Albertina alaposan befűthetett Agapének, mert nem hagy békén a kutyás incidens óta. A gyónás és a kiszabott penitencia beváltása után jelentkeztem nála. Kaptam egy alapos fejmosást még egyszer, amelynek a végén Agapé megkérdezte, hogy értettem-e, mit akar, és van-e kedvem tovább lázadozni. Alig észrevehetően megvontam a vállam.  Mégiscsak észrevette. Felcsattant.

- Letícia, ha így folytatod, tényleg szobafogság lesz a vége. Úgy bánjak veled, mint egy kis pisissel?

Az irodája közepén álltam, mint fejmosáskor illik. Nem kínált hellyel, természetesen.

- Akarod tudni a véleményemet, Agapé? Vagy ez csak költői kérdés volt?
- Azt akarom, hogy ne a fegyelmezéseddel kelljen foglalkoznom a kampány közepén. Tudod, hogy mi forog kockán, és tudod, hogy nem hibázhatok. Csak arra kérlek, hogy térj észre, és végre csináld azt, amit mondok.
- Te arra kérsz, hogy meggyőződésem ellen tegyek. A hangnem hiba volt, az indulatosság hiba volt. Az, hogy megvédtem Emerenciát, helyes. Ebből nem engedek. Nem bántam meg, és újra megtenném.
- Ne őrjíts meg. Albertina előtt tégy úgy, mintha megbántad volna.
- Agapé, most gyóntam, és máris újabb bűnre akarsz rábeszélni?
- Olyan sokba kerül neked, hogy megkövesd Albertinát?
- Olyan sokba. Nem követem meg.

Itt Agapé hozzá méltatlan szavakat használt, amelyeket nem írok le. Dühöngött. Csapkodta az asztalt. Még sose láttam ilyennek. Teljesen kijött a sodrából. Én viszont teljesen nyugodt maradtam. Van ez így, ha a vitapartneremnél elpattan a húr, én csakazértis megőrzöm a hidegvéremet.

Végül megint szobafogságra ítélt. Mégpedig három napra. És el se hagyhatom a szobámat, csak az imádságok idejére. Úgyis a disszertációmon akartam dolgozni. Így még csak nem is nagyon izgat a büntetés.