Richárd, miután hazafuvarozta Dolorest és a kolumbiai vendégeket, hívott nekem egy taxit. Úgy ítélte, hogy nincs már rám szükség.
- Most mit fogsz csinálni? - kérdeztem tőle, míg a taxira vártunk. Az anyaotthontól egy sarokra parkolt le, oda rendelte a kocsit.
- Megfigyeljük a rendházat. Megoldjuk, ne aggódj.
- És rám nincs már szükségetek?
- Egyelőre nincs. De még lehet.
- Én viszont ki akarok szállni.
- Tessék?
- Kilépek a rendből. Talán még ma este beszélek Agapével. De legkorábban holnap.
- A prof miatt?
- Nem, ez csak az utolsó csepp volt a pohárban.
- És hová mész? Van hová menned?
- Nincs.
- Leti, akkor mégis hogy képzeled?
- Talán Dolores megengedi, hogy itt lakjak pár hétig.
- Nincs így is teltház?
- Azért elférnék valahogy.
- Hadd gondoljam át.
- Miért kéne ezt neked átgondolnod?
- Az ügy szempontjából. Lehet, hogy nem is rossz ötlet.
- Richárd, ez most taplóság a részedről.
Közben megérkezik a taxi. A sofőr kicsit csodálkozva bámul ránk.
- Leti, nekem vissza kell mennem a rendházhoz. Egyelőre ne beszélj Agapéval. Amíg nem jelentkezem, ne beszélj vele. Kérlek.
- Tudod, mi az érzésem? Hogy eszközként használsz. Teszel rá, hogy velem mi van. Neked csak a meló számít.
- Leti, kérlek. Most nem tudok veled vitatkozni. Tedd meg, amit kérek, jó?
- Tisztelendő nővér, megyünk? - kérdezi a taxis.
Megindulok a taxi felé. Richárd megragadja a karomat.
- Ne haragudj rám, drága - mondja halkan. - Tudom, hogy taplónak látszom. De most nem tehetek mást. Nincs se időm, se módom magyarázkodni.
- Már megint csak manipulálsz.
- Részben igen. De nem akarok neked ártani. Épp ellenkezőleg.
- Hagyjuk ezt. Belefáradtam, hogy mindenki manipulál. Hogy hülyének néz.
- Leti, megőrjítesz.
- Sajnálom.
Megcsörren Richárd mobilja. Könyörgő pillantást vet rám, de elenged. Beszállok a taxiba. És elsírom magam.
