233. Szokatlanságok

 2011.06.01. 08:00

Eltolódnak a hangsúlyok. A körülöttem lévő férfiak más arcukat mutatják. Különös időbeli egybeesés. Mintha mindez összefüggne. Colos vallomása. A prof kórházba kerülése, műtéte és lábadozása. De főként az idegenség, amellyel most a saját életét szemléli. Aztán pedig Ricsi.

Mióta ismerjük már egymást? Több, mint egy éve. És több mint fél éve vagyunk szeretők. Nem tudom, pontosan mik vagyunk még. De szeretők biztosan. A legutóbbi alkalom óta még inkább. Végre elhitte, hogy nem kell óvatoskodnia. Tekintettel lennie rám. Végre felnőtt nőnek éreztem magam mellette. Vele. Mesélt és mesélt. A volt feleségéről például. A gyerekkoráról. Saját belső bizonytalanságairól. Szinte megijedtem, hogy reggelre megbánja. De nem. Vagyis, azt hiszem, nem bánta meg.

Az ágyban beszélgettünk. És a konyhában, mert megéheztünk és kimentünk enni. Szeretkeztünk és beszélgettünk. Nem, mintha eddig sose tettünk volna ilyet. De most mégis más volt. Több és intenzívebb. Ennyi idő kellett neki, hogy beengedjen bizonyos kapukon? Vagy csak azt hitte, hogy nem vagyok kíváncsi ezekre a rejtett szobákra? Vagy nem vagyok elég erős, hogy elviseljem, amit bennük találok?

Örökké találgatunk. Még most is. Ez után az éjszaka után is folyton kérdezgetem magamtól: mégis, kicsoda ő? Talán neki sem könnyű erre válaszolnia. Ha egyáltalán akar. Legalább önmagának, ha másnak nem is.

Címkék: éjszaka nyitás ricsi prof

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr152947323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vén betyár 2011.06.01. 08:46:42

Egy ideje jobban magam alatt vagyok, mint "ungrare" legrosszabb dysthymiás napjaiban, de ez most nagyon tetszett.
Biztam benne, hogy Ricsi is megnyilik előbb-utóbb.
Még a végén egymásra találnak.:D

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2011.06.01. 08:55:26

@vén betyár: Mi a baj? Ugyan jókedvű szoktál lenni máskor.
Hát, Ricsi nem egy könnyű eset nyitás szempontjából. Akinek ennyire fontos, hogy 100%-ig pasinak lássák, az nehezen lépi ezt meg.

vén betyár 2011.06.01. 09:06:00

@Carmesina:
"mert hiszen annál nincs soha szebb és nincs derekabb sem,
mint amikor egymást értő szívvel tartja a házát
férj és nő, nagy fájdalmára a rosszakaróknak,
jóakarók örömére, jeles hírére maguknak"

vén betyár 2011.06.01. 09:52:04

@Carmesina:
Köszönöm kérdésed, jól vagyok, talán csak egy kis enyhe, hetek óta tartó rosszkedv.:)

Mindig nagy érdeklődéssel és élvezettel olvasgattam a blogot.
Izgalmas kérdéseket vetett fel és feszegetett.
Értékes emberek érdekes véleményét ismerhettem meg.
Végül valami nagyon közelről érintett, azóta is sokszor gondolkozom rajta.

""Élek, s hogy meddig, nem tudom, meghalok, bár nem akarom, megyek s egész utam titok: csoda, hogy jókedvű vagyok." - mondogatom magamban a tizenötödik ..

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.06.01. 11:11:58

@vén betyár: Hát ez (mármint az elsö bejegyzésed) bizony nem hangzik jól.

Bárcsak tudnék segíteni valahogy - akár, mint pszichiáter, akár, mint "saját tapasztalattal" rendelkezö ember.

Amit mondani tudok, az annyira közhelyes, hogy szinte szégyellem leírni: Az apró örömök élvezete, kedves emberek társasága, beszélgetések, valami új saját hobbi és egy-egy séta az, ami - ha nem is hoz gyökeres fordulatot - legalább enyhülést ad a nyomott hangulat napjaiban...

Egyébként pedig még az ösidökböl adósod vagyok egy sörözéssel - ha van kedved, ennek most szerét ejthetjük nyáron, amikor legközelebb Magyarországon járok.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2011.06.01. 13:23:16

@vén betyár: A tizenötödik? ... Ezt itt akartad abbahagyni?
Asszem, mindenkinek vannak ilyen rossz napjai, hetei, és sokszor nem is lehet igazán tudni, mi váltja ki. De engem az írás nagyjából meg tud tőle váltani, ha csak átmenetileg is :-) Persze, a többi módszer is nagyon működik, csak kisgyerekekkel elég korlátos, hogy mikor tudok egyedül sétálni vagy emberekkel találkozni. Már felnőtt emberekkel :-)

LittleBear 2011.06.01. 18:13:23

Azért érdekes dolog ez. Mármint hogy Ricsi kicsit "fordítva" csinálja a dolgokat, először a szex, akár hónapokig, és csak utána a lelkiek (én százszor inkább megnyílnék lelki tekintetben valakinek, minthogy lefeküdjek vele, de én csak egy konzervatív nő vagyok).
Másik, hogy Ricsi mit tud Panniról? Vannak-e Panninak titkai előtte? Miért figyelt fel rá a kezdetek kezdetén?
Érdekes lenne ugyanezt a történetet Ricsi szemszögéből is megismerni. Ahogy én láttam, kezdetektől elég céltudatos volt.

Örülök, hogy nem jött be a vészmadárkodásom, de ezek szerint Panni kótyagosságát nem a szex, hanem a váratlan megnyílás okozta.

LittleBear 2011.06.01. 18:21:43

Még egy dolog, ami nem tartozik a témához. Szerintetek nem kell amiatt aggódni, hogy Angéla együtt lakik a proffal (egy házban)? Tudom, hogy műtét után van, de egy ilyen "nőcsábász" pasas lehet veszélyes is a kis befogadott "árvára". Tudom, rossz a véleményem a profról...

LittleBear 2011.06.01. 18:39:12

@vén betyár: Megértelek, az érzelmi hullámvasútban alul lenni soha nem jó. Mindig azt a lelkiállapotot érzékeli realitásnak az ember, amiben van, és nem érti, hogy lehetett a másik végletben.
Abban kell bízni, hogy meg fog változni, csak addig is élni kell :-((

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2011.06.01. 20:50:32

@LittleBear: Sztem tipikus pasi-mód, h először van a szex, és csak utána az érzelmi nyitás. A pasi figyelmét a nő erotikusan ragadja meg, aztán kezd érdeklődni más tulajdonságai iránt, bár Ricsi kezdetben virtuálisan ismerte csak Pannit, de elég hamar lenyomozhatta ahhoz, hogy legalább képet alkothasson magának a kinézetéről is :-)
A nők fordítva működnek ... Ez olyan nehéz. És ezért lesz szerelmes többször a nő, mert mire a szexuális érdeklődése felébred egy pasi iránt, már lelkileg, esetleg szellemileg belebonyolódott a dologba. Átlagban legalább is így szokott működni.

Nagy kérdés, Ricsi előtt mit lehet egyáltalán titokban tartani. Kábé tán csak azt, amit ő maga nem akar kinyomozni. Persze itt nem lelki dolgokra gondolok, hanem konkrét történésekre, tényekre ... De mindenkinek vannak persze titkai, nyilván Panninak is.

A prof miatt nem aggódnék, betegség ide vagy oda, számára Angéla egy szerencsétlen gyerek és nem levadászható nő. Szerintem.

vén betyár 2011.06.02. 07:38:54

@LittleBear: Köszönet!Ebben a szövegkörnyezetben, ezzel a kiegészitéssel mindjárt egészen más!:)@Carmesina:
Nem igazán értek egyet, találkoztam már jó néhány nővel, aki pasiként működött és velem is sokszor előfordult, hogy előbb a lelki, érzelmi kapcsolat alakult ki.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2011.06.02. 10:22:14

@vén betyár: Mindig csak átlagokról és tendenciákról beszélhetünk, persze. Egyébként, ha jól emlékszem, ezt Popper fejti ki valahol.

LittleBear 2011.06.02. 16:56:44

Panni szóhasználatáról egy kérdés: tényleg, hogy lehet meghatározni az ő és Ricsi viszonyát? A szerető az egy régimódi szó, de kifejezi, amilyen viszonyban éppen vannak (állandó szexpartner). Ma már viszont az ilyenre simán rámondják, hogy a "párom", "kedvesem", "nőm/pasim", pedig ezekben már benne van valamilyen kimondott érzelmi kapcsolat is.

dr. Pascal 2011.06.03. 00:46:55

@LittleBear: szerintem ott a kulcs, h amire nincs szó, arra nem kell erőltetni. Elég szépen lehet hajtogatni a magyar nyelvet ahhoz, hogy meg lehessen kerülni a kényes szavakat.
Ha meg már "bemutatják" a másikat valakinek, akkor ott már biza van valami és lehet nagy szavakkal dobálózni. Persze, ha csak a saját haveri körről van szó, akkor úgyis az adott csoport tolvajnyelvén folyik a kommunikáció.
Mmint a női oldalról. Fiúk részéről ez annyival, de annyival egyszerűbb :)

@Carmesina:
"A nők fordítva működnek ... Ez olyan nehéz. És ezért lesz szerelmes többször a nő, mert mire a szexuális érdeklődése felébred egy pasi iránt, már lelkileg, esetleg szellemileg belebonyolódott a dologba. Átlagban legalább is így szokott működni. "
--> Maslow piramisa fejjel lefelé.: "legyünk csinosak [önkifejezés]" alap, aztán érzelmi biztonság, aztán fiziológiai szükségletek :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.06.03. 02:43:50

@dr. Pascal: Na, hogy van ez a névadás a pasiknál? :-)
Egyébként, sokakkal ellentétben, nekem a szeretők megjelölés tetszik. Nem dehonesztáló, és nem édeskés, gügyögős. LP pedig inkább konzervatív ebben is, bár szerintem elpirulna, ha valakinek azt kéne mondania, h Ricsi, a szeretőm :-)

dr. Pascal 2011.06.03. 09:50:19

@Gloria Mundi:
f#1: szevasz
f#2: szevasz
f#1: pénteken sörözni jöttök?
f#2: hát hogy a viharba ne
f#1: gáz, ha hozom a Julust?
f#2: dehogy. Új csaj?
f#1: olyasmi
f#2: zsír
f#1: jaja. Akkor beszélek a többiekkel és majd szólok, mit hova hányra intéztem.
f#2: ok. pá

egyébként tudom, h ideológiailag alulképzett vagyok, de nem tudok elképzelni olyan szituációt, amikor egy "szeretőm" kijelentésbe elpirulna egy lány. Ha csak összefut valakival, és ott kell valami "címkét" kitalálni a kapcsolatra, akkor a megnevezés is lehet felületes ("pasim", etc.), ha meg egy nagy lelkizős beszélgetés, akkor meg úgyis előkerül a Helyesírási szótár teljes tartalma :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.06.03. 11:44:54

@dr. Pascal: Jaj, már aszittem, tényleg meghívsz sörözni :-)
No, de komolyan: a pasikkal ellentétben a nők ezt sokkal pontosabban szeretnék tudni. Már, h ki kicsodának kicsodája.
LP meg sokmindenbe belepirulhat, amibe mások nem :-) Valahogy nem tudom elképzelni, h a "pasim" szót használja ... Egyébiránt érdekes kérdés, vajon a "pasim" és a "nőm" mennyire ekvivalens. Mit fednek ezek a szavak? Mert valamilyen szinten birtoklást jelentenek. Egyszer beszéltem erről egy pasival, h kit titulál "nőimnek", és aszondta, akivel lefeküdt, de akik nem jutottak el a "barátnő" kategóriába. Ha egy nő egyszer-kétszer lefeküdt valakivel, sztem nem mondja rá, hogy a pasim. Vagy tévedek?

LittleBear 2011.06.03. 15:02:40

@Gloria Mundi: A "nőm" sokszor a feleséget jelenti modoroséknál... Az asszonyt/feleséget is lehet sokféleképpen nevezni (oldalborda, nejem, anyjuk, házisárkány :-)) ), persze ha nem hivatalos a dolog, akkor marad a "párom", amire meg sokan haragszanak.
A "kedvesem" elég általános, a "barátom/barátnőm" meg néha magyarázatot igényel (mert előfordul, hogy nem olyan barát...)
Elég nehézkes ez (angolul jobb: boy/girlfriend).
(sokan azt sem szeretik, nekem tetszik, amikor a férjünket a neten "a zuram"-nak hívjuk...)

Ricsi a blog elején Riát a barátnőjének hívta. Kérdés, hogy a 3 év alatt vele eljutott-e a kitárulkozás ezen fázisába, mint Pannival?

(Nekem a fejlemények ismeretében gyanús, hogy Ricsi nagyon szerelmes már egy ideje, de ezt a bizalmatlansága és gyanakvása miatt sokáig és jól titkolja...)

dr. Pascal 2011.06.04. 10:06:20

@LittleBear:
barát/barátnő: leginkább úgy lehet áthidalni a problémát, hogy ahol zavaró a nemi megkülönböztetés, ott az adott egyén szintet lép "jó barát"-tá.

@Gloria Mundi: ha komoly a kapcsolat, akkor rugalmas megnevezés-ügyileg mind pozitív, mind negatív irányban: barátnő lehet "az asszony" és "kis csaj" is. Ha meg nem komoly, akkor meg úgysem kerül elő beszédtémaként :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.06.05. 16:12:35

@dr. Pascal: Igen, ezeket az informális, barátok közti elnevezéseket nagyjából ismerem, de vannak más szituk, amikor valami rendes megjelölést kéne adni az adott kapcsolatnak vagy az abban résztvevőknek.
Azt viszont nem értem, h egy nem komoly kapcsolat nem kerül elő beszédtémaként. (Egyébiránt, mi a nem komoly? Nem biztos, hogy csak a nyíltan felvállalt kapcsolat komoly.) Mindig azt hallottam, h a pasik épp a komoly nőikről nem beszélnek szívesen. Nyilván ez is nagyon attól függ, ki milyen és kivel beszél vagy nem beszél az adott témáról.

dr. Pascal 2011.06.07. 23:04:20

@Gloria Mundi: tipikus női kérdések... Nekem ehhez túl alacsony a személyi számom. :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.06.08. 04:10:39

@dr. Pascal: Bár nem kérdések voltak ... De meg vagyok nyugodva, az lepett volna meg, ha tipikus pasi mondatokat írok :P Bár állítólag tudok olyat is, csak nem itt gyakorlom :-)

LittleBear 2011.06.13. 10:20:15

Letícia: Ez után az éjszaka után meg merted végre kérdezni, ki volt az Őzike?
süti beállítások módosítása