Azt hittem, képtelen leszek megmozdulni, talán el is alszom. Oldalamra fordultam, a prof pedig hátulról kezdett simogatni. A már ismert finom, alig érintős, félelmetesen hatásos simogatással. Végtelen türelemmel. Mint aki tudja, hogy nagyon messziről kell indulnia.
Megfordult a fejemben, hogy megint félbemarad az egész. Például megszólal a telefonja. De nem szólalt meg. Lehet, hogy ezúttal kikapcsolta. Végül is temetésre ment, az csak elég indok arra, hogy kikapcsolja a telefont.
- Ha akarod, csak beszélgetünk. Ha akarod, hallgatunk. Ha nem akarod, hogy hozzádérjek, nem érek hozzád.
Nem válaszoltam, csak a testemmel. Beszélgetni képtelen lettem volna.
Nem vett le rólam semmit, megvárta, amíg leveszem magamtól. Egy idő után útban volt minden, és egyáltalán nem érdekelt már, hogy néz ki az apácás fehérneműm. Ő is magától vetkőzött le. Nagyrészt csukva maradt a szemem, azt sem figyeltem meg, milyen a teste. Csak érzékeltem, hogy forró, jó illatú a bőre, kicsit borostás az arca. A száját, a csókjait már ismertem. Mégis meglepett, mennyire felizgat csak az, ahogy harapdálja az ajkaimat. Bár nem emlékszem élénken Juan csókjaira, azt hiszem, ennyire nem voltak nagy hatással rám.
Aztán szeretkeztünk, hosszan, olykor csendesen, meghitten, olykor megvadulva. Bár mintha a prof mindig tartózkodó maradt volna, mintha késleltetni akarná, hogy egészen elengedje magát. Olykor a fájdalomig felcsigázott, és csak pillanatokra engedett a vágyaimnak. Én pedig egyre többet és többet szerettem volna. De ráéreztem, hogy éppen azért olyan élvezetes ez a szeretkezés, mert nem akar hamar beteljesedni. Nem egy fiatal srác stílusa volt, aki szinte meggondolás nélkül, monoton mozdulatokkal hajszolja magát a gyönyörbe.
Aztán hosszan feküdtünk egymásba gabalyodva, szinte mozdulatlanul, egy szót sem szólva. Mikor kimentem a fürdőszobába, derékig érő tükörrel szembesültem. Meglepett, mennyire szép vagyok.