Kicsit lefogyott. Ez alapjában nem volna baj. Volt egy kis hasa. De most mégis a betegség számlájára írom. Bár állítja, hogy semmi komolyabb baja. Ne féljek, mert még nem szándékozik meghalni. Csak kiderítenék már az orvosok, mi ez a kórság. Egyébként a legkevésbé sem bízik az orvosokban. Elege lett a vérvételekből, és főleg abból, hogy senki nem kíváncsi arra, amit mond. A papírokat nézik. A számokat. Az eredményeket. Nem magyaráznak meg semmit. Tippelgetnek, mint a lottózóban. Használja ezt. Most akkor használja azt. Hátha a gyógyszer mellékhatása. Hátha allergia. Hátha ...

Eldöntötte, hogy még egy vérvételre nem megy el. Elég volt. Most egy ideig hagyják békén. A köhögése javult. Nem, a dohányzást nem hagyja abba. Az képtelenség. Egy-egy kiadós köhögőroham után az első dolga rágyújtani. Uramisten. Szörnyülködjek csak, a nők mindig ezt játsszák.

Megöleljük egymást. Nem tudom, miért, ez önkéntelen. Muszáj. Talán, mert szeretem ezt az embert. Bárhogyan is bánt velem. Bármennyire is haragudtam rá. Megszerettem és kész. Nincs ellenszer. Nagyon szorosan ölelem egy pár pillanatig. Aztán elengedem.

- Jól van, kislány. Nincs semmi baj. Elhiszed? Semmi baj.

Az a kisfiús, kópés, kedves félmosoly.

Judit pedig az üvegajtó mögül néz. Nem megdöbbenve. Nem felháborodva. Ő is mosolyog.