséget vált ki belőled, és egyben ítéletet is...mert előbbi miatt intelligensnek tűnsz (vagy tapasztaltnak, nézőpont kérdése), utóbbi miatt pedig egy vagdalkozó valakinek.

klasztika 2010.03.27. 21:53:04

@klasztika: az amúgytól Felicitásznak kellett volna címeznem.bocsánat. :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.03.27. 21:57:16

@Felicitasz: "van akinek ez simán belefér, van akinek nem. Nekem nem."
Ennél a pontnál kellett volna abbahagyni a kommentet.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.27. 22:06:35

@Felicitasz: Ha már itt tartunk, milyen az eredeti mű? Lécci, ajánlj vmit :)
@klasztika: A vagdalkozás részét én se értem.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.03.27. 22:09:17

@klasztika:@21 hónap: Ne hülyéskedjetek. Ha már két hete itt hirdetném az igét, jogos volna a felvetés, hogy menjek a fenébe. Ma kommenteltem először, további kommentem pedig már egy itteni kérdés megválaszolása volt. Megírtam, mi a problémám - gondolom, azt lehet - olyan terjedelemben, amilyenben csak kedvem volt - gondolom, ezt is lehet -, és egyébként meg jó szórakozást kívánok mindenkinek, aki valóban jól szórakozik. Igazából két különböző topikban írtam meg különféle felvetésekre ugyanazt: ha helyén kezelitek, semmi gond; nálam nincs "helye", úgyhogy a mai látogatásom jó eséllyel nem fog megismétlődni: ahogy írtam is, egy linkről vetődtem ide és nem szeretnék (tovább) játékrontó lenni, mert abból tényleg csak az jönne ki, hogy teljesen fölöslegesen utáljuk egymást. De gustibus stb. stb.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.27. 22:12:18

@Felicitasz: Senki nem küldött a fenébe ... Csak vitatkozunk veled.

klasztika 2010.03.27. 22:12:27

@Felicitasz: én nem utállak, de én is a miértekre keresem a választ.
és nyugodtan kommentelj továbbra is..

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.03.27. 22:16:49

@Felicitasz: nem utállak, ahhoz nálam sokkal jobban be kell vágódni.
Egyszerűen nem értem, hogy ha egyszer valamire azt mondod, hogy "ennyi", akkor minek csépeljük a szart még 15 kommenttel odébb.
Persze erre szokja azt mondani Gloria, hogy operatív vagyok.
Rövidre zárom magam: ha azt mondod, hogy ennyi, akkor elegánsan legyen ennyi, és PONT.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.03.28. 00:50:05

@21 hónap: Ugyanazt a fórumot olvassuk? A 21:40-nel NEKED válaszoltam. A válaszom aztán vagy tetszett, vagy nem, de hogy nekem hol "kellett volna" abbahagynom a válaszomat, az nem a te hatásköröd.
Így még akkor sem lehetne vitázni, ha volna miről. Vagyis, pont. Elegánsan ;-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.28. 08:59:31

Örülök, h pontot tettetek, elegánsan.
Gondolom, Felicitasz nem tér vissza közénk, de egy gondolata eléggé megragadt bennem, ezért most kénytelen vagyok kommentelni. Leti érettségére ill. a szerzetesek érettségére vonatkozóan úgy általában. Fel. azt állítja, h az általa ismert szerzetesek klasszisokkal érettebbek. Bár nem tudom, pontosan mit kell ezen érteni. Na, de éppen a többször emlegetett jezsuita blog foglalkozik azzal, h a pedofil papok/szerzetesek szexuálisan (érzelmileg) nem érettek ...
Idézem, kicsit hosszú lesz:
"Wunibald Müller (Stimmen der Zeit 2010/04) szerint a visszaéléseket elkövetőket alapvetően jellemzi néhány olyan fontos képességben való hiányosság, mint a mély, bensőséges emberi kapcsolatokra való képesség, saját szexualitás elfogadása és értékelése, az önismeret, és az érzelmi érettség. A kutató kiemel még három jellemzőt, ami gyakran előfordul a visszaélőknél: nárcisztikus személyiség, érzéketlenség mások szenvedései iránt, és kényszeres viselkedés. A német szerző a szexuálisan éretlen homoszexuális papokat különlegesen kockázatos csoportnak nevezi. A szerző ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem önmagában a homoszexuális papokkal van a probléma, hanem az éretlen homoszexuálisokkal."
Egyrészt nem értek egyet a megállapítással, de ez most tökmindegy. Másrészt viszont alapvetően cáfolja Fel. azon kijelentését, h a szerzetesek ab ovo érett személyiségek, és Leti azért nem lehet szerzetes, mert úgymond nem érett.

Old Man 2010.03.29. 04:33:20

Itt vmi sajnálatos és végzetes félreértés lehet.A blognak és szerzőjének nem szándéka lejáratni a papságot, a rendeket - és nem is teszi.A kedves kis nővér, egy tiszta lélek gondolatain, vívódásán keresztül felismerjük, hogy ők is ugyanolyan emberek mint mi, jók és rosszak, törtetők és beletörődők, segítőkészek és ellenségesek.Megismerünk egy különös, nekünk laikusoknak ismeretlen világot a maga gondolatrendszerével, előírásaival, ellentmondásaival.
Izgalmas folytatásos blogregény is, fordulatos, cselekményes, olvasmányos, de közben közösséget formál, ívet húz lélek és léálek között.Ebben az elidegenítő, széteső világban, ahol lassan szinte mindenki mindenki farkasa vagy hollója, lehetőséget teremt gondolatok cseréjére.Jómagam megismerhettem egy kiváló ember mélyenszántó gondolatait Jézusról, egy másik megimertetett csodaszép lopós komondorával és felültetett a világ egyik leggyorsabb vonatára, elvitt magával go-kartozni és ijjászkodni, közben feltette a kérdést:Mi irányítjuk a gépeket vagy ők minket?Azóta is keresem a választ.
Megismerjük anyák gondolatait a szülésről, a gyereknevelésről, anyaságról.Megismerjük mások nézeteit - a legkülönfélébb dolgokról.Véleményt cserélünk, gondolkozunk, formálódunk.Nagyon sokat tanultam tőlük, más lettem, talán jobb is.
Szegényebbek lennénk nélküle és gazdagabbak vagyunk általa, köszönet érte.
Nincs ez a Teremtő ellenére sem, mosolyog, ha lenéz ránk.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.03.29. 08:24:37

@Old Man: ez de gyönyörű: ívet húz lélek és léálek között.
Szép napom lesz, köszönöm :)

Attus Germanicus · http://attus.hu 2010.03.29. 10:25:53

@zellerlevél: Lehet, hogy klisé. Ez esetben feltételezhetőleg új szemüvegre van szükségem, mert ezzel már rosszul látok, nyilván mégsem négy karika volt az autó hűtőrácsán.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.29. 10:30:37

@Attus Germanicus: Pedig az hogy odaillik, 4 jegygyűrű! A poligámia jelképe. Nem szép?

vén betyár 2010.03.29. 10:42:36

@Gloria Mundi: Akkor már inkább az ötkarikás!A részvétel a fontos... :P