Ezt a kérdést András vetette fel. Mindannyian láttuk a felhívást. Valljuk magunkat katolikusnak a népszámláláson. Számomra nem is lenne kérdés, hogy annak valljam magam. De Andrást bosszantja a felhívás. Sokkal jobb szívvel megtenné, ha nem akarnák rákényszeríteni. Vagy legalább is rábírni. Ricsi kijelentette, hogy ő soha többé. Neki elege van az egészből. Ria felekezet nélkülit vallott, bár valaha ő is katolikus volt. Sőt, a "mi" rendünk gimnáziumában végzett. A "mi" rendünk. Különös így gondolni rá. Már nem az enyém.
Itt van négy, katolikus neveltetésű ember. Ebből kettő majdnem pap lett, egy meg szerzetes volt. És csak egy, vagyis én vallom majd magam katolikusnak. Ez 75%-os veszteség. Ugyanakkor talán sokan beírják majd, hogy azok. Csak, mert egy évben egyszer elmennek misére. Mondjuk húsvétkor. De mindez András szerint nem fontos. Csak a számok. Hogy mennyi jön ki a végén. És az mennyi támogatást jelent majd. Pedig nem ezzel kéne foglalkozni. El tudom képzelni, hogy Jézus ezt várná az Egyháztól?
- De mikor cselekedett az Egyház Jézus szellemében? - kérdez vissza Ricsi.
Kellemetlenül érzem magam. Mert én sem hiszem, hogy pont ezt kellene tenni. De ilyen egyértelmű támadást mégsem tartok szükségesnek. És kicsit úgy érzem, összefognak ellenem a vita hevében. Pedig én most nem akarok vitatkozni. Olyan ez, mint amikor az ember anyját szidják. Noha ő maga is látja a hibáit, nem szívesen veszi, ha mások világítanak rá.
