73. A másik én - folytatás

 2010.06.16. 08:00

Azt hittem, képtelen leszek megmozdulni, talán el is alszom. Oldalamra fordultam, a prof pedig hátulról kezdett simogatni. A már ismert finom, alig érintős, félelmetesen hatásos simogatással. Végtelen türelemmel. Mint aki tudja, hogy nagyon messziről kell indulnia.

Megfordult a fejemben, hogy megint félbemarad az egész. Például megszólal a telefonja. De nem szólalt meg. Lehet, hogy ezúttal kikapcsolta. Végül is temetésre ment, az csak elég indok arra, hogy kikapcsolja a telefont.

- Ha akarod, csak beszélgetünk. Ha akarod, hallgatunk. Ha nem akarod, hogy hozzádérjek, nem érek hozzád.

Nem válaszoltam, csak a testemmel. Beszélgetni képtelen lettem volna.

Nem vett le rólam semmit, megvárta, amíg leveszem magamtól. Egy idő után útban volt minden, és egyáltalán nem érdekelt már, hogy néz ki az apácás fehérneműm. Ő is magától vetkőzött le. Nagyrészt csukva maradt a szemem, azt sem figyeltem meg, milyen a teste. Csak érzékeltem, hogy forró, jó illatú a bőre, kicsit borostás az arca. A száját, a csókjait már ismertem. Mégis meglepett, mennyire felizgat csak az, ahogy harapdálja az ajkaimat. Bár nem emlékszem élénken Juan csókjaira, azt hiszem, ennyire nem voltak nagy hatással rám.

Aztán szeretkeztünk, hosszan, olykor csendesen, meghitten, olykor megvadulva. Bár mintha  a prof mindig tartózkodó maradt volna, mintha késleltetni akarná, hogy egészen elengedje magát. Olykor a fájdalomig felcsigázott, és csak pillanatokra engedett a vágyaimnak. Én pedig egyre többet és többet szerettem volna. De ráéreztem, hogy éppen azért olyan élvezetes ez a szeretkezés, mert nem akar hamar beteljesedni. Nem egy fiatal srác stílusa volt, aki szinte meggondolás nélkül, monoton mozdulatokkal hajszolja magát a gyönyörbe.

Aztán hosszan feküdtünk egymásba gabalyodva, szinte mozdulatlanul, egy szót sem szólva. Mikor kimentem a fürdőszobába, derékig érő tükörrel szembesültem. Meglepett, mennyire szép vagyok.

Címkék: szeretkezés gyönyör késleltetés

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr111715355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vén betyár 2010.06.16. 08:50:46

Nem válaszoltam, csak a testemmel. Beszélgetni képtelen lettem volna.
Ez szép volt!

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.06.16. 09:03:42

Kíváncsi vagyok Letícia másnapjaira, érzéseire. Valami hiányérzetem van a történetet illetően, de most még azt sem tudom megmondani, mi hiányzik...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.06.16. 09:27:32

@örömlány: "Hosszú nap. Sokáig fogok róla írni." Sztem még meglátod a másnapot. :)

rozsdafarku 2010.06.16. 09:49:41

Kedves kis nővér, mit tettek veled?:)
Épp azon gondolkoztam, hogy fog ezentúl tükörbe nézni?:)
Irigy vagyok.:P@örömlány: Védekezés?

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.06.16. 11:04:57

@rozsdafarku: :)Nos, az erről való hallgatásnak két oka lehet, az egyik, hogy olyan evidencia, hogy minek róla írni, a másik, hogy nagyobb erővel hasson egy későbbi felismerés...
Nem, valami hiányom a testi-lelki történéseket illetően van.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.06.16. 12:59:41

@örömlány: Sztem nem kockáztatna egyikük sem, biztos, h védekeztek vhogy. De Leti nem akar belemenni szexuális részletekbe. Nem olyan az egész hangvétele, h itt óvszerről szó essen. Sztem.
A hiány meg a következő posztokban még bőven enyhülhet, ahogy itt a dolgok alakulnak.

Csuri / Bariildi 2010.06.17. 17:24:33

@örömlány:
Mondtok valamit..... Lehet h Leti csak szemérmesen hallgat erről a dologról, de annyira ő sem lehet zöldfülű, hogy ne jutna eszébe??? vagy ennyire megbízik a profban?
Vagy ez lesz a folytatás??? Szappanoperákban ilyenkor készül 1 gyerek :) Ja, hogy ez napló, pardon.
A prof eddigi jellemzéséből kifejezetten olyan pasi rajzolódik ki, aki nagyon józan, de a gumit spéci útálja.
Kíváncsi vagyok - akkor ez már bűn????

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.06.17. 18:12:13

Na tessék, pár napra eltűnök és ilyesmik történnek...
süti beállítások módosítása