23. Próbaadás

 2010.03.08. 08:00

Kata a jelek szerint nem tudott egyelőre semmit kitalálni a vérfeministával kapcsolatban, mert a mai próbaadáson ő is ott volt. Szerintem mindenkinek herótja van tőle. Kezdte azzal, hogy ő nem hagyja magát kisminkelni. Mindenkit kifestenek, ha adásba kerül, még a férfiakat is. De vérfeministának derogál. Ha ő hülyén akar kinézni ... Én élveztem, hogy sminkelnek. Egy meleg kozmetikus csinálta, nagyon kedvesen és hozzáértéssel. Közben cseverésztünk. Tetszett neki a habitusom, már a rendi ruhámra gondolok, és megkérdezte, lehet-e ilyet jelmezkölcsönzőből is szerezni. Mert ő fel szokott lépni transzvesztitaként valami klubban. Szörnyülködnöm kéne? Jókat nevettem.

A vérfeminista tehát duzzogva érkezett a stúdióba, és mielőtt elindult volna  a felvétel, folyamatosan azzal szórakoztatott mindenkit, hogy fojtott hangon szidta a technikai személyzetet. Persze csupa pasi. Világosító, hangtechnikus, meg ki tudja, mi minden. Annyira nem volt halk, hogy ne vették volna az adást a jóemberek. Kezdtem attól tartani, hogy verekedés lesz.

Aztán beengedtek a stúdióba, leültettek minket heverőkre, fotelekra, felcsiptették a kis mikrofonokat, nálam alig találtak helyet a rendi ruhán, ahová feltegyék, végül a fityulámra aggatták valahogy. Lehet, hogy elég hülyén néztem ki, mint az operettszínháziak, akiknek a homlokára ragasztják a mikrofont, nehogy leessen ugrabugrálás közben.

Az elején nagyon feszült voltam, de hamar elfeledkeztem az izgatottságomról, mert Katának sikerült jó beszélgetést generálnia. Persze azzal kezdtük, hogy mindenki magáról mesélt egy kicsit, Kata meg belekérdezett. Nagyon klasszul ment a dolog, én kerültem sorra utolsó előttiként.

A hétköznapjaimról faggatott, nem arról, hogy miként lettem szerzetes. Mit csinálunk, ha se nem imádkozunk, se nem eszünk, se nem dolgozunk? Amikor csak vagyunk? Semmi különöset, amit mások is. Meglehetősen sok időt töltünk egyedül. Én szeretek beülni az üres kápolnába. Nem feltétlen imádkozni, csak úgy ott lenni. Németországban hozzá voltam szokva a  túrázáshoz is. Szikrázó napsütésben, ködben, szélben, hóban, bármikor nekiindultunk.

Idehaza rászoktam, hogy szombatonként lemegyek a gimi tornatermébe egy kicsit megmozgatni a tagjaimat. Egész héten ülő munkát végzek, rámfér. Ezúttal az egyébként kimenős bentlakók közül csatlakoztak páran. Az egyikük nyáron járt valami modern női tornára, bemutatott néhány gyakorlatot. Jól megfeszítettük az izmainkat, most fáj is mindenem. De kellemesen elfáradtam. Van tornaruhám? Vagy tréningem? Mackónadrágot használok ilyenkor. Ezen valahogy mindenki elcsodálkozott.

Kata megkérdezte, hogy tán fürdőruhám is van-e, mire rávágtam, hogy igen. Miért ne lenne? Novícia koromban én is csodálkoztam rajta, hogy ez nem tilos. Annó maga  a novíciamesternő adta kölcsön a saját dresszét, mikor nyáron a rend úszómedencéjében szerettem volna fürdeni. Szép nyár volt, rengeteg málnát szüreteltem és rengeteget úszkáltam. (Kár, hogy azt a rendházat azóta felszámolták és eladták. Nem tudták fenntartani.)

A vérfeminista került sorra utoljára. Mikor hozzá értünk, nem bemutatkozást hallottunk, hanem hadüzenetet a társadalom egészének. A fürdőruhás sztorimtól egészen oldottá vált hangulat hirtelen megfagyott. Kata nem tudott bánni a nő agresszivitásával, hiába próbálta megszakítani a szófolyamot, nem sikerült neki. Kínos feszengés lett a vége. Teljesen elrontotta az adást. Valóban meg kéne tőle szabadulni.

Címkék: hétvége torna smink adás hadüzenet emerencia vérfeminista

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr371667391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hungaryhonvéd 2010.03.08. 08:55:28

Angyalbőrt neki! ;)

A sminket megerősítem: valamikor volt szerencsém a képernyőhöz, előtte lesminkeltek engem is. Alapozó, nem látványos, a csillogás ellen. (a többi fény már rajtunk és a műsorvezetőn múlik...)
A felvétel végén elfelejtettem leszedetni, abban mentem haza. Otthon kattant a dolog. Fura érzés volt. =)

vén betyár 2010.03.08. 09:14:22

A kedves nővér megint nagyon szép, érzékletes leírást adott a stúdióról, szinte látom magam előtt a próbafelvételt.Kata is ügyesen, okosan kérdezett, végre egy kicsit bepillanthattunk a kedves nővér hétköznapjaiba is.A vérfeminista meg tényleg vérlázító, különösen Nőnapon,
igaza van @hungaryhonvéd: -nek, kipróbálhatná egy kicsit az angyalbőrt, annál is inkább, mert az ördögbőr nem igazán áll jól neki.Sohasem értettem hogy az ilyeneknek egyáltalán mi bajuk van a világgal, de biztosan bennem van a hiba.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.03.08. 12:08:09

Hm, vajon véletlen, hogy a vérfeminista pont nőnapon mutatja ki a foga fehérét?

:-)

Jójó, Letíciáról nem tételezek fel ilyen rosszindulatot, mert az már konteó lenne :-)

Tényleg érzékletes a poszt (esmént...). Hiteles, emberi, kellően (ön)ironikus.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.08. 16:06:01

@tiboru: A Letícia-konteo :) Mik ki nem derülnének :)
Sztem a kolostorban nem nagyon van, aki felköszöntse a nővéreket, és ez egyébként is egy baloldali ünnep ...

Csuri / Bariildi 2010.03.08. 16:25:06

Tényleg jópofa, h a vérfeminista pont ma került elő megint....
Egyébként vannak emberek, néha a TVben is szerepelnek, akiktől tök mindegy mit kérdezel, csak nyomják a saját próféciájukat, süket fülekkel arra, hogy érdekel-e ez valakit, vagy sem. Néha értekezleteken is találkozhatsz ilyen szemellenzősökkel. nem igazán van mit kezdeni velük, de roppant fárasztóak.
A poszt pedig szokásos módon jó, nekem az is tetszett, hogy Leti ilyen liberális a meleg sminkessel. Vajh honnan tudta, hogy meleg????

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.08. 16:49:05

@Csuri / Bariildi: Azért annyira még Leti se tapasztalatlan, h ne tudja, hetero pasi nem megy sminkesnek, fodrásznak és divattervezőnek :)
Sztem ...
Egyébként transzvesztitaként se sűrűn tevékenykedik, kivéve, ha fedett nyomozást folytat egy fontos bűnügyben, l. TŰSAROK c. Almodóvar-film.

Ficus Kinky 2010.03.09. 00:11:21

A vérfeministáról eszembe jutott, hogy nekem is van egy ilyen ismerősöm, aki csak mondja, mondja a vég nélküli szövegét a feminizmusról. Mintha 1. valaki kérdezte volna, 2. valaki olyat mondott volna előtte, amire neki támadni kell... vajon mind egyformák? vagy ugyanarról a személyről lenne szó?
szegény nő, tiszta paranoia lehet...
szerintem a meleg sminkes lehet, hogy zavarban volt és tesztelte egy kicsit a nővért, h vajon mit szól...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.09. 12:57:33

@Ficus Kinky: Sztem ez egy típus :) Egyébként meg nehéz úgy bármilyen ideológiát képviselni, h az ember az árral szemben úszik. Sajna a legtöbben nem tudják kezelni az előítéleteket sem, amelyekkel találkoznak. Mo.-on még mindig szitokszó a feminizmus, pedig nem kellene annak lennie. Nyugaton senki nem szisszen fel, ha vki feministának vallja magát. Mint mindenben, ebben is sokat számít a környezet hozzáállása, meg persze az adott ember személyisége.

Ficus Kinky 2010.03.09. 21:19:50

@Gloria Mundi: a feministához valahogy mindig hozzágondolom azt, hogy "harcos". és előttem lebegnek az amerikai női tüntetések képei a 20. század derekáról...
engem nem zavar, hogy azt gondolja valaki, hogy az asszonynak otthon a helye, meg hogy vannak nők, akik három gyereket nevelnek otthon felsőfokú diplomával és úgy érzik, hogy megtalálták az élet értelmét. csak engem ne kényszerítsen semmi ilyesmibe, ha én nem akarom. a "harcos" feministák, mert most erre a csoportra gondolok, miért nem akarják elfogadni, hogy nem mindenki gondolkodik úgy, mint ők? nem ugyanazok a céljaik, mint nekik? őket miért kell elfogadni ezzel együtt és miért akarnak küzdeni valamiért, ami valakinek esetleg nem is kell?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.09. 21:45:21

@Ficus Kinky: Ha annó a szüfrazsettek nem küzdöttek volna, akkor most egy csomó dolog, ami természetesnek tűnik számunkra, nem lenne. Olykor szükség van harcosabb csoportokra, h legalább egy kis eredmény kijöjjön. Ugyanúgy a zöldek is radikálisok gyakorta, de mostanra elég sok állításuk igazsága bebizonyosodott. Alulról szervezkedni mindig nehéz és aki könnyen köt kompromisszumokat, azt eltapossák. Most már a feminizmus egyébként úgymond túlhaladott nyugaton, gender mainstreaming-ről beszélnek, a gender felfogás fősodorba helyezéséről. Tehát nem nők küzdenek ffiak ellen, hanem mindenki küzdhet azon sztereotípiák ellen, amelyek gúzsba kötik. A pasikat is gúzsba köti egy csomó hülye társadalmi elvárás, amelytől szívesen szabadulnának.
Na, most annyira tudományos vótam, h mindjárt megkapom a kékharisnya szalagrendet :)
süti beállítások módosítása