24. Menni vagy maradni?

 2010.03.10. 08:00

Találtam egy különös fórumot a neten. Még jó, hogy van laptopom saját használatra, mert az irodai gépen erre nem mernék belépni. Pedig a fórumon állítólag csak volt és jelenlegi egyházi személyek beszélgetnek. Nagyrészt fiatalok. A regisztráció elég macerás, épp azért, hogy kizárják a kamuzást, mert nem akarják, hogy illetéktelenek is bejuthassanak.

Nem  más ez, mint önsegélyező egylet, ahol arról lehet beszélgetni, hogy menjünk vagy maradjunk-e. Hogy mit kezdhetünk odakint, a világban. Ha mégis elmennénk. És mi a gyógyszer a kételyekre, amelyek olykor megrohannak. Állítólag olyanok hozták létre, akik már meglépték a dolgot. Kiugrott papok, egy-két szerzetes. Tán apáca nincs is köztük. Az informatika úgyse az erősségük, úgy általában. Sok rend egyenesen internet-ellenes. Még a netbanktól is ódzkodnak. Jaj, csak azt ne.

Nem tagadom, hogy a kiugrás foglalkoztat. A három napos ünnepen lelkigyakorlat vagyis rekollekció lesz. Kapóra jön, hogy a nagyböjt idejére esik március 15. A témája ráadásul a hivatás. Nagyszerű, mintha rám szabták volna. Van három napom ezen gondolkodni. Nem, még nem döntöttem, bármennyire is úgy néz ki olykor, hogy nincs visszaút. Még semmi nem történt, ami helyrehozhatatlan lenne. Csak meginogtam. Előfordul.

De tudnom kell, miért maradok, ha maradok. Nem kényelemből, nem azért, mert ez az egyszerűbb. Nem azért, mert rettegek attól, ami rám vár. A kinti világtól. Kilökődni ebből a védett kis fészekből, vagy akolból, amelyet az a kongregáció jelent, megijeszt. De emiatt nem szabad maradnom.

A fórumozók mesélnek a saját kiugrásukról. Legtöbbjük nem a tisztasági fogadalom vagy a cölibátus miatt dobbantott. Nem. A fő ok a további engedelmességre való képtelenség.  Olyan lelkiismereti konfliktusok, amelyeket már nem lehet feloldani. Összetűzés az elöljárókkal. Banális. Újra és újra ugyanazok a minták. Ahogy elnéztem, durva történetek is akadnak.

De senki se higgye, hogy könnyű meglépni. Még akkor sem, ha van hová visszamenni. Ha van család. Vagy egy szerelem. Bármi, ami megtart, ha hátraesel. Nekem nincs senkim odakint. A profra nem támaszkodhatom, ez nyilvánvaló. Mást meg szinte nem is ismerek. A család ... Nos, ez hosszú történet, most nem kezdek bele. De gyakorlatilag nincs családom. A levegőben lógok. Mint egy Krisztus-kereszt egy hatalmas gótikus templom oltára fölött.

Címkék: kétely internetes fórum kiugrás bennmaradás rekollekció

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr21667541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.03.10. 08:47:10

"A fő ok a további engedelmességre való képtelenség. Olyan lelkiismereti konfliktusok, amelyeket már nem lehet feloldani. Összetűzés az elöljárókkal. Banális. Újra és újra ugyanazok a minták. Ahogy elnéztem, durva történetek is akadnak."

Mintha egy olyan fórumról olvasnék, ahol leszerelt katonák és rendőrök fejtik ki, miért váltak meg a mundértól, amit egykor - talán - a rajongásig szerettek, amire felesküdtek...

Egy újabb párhuzam a fegyveres testületek és az egyház között.

A poszt máskülönben ismét jó. És elgondolkoztató. Érzésem szerint ennek a fórumnak lesz még szerepe Letícia életében.

vén betyár 2010.03.10. 09:27:39

Fiatalon az ember lánya elég könnyen "elcsábul", azonosul ideológiával, szervezettel.Később alaposabban, belülről is van alkalma megismerni, szembesülni ellentmondásaival, hiányosságaival.Életismerete, tapasztalatai bővülésével személyisége is átalakul, egyre önállóbban gondolkodik.Egyenes következményként átgondolja múltját, jelenét és jövőjét.
Izgalmas ahogyan ez a kedves nővérrel megtörténik.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.10. 09:35:09

És választ kaptunk arra, hogy Letinek nem nagyon van hátországa. Ha lenne, valószínűleg sokkal gyorsabban és könnyebben meglépné a dolgot, mint így. Az ugrás a semmibe nagyon kemény tud lenni.

Old Man 2010.03.10. 10:20:22

@Gloria Mundi: Nagyon nehéz tanácsot adni.Korosztályomból annak idején nagyon sokan választották Nyugatot, a legtöbben csak egy diplomával vagy egy szakmával a tarsolyukban.Bennem hihetetlen kalandvágy élt, mégsem mertem meglépni.Felmértem, hogy ott is csak az lenne a sorsom, hogy letelepedve vhol élek és dolgozom, akkor meg miért inkább ne itthon a langy akolmelegben, ahol mégis csak itthon vagyok, itt élnek szüleim, barátaim, stb, és még csak azonosulni sem kell feltétlenül az uralgó ideológiával.Azzal sem szívesen néztem szembe, hogy tán soha nem léphetek újra hazai földre.Ha lett volna egy kicsi biztosítékom, hogy becsavarogva a világot, bármílyen körülmények között, de hazatérhetek egyszer, akkor megléptem volna.De hát ilyen biztosíték nem volt.Volt a barátaim között, aki kint lett öngyilkos, volt aki 25 évet itthon élt, 25-öt kint és %o évesen meghalt, voltak akik ma is kint élnek és vannak páran, akik hazatértek.
Valóban, ha lenne Letinek hátországa, vmi biztosítéka, akkor könnyebben döntene, lépne.Menekülés vmi elől vagy menekülés vhová?De hová?

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2010.03.10. 10:55:42

engem egy konkrét kiküldetéskor vettek volna át a németek. nem mertem megtenni. egy év múlva elbocsájtottak idehaza. mégis, furán érezném magam augsburgban. most ugyanez kínával... egy-két év jó buli lenne, de egyszerűen nem tudom meglépni. szóval én azok közé tartozom, akik nem mernek ugrani a semmibe, ezért lépnek, nem futnak... egy láb mindig a talajon...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.03.10. 12:07:50

Tudom, hogy most magamra haragítom az egyházi keményvonalasokat, de szerintem a gyakorló apácák (szerzetesek) 90 százaléka eleve olyan ember, akinek a "civil", polgári, családi háttere valami miatt bizonytalan; ilyen-olyan okok miatt nem érzik jól magukat az eredeti családjukban. Konfliktusok, lelki elbizonytalanodás, pozitív szülői minta hiánya (már ha a mama nem volt ugyancsak apáca), félelem "Az élet harc!" közhely beteljesülésétől...

Nem tudom, de így érzem.

Szerintetek?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.03.10. 12:08:54

És a poszt utolsó hasonlatát meg sem dícsértem, pedig nagyon ott van...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.10. 12:55:46

@Gildor Inglorion: Különös, h a külföldre való kiruccanás ekkora törést okozott volna nálad. Nem hiába mondják, h a magyarok nagyon röghözkötöttek. De Leti élt külföldön, és ha jól értem, tetszett is neki, számára az otthon a rend, és majdnem mindegy, h épp melyik rendház. Bár lehet, h ebben tévedek.
@tiboru: Százalékos arányt nem tudnék mondani, de lehet benne vmi. Ismertem embereket, akiknek menekvés volt (családi zűrzavarból, szegénységből), másoknak kaland, ahhoz képest, ami otthon várt volna rájuk. Olykor viszont egyszerűen annyira vallásos nevelést kapnak, h szinte természetes, ha ezt választják, pl sok testvér közül 1 menjen már papnak, pl. Persze ez régebben volt jellemző, mostanság kevésbé.

Ficus Kinky 2010.03.10. 14:54:45

Nekem már a korábbi kommentekből is furcsa, hogy annak drukkolunk, hogy kiugorjon a nővér a rendből. Miért nem annak drukkolunk, hogy megtalálja a helyét akár kívül, akár belül? Nem a saját "normális" életünket vetítjük az övébe?

Én teljesen átérzem a vívódásait, nem könnyű döntés, a blog erről szól, nem pedig arról, hogy "milyen egy apáca élete". (Kicsit sajnálom, mert az is érdekelt volna...)
De nem gondolom, hogy kommentekből kell majd ezt kiokoskodnia...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.10. 16:16:44

@Ficus Kinky: Te lehetsz ellendrukker :) Sztem senki nem öncélúan drukkol annak, h Leti a kiugrás mellett döntsön. Tegye azt, amitől jobban fogja érezni magát. Persze a szerzetesség bevallottan nem arról szól, h jól érzed magad. Ez benne a nagy csavar. Ha ott jól elfészkelsz és úgymond boldog vagy, akkor nincs rendben vmi. (Ezt nem én mondom ...) Ha nem érzed jól magad, akkor kételyeid vannak, harcolsz a belső és a külső ellenséggel, ugyancsak nincs rendben vmi. Szóval nem is tudom, mit vársz. Sztem hiteltelen lenne egy olyan sors, amelyhez a kétség árnyéka sem fér. És amíg Leti odabent marad, elég sokmindent megtudhatunk az életéről.

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2010.03.10. 17:26:30

én nem drukkolok, hogy kilépjen :) érezze ott jól magát! na, annak inkább.
bár egy volt osztálytársam nemistudom hány évet lehúzott szerzetesként, aztán az örök fogadalom előtt meggondolta magát, most családos.
ja, másik viszont sosem verte nagydobra, hogy be akar vonulni, de megtette. ő azóta már valami elöljáró-féle is asszem :)

ja, és igen, nem vagyok túl mobil. mostmár házzal és ebbel felszerelve a két hét kína sem fog annyira könnyen menni. kutyát még eteti apu, de a növények?

Ficus Kinky 2010.03.10. 21:57:28

@Gloria Mundi: pont ez az: nem ellen meg prodrukker vagyok, hanem, hogy találja meg a helyét!

Én nem rovom fel a nővérnek a kétségeket, sőt, szerintem nagyon is elgondolkoztatják az embert és ha számára megnyugtató válaszokat talál, akkor OK. Csak azt hittem, hogy ezen túl lesz szó másról is a blogon. Ennyi.

Amúgy nem értem: ha valaki "úgymond" boldog szerzetesként, akkor más miért gondolja azt bénának? és ki az a más, aki ezt mondja?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.10. 22:03:49

@Ficus Kinky: A szerzetesi boldogság nem bénaság, csak annyit jelez, h az illető elégedett magával, és az a katolikus tanítás szerint nem lehetséges. Mert akkor nem fejlődik lelkileg. Legalább is én így tudom.

Csuri / Bariildi 2010.03.10. 22:28:45

Ez tetszik, mármint hogy van ilyen fórum is a neten (persze, persze, miért ne lenne?). De valahogy az egyházat, és ettől fogva az egyházi személyeket is olyan konzervatívnak képzeltem mindig, és képzelem most is, hogy nem fér bele a fórumozás.
nem véletlen, hogy pont olyanok nyüzsögnek rajta, akik kiugrottak, no meg a fiatalok.
Ami azt illeti az apáca a laptopjával szintén nem egy közhelyszerű kép....

A poszt jó, ami kb azt jelenti, h Leti stílusa jó (miért nem ír vajon??? úgy értem mást is....).
Az utsó kép nekem is nagyon bejött, ejsze hasonló ízlésünk van néha Tiboruval :)))

klasztika 2010.03.10. 22:38:54

Mindig azzal van baj, hogy egymás élethelyzetét nem lehet megérteni. Punktum. Lehet tolerálni meg elfogadni, hogy valaki ki akar ugrani, de sosem lehet megérteni. Szerintem.
Örülök, hogy valaki nyíltan ír a kétségeiről!
Ez a helyzet szerintem a belépésnél is. Ugyanis a legáltalánosabb kép az az, hogy a szerzetesek megrögzöttek (ha úgy tetszik bigottak), vagy egyértelműen haszonból vannak a rendnél. De még sosem kommunikálta senki, hogy azért nem olyan egyszerű ott lenni...

klasztika 2010.03.10. 22:47:57

ja és konkrétan a poszthoz: szerintem a kérdés eldőlt. csak megszövegezni kell a választ...

Ficus Kinky 2010.03.10. 23:27:57

@klasztika: tényleg nagyon hajlik egy megoldás felé.

viszont sokszor van olyan is, hogy az ember kibeszéli a kétségeit és ettől megkönnyebbül. írásban, persze, megmarad, így sokkal erőteljesebben hat, mintha csak elmesélné egyszer. viszont arról tényleg nem posztol a nővér, hogy milyen megtartó élményei voltak...

Ficus Kinky 2010.03.10. 23:30:22

@Gloria Mundi: najó, de ha nem fejlődik lelkileg, attól még lehet boldog, nem? miért számít az, hogy mit tanít az egyház?

klasztika 2010.03.11. 07:36:24

@Ficus Kinky:
Valami ilyesmit értettem én is az eldőlt a válaszon. de ez csak egy érzés, miközben olvastam a fentieket, és lehet, hogy a következő poszt teljesen felülír mindent:)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.11. 10:03:55

@Ficus Kinky: Ez tetszik. Egy szerzetesnek mit számít, h mit mond az Egyház? :)
Egyébiránt A BOLDOGSÁG sztem úgysem létezik, nem tartós állapotként, csak pillanatokra, órákra. És ez most teljesen független attól, h milyen élethelyzetben vagyunk.

vén betyár 2010.03.11. 10:12:03

"Láttam a boldogságot, én
Lágy volt, szőke és másfél mázsa..."

vén betyár 2010.03.11. 14:21:44

@Gloria Mundi: Teljesen egyetértek a boldogsággal kapcsolatos nézeteddel, ezt próbáltam illusztrálni.
J.A. Eszmélet. 11.versszak.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.11. 14:24:17

@vén betyár: Tudom, utánanéztem. Mert szégyenszemre nem tudtam azonnal, h honnan való.

vén betyár 2010.03.11. 14:29:40

@Gloria Mundi: Bocs, öreg hibám, hogy nem jelzem.Latinovitsal megvan a youtube-on, csodálatos.

vén betyár 2010.03.11. 14:36:14

@vén betyár: Még egyszer meghallgattam.Csodálatos.
Szerintem Csurinak is tetszene...

Old Man 2010.03.11. 14:46:05

@vén betyár: Én is meghallgattam,Sztem a kedves nővérnek is sokat segítene.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.11. 14:49:06

@Old Man: Milyen szempontból segítene? A döntésben?

Old Man 2010.03.11. 15:24:49

@Gloria Mundi: Természetesen.Abszolút.
4. 6. vszak.

Ficus Kinky 2010.03.11. 16:17:33

@Gloria Mundi: nem, nem az egyház, hanem a többiek : )
én nem hiszem, hogy az egyház azt tanítaná, hogy egy szerzetes nem lehet boldog, mert az azt jelenti, hogy nem fejlődik lelkileg... hogy függ ez össze?

ha valaki nem is boldog minden percében, de elégedett lehet az életével. és ez nagyon is elég tud lenni.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.03.12. 07:43:34

@Ficus Kinky: Éberség. Az ellenség sosem alszik. Folyton ugrásra késznek kell lenni ... Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Hát, ez a boldog ejtőzéssel némiképp ellentétes.