295. Ha mégis, akkor?

 2011.11.21. 08:00

Nem tudom, mi játszódik le Ricsiben. Vagy mi játszódott le. Különös módon vezette be a témát, amelyet régen kerülünk. Vagy kerülgetünk. De sosem tudtuk teljesen kikerülni. Főleg Babyface feleségének láttán nehéz.

Az egyik barátja kérdezett rá, félig se komolyan, egy sörözésen. Nem voltam jelen, valószínűleg ezért is merte megkérdezni:

- Na, és te nem kaptál kedvet hozzá?

Hozzá. Mihez? A gyerekhez, családhoz, az egész mindenséghez.

Egyáltalán nem kellett volna elmondania, hogy ez a kérdés elhangzott. Nem is vettem szívesen, hogy említi.

- Hagyjuk ezt, minek beszélni róla?
- Nem akarsz róla beszélni?
- Te nem akartál hallani az egészről.
- És, ha közben megváltozott a véleményem?
- Megváltozott?

Belémhasít, hogy van valakije, és az a másik nő gyereket vár tőle. Így akarja közölni. Elhessegetem, az kizárt. Vagyis remélem.

- Gondolkodtam a dolgon. Én se vagyok már olyan fiatal.
- Neked még bőven van időd.
- Elvileg van. De azt hiszem, most kell döntenem. Akár igen, akár nem.
- Eddig úgy tűnt, hogy tudod, mit akarsz.
- Igen, úgy tűnt. Most mégis megváltozott valami.
- Benned? Csak úgy?
- Nem csak úgy. De, hogy ne kerülgessem a forró kását: te szeretnél tőlem gyereket?

Felesleges kérdés. Felesleges kérdés?

- Azt hiszem - válaszolom halkan -, de csak, ha te is biztosan akarod.
- Ha én akarnám, te akarnád?
- Ez most ajánlat?
- Nem, egyszerűen szeretném tudni, hogy mit gondolsz az egészről.

Nem tudom, mások hogy beszélik ezt meg, de biztos nem így.

- Azt nem szeretném, Ricsi, ha valaha azzal jönnél, hogy csőbe húztalak. Hogy csak engedtél a nyomásnak.
- Nem fogok semmilyen nyomásnak engedni. Emiatt ne aggódj. Csak mondd el, hogy mit gondolsz.

Eszembe jut az álmom.

- Őszintén?
- Csakis.
- Egyrészt létezik bennem a vágy, igen. De mindeddig nem mertem komolyabban belegondolni. Sokmindentől tartok.
- Mitől pontosan?
- Az alkalmatlanságomtól, például.
- Nem hinném, hogy ettől kellene tartanod.
- Aztán attól, hogy nem maradunk együtt.

Csend.

- Tartok örökletes betegségektől. És a szegénységtől. Nincs semmim. És senkim, akire számíthatnék, ha bármi történne.
- Soha nem hagynálak cserben.
- És, ha veled történne valami? Nem éppen a legveszélytelenebb foglalkozást választottad.
- Ugyan, ne túlozz. Annyira nem is veszélyes.
- Nem tudom. De történhet valami. Akár velem is. Ha én meghalok, ki nevelné fel a gyereket?
- Panni, így soha senkinek nem lenne gyereke. Senki nem tudhatja előre, mi minden történhet vele.
- Persze, hogy nem. De ahol van családi háttér... Az más.

Különös. Most én hozakodom elő a kifogásokkal, és ő bagatellizálja őket? Hogy is van ez?

- Úgy látom, egyáltalán nem vagy biztos benne, hogy akarsz-e gyereket.
- Nem, nem vagyok biztos benne. De ez nem azt jelenti, hogy nem akarok. Csak nem merek akarni.
- Térjünk még vissza rá, jó?
- Rendben. Térjünk még vissza rá.
 

Címkék: bizonytalanság gyerekvállalás félelmek

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr53394849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.11.21. 12:28:42

Két jószándékú (és nagyjából azonos szándékú) ember, akik mégis azt kockáztatják, hogy egy hülye kommunikációs félreértés miatt elbeszélnek egymás mellett.
Leti azt akarja mondani, hogy igen, téged akarlak, gyereket akarok töled - segíts, hogy érezhessem, hogy mindig számíthatok rád, hogy melletted biztonságban vagyok.

Erre Ricsi tisztán racionálisan próbál válaszolni, amit persze Leti visszadob, mert neki most nem észérvek kellenek.

Ha ezt most Ricsi úgy értelmezné, mint Leti bizonytalanságának a jelét, az nagy kár lenne...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.21. 12:33:42

@α Ursae Minoris: Igen, egyrészt igazad van, másrészt egyáltalán nem annyira biztos, hogy Leti tényleg akar, vagyis, h teljesen egyértelmű saját maga számára, h akar. De Ricsi nem könnyíti meg a dolgát, az fix.

Ja, nézzetek át a blogomra, ma bibliai téma van, azt szeretitek :-)

mégsem én voltam? 2011.11.21. 14:05:54

@α Ursae Minoris: Hát igen, valósnak tételezve fel a helyzetet, ilyen esetben valóban veszélyes lehet, ha a két fél félreértelmezi a jeleket. De Ricsi, ahogy megismertük, nem nagyon befolyásolható, és tud várni. Ha ő eldönti magában, egy kis bizonytalanság miatt nem fog rögtön visszakozni.

Mindenesetre nem egy könnyű fickó, szerelem-vallás és lánykérés helyett a gyerekügyet boncolgatja (bár, van egy mondata: "Soha nem hagynálak cserben." - ami bizakodásra ad okot :-)) )

pöttyös panna 2011.11.21. 23:07:04

sziasztok,
majdnem az elejétől olvasom a blogot, de nem vagyok egy nagy kommentelő, így csendben maradtam. volt viszont egy kérdés, ami többszor is megfogalmazódott bennem, az, hogy most teszem fel, annak a lenti link az aktualitása.
volt egy blog régebben, Perlablue volt a cime, és az írójának nagyon hasonló volt a stílusa Leti stílusához. és ha messziről nézem, még a téma is hasonló volt: egy fiatal lány, aki egyetemi közegben mozgott, tanított, volt egy nagy szerelme, egy idősebb házas férfi, de közben hozzáment egy fiatalhoz. szerelmi háromszög, vívódások, nyílt szexualitás, gyerekvállalás, vetélés, külföld, és, most jut eszembe, egy compostelai zarándoklat is benne volt. és mindez nagyon jól meg volt írva, szerettem olvasni. lehetett némi valóságalapja a történetnek, mert a blogot (azt hiszem talán egy kommentelő szólt, hogy felismerhetőek a szereplők), egyszer csak hirtelen letiltotta a tulajdonosa. most se érhető el, bár Perlablue még létezik a virtualitásban valahol.

amikor ezt a blogot olvastam, nagyon sokszor eszembe jutott az a másik, illetve a kérdés, hogy nem ugyanaz a valaki írja-e. aztán ma megláttam ezt, és most újra az az érzésem, hogy Gyöngy, azaz Perla tkp Leti.
www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20111118-egy-kiugrott-apaca-oszinte-vallomasa-a-szexrol.html?forum_page_index=1

valószínűleg ez nem fog kiderülni, hacsak Leti maga nem írja meg nekünk, és hát miért is írná. nyilván oka van ennek a blognak, olyan oka is talán, ami túlmutat a kommentelők világán.
csak érdekelne, hogy olvasta-e anno valaki Perlablue-t, meg hogy mit szóltok ehhez a cikkhez.
és örülnék, ha menne tovább a blog.
soküdv

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.22. 09:01:43

@pöttyös panna: Ejha, mik derülnek ki! Csak belepillantottam, érdekes párhuzamok tényleg.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.22. 14:11:19

@pöttyös panna: Na, elolvastam az "őszinte" vallomást. Nem tudom, mennyire őszinte igazából, és mennyire törekszik mégis a mundér becsületének védelmére. Merthogy elég sematikus lett, á, a szexuális vágyat lehet szublimálni, az nem is olyan fontos, nincsenek egynemű kapcsolatok (hát, én másról tudok, de persze nem kell ezt feltétlen gyakorinak gondolni, csak a teljes tagadás is furcsa).
Az az érzésem, h Perla kockázatkerülően nyilatkozott, Leti másképp beszélne egy ilyen helyzetben. Sztem ő bevallaná, h neki hiányzott a szex, például.
És abban a blogban voltak meredek dolgok? Mert ebben vannak.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.22. 14:13:02

@Little.Bear: Lánykérés? Nem feltétlen jár együtt a közös gyerek vállalása a házasságkötéssel. Lehet, h ezért sem utal ilyesmire.

mégsem én voltam? 2011.11.22. 18:39:25

@pöttyös panna: Szerintem ez a blog fikció, de ez kizárólag magánvélemény.

@Gloria Mundi: tudod, én már csak ilyen konzervatív vagyok :-))

pöttyös panna 2011.11.23. 00:23:05

@Gloria Mundi: vsz sok függ attól, hogy az ember éppen milyen hagulatban nyilatkozik, és főleg, hogy ki ül szembe vele.
a másik blogban is voltak meredek dolgok, sőt, jóval meredekebbek mint itt

pöttyös panna 2011.11.23. 00:24:53

@Little.Bear: én is inkább arra hajlok, esetleg részben valós eseményeken alapuló. de azt nehéz elképzelni, hogy ez nagyrészt igy, és valós időben zajlik

Letipanni · http://leticianover.blog.hu/ 2011.11.25. 19:12:12

@pöttyös panna: Köszönöm, hogy most hozzászóltál. Sosem hallottam még Gyöngyről, és sajnos a blogját sem ismertem. Nem vagyok vele azonos.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.11.29. 20:05:09

@Gloria Mundi:

Kamu az a blog, vagy legalábbis őszintétlen az, aki írja. Nekem ez jön át.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2011.11.29. 20:14:55

@tiboru: A blogot Gyöngy zárolta, ha jól tudom, te beleolvastál valaha? Miért lenne őszintétlen? Vagy az interjúra érted?
süti beállítások módosítása