Nem merem felébreszteni. Sokáig nézem. Most védtelen. Magába zárt. Mindig az az érzésem, hogy tele van titkokkal. Nem csak a munkája miatt. Ott érzem a nőket, akikkel valaha dolga volt. Vagy van. Lehet, hogy most is több nő kering körülötte. És puszta véletlen, hogy épp én figyelem álmában. Hányan nézhették már így? Hányan alhattak ebben az ágyban? És hányan fognak még?

Nem tudok újra elaludni. Inkább kimegyek a nappaliba. Nézegetem a könyveit. De nem gyújtok villanyt. Alig látom a címeket. Közben gondolkodom. Hol helyezhette el a legutóbbi barátnő a holmijait? Semmi nem utal arra, hogy itt valaha nő lakott. Nem sok teret adhatott neki. Vagy azóta mindent visszapakolt. Szeretném tudni, milyen ez a barátnő. Biztosan nagyon szép. Vajon belenyugodott a szakításba? Valóban végleges ez a szakítás?

Aztán anyámra gondolok. Körülbelül annyi idős volt, mint most én. És meghalt. Kutatok az emlékezetemben. Volt más, hasonló eset a családban? Örökletes ez vajon? Lehet, hogy bennem is kifejlődik hamarosan? Lehet, hogy már most elkezdett burjánzani? El kell mennem szűrésre. Mihamarabb. De addig is. Azt mondják, tartsunk önvizsgálatot. Erről a lelkiismeret-vizsgálat jut eszembe. Milyen rég nem tartottam. Csakhogy ez egészen más. Ami eddig tiltva volt, azt hirtelen muszáj megtennem? Azt sem tudom, hogy kell ezt csinálni.