225. Telefon a kórházból

 2011.05.13. 08:00

Erre nem számítottam. Hogy ilyen hamar felhív. Ráadásul vidám volt a hangja. Sokkal gyorsabban javul, mint bárki gondolta volna. Már sétálgat. És nevet. Bár ez egy mellkasi műtét után nem túl jó ötlet. De képtelen megállni. Mosolyogva hallgattam a kalandjait. Nincs hozzászokva egy ilyen kiszolgáltatott helyzethez. A nagy prof, aki előtt hajbókolnak. Aki egy tanszéket vezet. Aki pénzekről tárgyal, konferenciákon ad elő. Akitől félnek a diákok a vizsgákon. Ez a prof odabent nem létezik. Ott a sebészek az istenek. És úgy viselkednek, mintha mindenki más agyalágyult volna.

A beszélgetés alatt eszembe se jutott a védésem. Pedig szívesen eldicsekedtem volna az eredménnyel. De nem volt fontos. Majd, ha rákérdez, elmesélem. Esetleg Judittól már tudja. De kétlem, hogy pont az én védésem lett volna a legfőbb témájuk az utóbbi napokban.

Azon gondolkodtam, mit élt át Judit. Vagy a lányok. Nem tudom, mennyire aggódott. Bennem mindvégig volt valami szilárd bizonyosság. Hogy nem lesz semmi baj. Nem lehet. Babonaság. De lehet, hogy Judit sokkal rosszabbul élte meg. Főleg, mert ő minden nap látta is. Amikor elesett volt. És csövek lógtak ki belőle. Ő akkor is bement. A lányokat megkímélték ettől. Nem kell, hogy így lássák az apjukat. A prof nem akarta. Csak megijednének. Most már mehetnek ők is. Most már ismét önmaga. És nevet.

Címkék: telefon prof

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr572899663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kismy 2011.05.13. 19:20:04

annak idején, mikor bent hevertem a kórházban némi nyiszatolás után, a kórteremben velem együtt két szenzációs öregúr volt, akiket sérvvel műtöttek - szóval mindhármunk hasa vágva volt, ami szintén nem túl jó, ha az ember röhög. na, mi természetesen arra mentünk rá, hogy röhögtessük a másikat. hááát... a könnyünk potyogott a röhögéstől és a fájdalomtól egyaránt :) de anélkül biztos lassabban gyógyultam volna :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.05.13. 21:32:48

@Kismy: A nagyanyám 45-ben szült, menekülés közben, Ausztriában ... Szerencséje volt, mert orvoshoz került, és még pihenni is tudott néhány napig. Egy megcsászározott német vagy osztrák nővel feküdt egy szobában, akit halálra röhögtetett a német kiejtésével ... A nő mindig azt kérte tőle, hogy hagyja már abba, mert fáj mindene, ha nevet, de aki ismerte a nagyanyámat, az tudja, hogy képtelen volt csendben maradni :-)
süti beállítások módosítása