És a napnak még mindig nem volt vége.

Nem a rendházba vitettem magam a taxissal, hanem a belvárosba. Sétálni akartam, de nem valami elhagyatott helyen. Emberek között. Át kellett gondolnom, mit akarok csinálni. Richárdban csalódtam. Egy kicsit a profban is. Feltűnik hirtelen, töltök vele néhány órát, életem talán legjobb óráit. És már ott is hagy. Persze mi mást tehetne? A felelősség akkor is az enyém, ha szívesen osztoznék rajta.

Nagy élet volt az utcákon. Szokás szerint megbámultak. Pedig szerettem volna észrevétlen maradni. Aztán valaki megszólított az egyik kávézó teraszáról. Judit. Egyedül volt. Örültem, hogy látom. Nem sok embernek tudtam volna jobban örülni abban a pillanatban. A prof kivétel.

Sokáig beszélgettünk. Se a profról, se a repteres ügyről nem szóltam, de azt elmondtam, hogy a kilépés mellett döntöttem. Judit nem csodálkozott különösebben. Mintha ezt várta volna. Mintha a folyamatábráiban ez már rég eldöntött tény lenne. Csak ki kellett várni, hogy megtörténjen.

Megkérdezte, hogyan akarok nekikezdeni. Bevallottam, hogy ezt még nem gondoltam át.  Addig jutottam, hogy Agapé elé állok, és bejelentem neki. Sejtem, hogy majd lehülyéz. És teljesen nyilvánvaló, hogy személyes kudarcának fogja tekinteni. Vagyis mérges lesz, és kellemetlen dolgokat vág majd a fejemhez. Azzal is szembesíteni fog, amit pontosan tudok: hogy nincs pénzem. Nincs hová mennem, nincs miből élnem.

- Tehát elő kell készítened a kilépésedet. Nem ajánlanám, hogy lerohand ezzel. Először tervezd meg, mit teszel.

Richárd is türelemre intett. Bár ő nem az én érdekeimet nézi.

- Gondolom, van taj számod. Adóazonosító jeled. Meg ilyenek - állapítja meg Judit.
- Persze.
- Adóbevallást is nyújtasz be minden évben?
- Mióta hazajöttem, egyszer került rá sor.
- Vagyis van rendszeres jövedelmed.
- Papíron.
- Soha nem kapsz kézhez semmit?
- Olykor némi költőpénzt.

Judit felhajtotta a sörét. Mosolygott. Egyébként rövid, szőkésbarna haja van, okos kék tekintete. Általában nadrágban jár. Most barna nadrág és barna póló volt rajta, amelyet egyetlen piros csík szelt át keresztben.

- A helyedben kikérném az eddigi összes, ki nem fizetett járandóságomat. Vonjanak le valami lakbért, kajapénzt, meg rezsit. Gondolom, még akkor is marad valami.
- Sose számoltam utána. Nem is tudom, papíron mennyit keresek.
- Hát nézd meg. Segítek a kalkulációban. Mielőtt odaállnál Agapé elé, készülj fel alaposan. Ne hagyd magad úgy kihajítani, mint Angéla. A külföldön töltött éveidért is járna fizetés, de azt behajtani sokkal bonyolultabb. Javasolnám, hogy keress meg egy nemzetközi jogban jártas ügyvédet, de nem hiszem, hogy sok értelme lenne.

Csak csóválom a fejem.

- Nekem egyedül még ez se jutott volna eszembe.
- Dehogyisnem. Előbb-utóbb. Lehet, hogy túl későn.
- Az lehet.
- Ami a szállást illeti, azt hiszem, abban is tudok segíteni.

Később, mikor Richárd sms-eit törölgettem ki a mobilról, észrevettem, hogy a prof is küldött egyet. Megköszönte a délutánt. Jól érezte magát. Finoman csókolok. Döntsek okosan. Jólesett, hogy nem tűnt el mégse szó nélkül.