Azért jöttem, mert kíváncsi voltam. Mert át akartam gondolni valamit? Vagy nem akartam átgondolni? Mindenesetre nem azt terveztem, hogy a telefont fixálva töltöm a napot. Rossz volt az éjszaka. Sírtam is. Nagyon bánt, hogy Ricsi így ment el. Lehet, hogy jobban bánt, mint őt. Azt hiszem, csak a büszkesége sérült. Nekem meg úgy fáj, mintha engem löktek volna el.
Eltelt a délelőtt. A prof nem hívott. Ricsi nem hívott. Nem válaszolt az sms-re sem. Teljes a csönd. Ücsörögtem a kápolnában. Mindig szerettem az ilyen pici kápolnákat. Kerestem azt a nyugalmat, azt a sugárzó csendet. Korábban könnyű volt megtalálnom. De mindig volt valami ajzottság bennem. Mint zsolozsmázás közben. Mindig vártam valamire, ami sose jött el. Azt hiszem, belefáradtam.
Ennem kéne valamit. A reggelit kihagytam. A pihenőház konyhája üres. Mikor elindulok, látom, hogy Irénke néni takarít a kerítés túloldalán. Otthonkában, fejkendőben. Ahogy kell. Persze, a vihar. A mi kertünket is alaposan megtépázta.
- Pannika, mondhatok valamit? - hallom a túloldalról. Kelletlenül megyek oda a kerítéshez. Az ilyen kérdés után soha nem következik semmi kellemes. És sejtem, mit akar mondani.
- Jó napot, Irénke néni. Csak tessék.
- Pannikám, én ezt nem értem. Agapé anya megkérte, hogy vigyázzak a házra. Én takarítok, Feri bácsi gondozza a kertet. Nem hagyhatom szó nélkül, ami itt tegnap történt. Pannikám. Az a fiatalember, akivel jöttél, csak nem erőszakoskodott veled? Miért nem kiabáltál?
- Nem volt erőszakos.
- Neeem?
- Ne tessék aggódni. Minden rendben.
- Pannikám, ne haragudj, de ez így nincs jól. Te kedvesnővér vagy. Mit szól a falu, ha megtudja? A plébános úr? Én nem akarok neked ártani, pendelyes korod óta ismerlek. De ez mégsem járja.
Vajon meghallja, amit mondok? Mondjam meg neki?
- Irénke néni, kérem. Nyugodjék meg. Nem vagyok már nővér. Kiléptem.
Ezt meghallja. Hirtelen nem tudja, mit mondjon. De hamar folytatja.
- Kiléptél? De hát miért? Nem volt ott jó életed? Az Isten szerelmére, Pannika, meggondoltad te ezt? Tudod, hogy a házat már nem fogják visszaadni neked. Pedig hányszor mondtam boldogult nagyanyádnak, hogy örülhet, mert nem kell aggódnia érted. Nem lesz sose gondod a megélhetéssel. Ilyen időkben csak így kilépni! Nagy könnyelműség, kislányom. És ha azt hiszed, hogy férjes asszonynak lenni könnyebb, ajaj. Ne is kérdezd! Egy rossz szót nem szólhatok az uramról, a világ legjobb embere. De azért nem könnyű, no.
Nagy nehezen otthagyom a nénit. Elindulok a közért felé. Megint előveszem a telefont. Ricsi. Hátha most felveszi. Megpróbálom még utoljára. Ha most nem veszi fel, békén hagyom.