Azzal a szándékkal mentem be délután, hogy kijózanodom. Biztos nem annyira vonzó ez a fiú, amilyennek elsőre láttam. És még ha az is, nem szabad túl sokat gondolnom rá. Nem csak magam miatt, elsősorban miatta.

Úgy öltöztem, mint már régen nem. Szürkébben, mint nővér koromban. Mintha ezzel is azt akarnám tudatosítani magamban, hogy nem érezhetek nőként. Nem, ha ezzel a diákommal vagyok. Nemtelennek akarom magam érezni. Tanárnőnek, semmi másnak.

Múltkor a kedvenc kávézómban láttam egy ilyen tanárnőt. Igaz, már hatvan felé közelíthet. De látszott rajta, hogy teljesen átadja magát a szerepnek. Ajkai vékonyak. Szemüvege csillog. Nem mosolyog. Egyenes tartással ül. És bólogat. Csak nagyon unalmasak lehetnek az órái.

De nem ment. Nem tudtam nemtelennek érezni magam. Egy pillanatig sem. Nem tudom, ő is észreveszi-e. Remélem, nem. Most már tényleg nyugtalanít a dolog. Lehet, hogy meg kellene kérnem a nyelviskolát, keressenek neki más tanárt. Megindokolni nehéz lenne, persze. Túl nagy kísértés számomra? De miért gondolom már két találkozás után, hogy kísértés? Hiszen nem tett semmit.

Este viszont Ricsi még a szokásosnál is szenvedélyesebb volt. Lehet, hogy észrevett valamit? Hogy megérezte? Nem akarok a másikra gondolni. Nem akarok.