Sose szerettem a szilvesztert. Se gyerekkoromban, se nővérként. A kötelező vidámságot, a zajongást, vagy az általános jókívánságokat. Persze, szép szokás. Jókat kívánni. De ki hisz abban, hogy a kívánságai megvalósulnak? Régi filmeket visszanézve, mikor azt látom, hogy 1938. szilveszterén is mindenki jókat kívánt. Meg 1943 szilveszterén is. Nem tölt el jó érzés.

Tavaly a szeretkezésről írtam ezen a napon. Irigylem az akkori ihletemet. És a témámat. Persze, írhatnék ismét a szeretkezésről. De ami újat mondhatnék, azt nem merem. Elvárások ellen küszködtem az elején. És most ismét elvárások vesznek körül. Másfajták, de azért elvárások.

Annak örülök, hogy Ricsinek se volt kedve társaságba menni. Nehezen viselném a zajt és a parancsot, hogy szórakozzam. Vele kettesben ez sokkal könnyebb. És csendesebb. Kivéve bizonyos pillanatokat. Pirulós szmájli.

Nem tudom, mi lesz a bloggal jövőre, de köszönöm azoknak, akik még mindig benéznek, annak ellenére, hogy nem sok újdonsággal szolgálok. 

Boldogot, akárhogyan is!

Letipanni