Találtam egy különös fórumot a neten. Még jó, hogy van laptopom saját használatra, mert az irodai gépen erre nem mernék belépni. Pedig a fórumon állítólag csak volt és jelenlegi egyházi személyek beszélgetnek. Nagyrészt fiatalok. A regisztráció elég macerás, épp azért, hogy kizárják a kamuzást, mert nem akarják, hogy illetéktelenek is bejuthassanak.

Nem  más ez, mint önsegélyező egylet, ahol arról lehet beszélgetni, hogy menjünk vagy maradjunk-e. Hogy mit kezdhetünk odakint, a világban. Ha mégis elmennénk. És mi a gyógyszer a kételyekre, amelyek olykor megrohannak. Állítólag olyanok hozták létre, akik már meglépték a dolgot. Kiugrott papok, egy-két szerzetes. Tán apáca nincs is köztük. Az informatika úgyse az erősségük, úgy általában. Sok rend egyenesen internet-ellenes. Még a netbanktól is ódzkodnak. Jaj, csak azt ne.

Nem tagadom, hogy a kiugrás foglalkoztat. A három napos ünnepen lelkigyakorlat vagyis rekollekció lesz. Kapóra jön, hogy a nagyböjt idejére esik március 15. A témája ráadásul a hivatás. Nagyszerű, mintha rám szabták volna. Van három napom ezen gondolkodni. Nem, még nem döntöttem, bármennyire is úgy néz ki olykor, hogy nincs visszaút. Még semmi nem történt, ami helyrehozhatatlan lenne. Csak meginogtam. Előfordul.

De tudnom kell, miért maradok, ha maradok. Nem kényelemből, nem azért, mert ez az egyszerűbb. Nem azért, mert rettegek attól, ami rám vár. A kinti világtól. Kilökődni ebből a védett kis fészekből, vagy akolból, amelyet az a kongregáció jelent, megijeszt. De emiatt nem szabad maradnom.

A fórumozók mesélnek a saját kiugrásukról. Legtöbbjük nem a tisztasági fogadalom vagy a cölibátus miatt dobbantott. Nem. A fő ok a további engedelmességre való képtelenség.  Olyan lelkiismereti konfliktusok, amelyeket már nem lehet feloldani. Összetűzés az elöljárókkal. Banális. Újra és újra ugyanazok a minták. Ahogy elnéztem, durva történetek is akadnak.

De senki se higgye, hogy könnyű meglépni. Még akkor sem, ha van hová visszamenni. Ha van család. Vagy egy szerelem. Bármi, ami megtart, ha hátraesel. Nekem nincs senkim odakint. A profra nem támaszkodhatom, ez nyilvánvaló. Mást meg szinte nem is ismerek. A család ... Nos, ez hosszú történet, most nem kezdek bele. De gyakorlatilag nincs családom. A levegőben lógok. Mint egy Krisztus-kereszt egy hatalmas gótikus templom oltára fölött.