Nem jutok el a közértig. A telefon végre megszólal. Nem is tudom, mire vágyom inkább. Legyen a prof? Legyen Ricsi? Csak valaki harmadik ne legyen.
A prof az. Röviden egyeztetünk, hol tud felvenni. Persze, nem vagyok valami csinosan öltözve. Pedig számíthattam volna rá. Felvehettem volna egy másik pólót. Most már mindegy. Majdnem egyszerre érünk oda. Mikor beszállok a kocsiba, zavarban vagyok. Nem hajol hozzám, hogy megcsókoljon. Talán majd később. Itt most nem is lenne olyan jó ötlet.
Először csak kicsinységekről beszélgetünk. Hogy töltötte a nyarat, velem mi van. Címszavakban. Jól lesült. És ez a lezser öltözék is szokatlan. Nem, mintha öltönyben járna egyébként. De rövidnadrágban sose láttam. A szerviz a legközelebbi városban van. Oda negyven perc, ott valamit bütykölnek az autón. Ha sikerül megjavítani. Lehet, hogy nem is vállalják. Otthagyni nem hajlandó, nem akar kocsi nélkül maradni. Nem az a buszozós, vonatozós fajta.
Mikor kiérünk a főútra, végre lényeges dolgokról kezdünk beszélni.
- Azt mondtad, nem tudtad, hogy Juca a feleségem. Ezt nem is értem.
- De hát honnan tudtam volna? Egyikőtök se említette a másikat.
- És a születésnapom? A tanszéki buli? Hisz azon ott volt. És te is.
- Én nem emlékszem rá. Sokan voltak. Nem vagyok jó megfigyelő. De azt nem értem, hogy a sok beszélgetés alatt nem említetted soha. Mármint azt a tényt, hogy azonos azzal, akivel egy tévéműsorban szerepelek.
- Azt hittem, nem akarsz beszélni róla.
- És ő vajon miért nem említett? Hogy nem került szóba, hogy a férje a témavezetőm?
- Talán ő is azt hitte, hogy nem akarsz beszélni rólam.
- Ezek szerint tud valamit?
- Kettőnkről? Fogalmam sincs. Lehet, hogy csak óvatos. Mert nem is akar semmit tudni.
- Ezt hogy érted?
- Néha azt hiszem, átlát rajtam. De úgy tesz, mintha minden rendben lenne.
- Sose volt féltékeny?
- De. Valamikor régen.
- És?
- Aztán abbamaradt. Nem tudom, mi lehet a fejében. Sose fogom megtudni.
- Én ezt nem értem. Hogy bírtok így élni?
- Valahogy csak sikerül. Egész jól.
Nézek ki az ablakon. Próbálom összerakni magamban a képet. Judit nem akar semmit tudni. Ezért óvatos. Ez persze a prof verziója. Aki valójában nem tudja, mit gondol a felesége. Lehet, hogy Judit gyanakszik rám. De az is lehet, hogy a férje minden nőismerősére gyanakszik. És ahelyett, hogy bizonyosságot szerezne, a tudatlanságot választja. Nem, ezt nem tudom elhinni. A másik változat, hogy mindent tud. És hallgat. De miért?
- Beszéltetek valaha rólam? - kérdezem szorongva.
- Nem sokat.
- De tudtátok egymásról, hogy mindketten ismertek.
- Persze.
- És mit beszéltetek?
- Nem emlékszem már. Hogy kedves lány vagy, és kár érted.
- Miért lenne kár értem?
- Az apácaság miatt.
- És mikor kiléptem?
- Juca röviden említette. Azt is, hogy kölcsönadja a lakást. Mondtam, hogy rendben.
- Nem zavart?
- Furcsa volt. De mit mondhattam volna? Egyébként is örültem, hogy segítünk rajtad.
- Nagyon meglepett, mikor felajánlotta, hogy ott lakhatok. Nem is tudom, mihez kezdtem volna egyébként. Igaz, azt sem tudom, most mihez kezdek. Biztosan ki akarjátok adni.
- Ne aggódj emiatt. Nem ettől függ a megélhetésünk.
- Mégis túlzás. Nem szabadna elfogadnom ennyi szívességet.
A prof mosolyog.
- Nyugodtan fogadd el. Jucának különben se lehet ellenállni, ha egyszer a fejébe veszi, hogy megment valakit.
- Meg akar menteni? Engem?
- Valami hasonló. Megszeretett és szükséged volt szállásra. Neki meg van egy üres lakása. Kézenfekvő, hogy felajánlotta. Számára ez a természetes.
Nincs más hátra, mint elfogadnom.