Nem olyan rég Melindának volt hasonló problémája. Ezért valószínűnek tartottam, hogy maradt még a hányáscsillapítóból, ami nála bevált. Csak meg kell keresnem a holmijai között. A hűtőben mind a hármunknak külön polca van. És ezt a gyógyszert hűtőben kell tárolni. Tehát ott kerestem. Végül tényleg találtam. Egy darabot. A szavatosság rendben. Bár akkor is bevettem volna, ha már lejárt. Nem sok választásom volt. Mikor úgy éreztem, hogy kicsit lenyugodott a gyomrom, kikapcsoltam a telefont. Aludni akartam. Rázott a hideg, magamra húztam a takarót, és vártam.Tényleg sikerült elaludnom.

Sötét lett, mire felébredtem. A lakásban még senki. A telefonom az ágy mellett. Megnéztem. Colos keresett többször. Csak nem aggódik? Miattam felesleges aggódnia. Majd elmúlik ez is. A gyógyszer hatott. Nem volt hányingerem. Aztán arra gondoltam, mi lenne, ha mégsem vírusfertőzés. Mikor is volt meg legutóbb? Képtelen voltam felidézni. Mikor, mikor, mikor? A naptáramban fel van jegyezve. De semmi kedvem kikelni az ágyból. Mintha tegnap vagy tegnapelőtt átsuhant volna rajtam a gondolat, hogy késik. De lehet, hogy csak elnéztem a számokat.

A valószínűsége szinte nulla. Vagyis nullához konvergál. Pontosan szedem a tablettát. Mindig ugyanabban az órában, nehogy elfelejtsem. Igaz is, fel kellene íratni. De ha mégis megtörtént? Nem, nem lehet. Képtelenség. Nyilvánvaló, hogy vírusfertőzésem van. Semmi egyéb.

Ricsi telefonál. Nem akarok átmenni hozzá? Olyan jó lenne. Mondom neki, hogy rosszul vagyok. Pontosan mi a bajom? Elmesélem. Persze anélkül, hogy Colosról szót ejtenék. Van-e valaki mellettem, kérdi. Nem, egyelőre senki. De nemsokára biztos megjönnek. Akkor inkább átjön. Nem, ne jöjjön. Olyan csúnya vagyok most. Nevet, milyen bolond vagyok. Nem arra szerződött, hogy csak akkor törődjön velem, ha csábosan nézek ki. Tényleg? Szerződött valamire? Ezt nem is tudtam. Jó, akkor jöjjön. Bár ápolnia nem kell.

Persze megpróbálom kicsit rendbe hozni magam. Lezuhanyozom. Tiszta pizsamát veszek fel. Émelygek egy kicsit. Eszembe jut, hogy nem ártana, ha hozna abból a gyógyszerből. Felhívom. Rendben, beugrik egy patikába. Mikor megérkezik, megint szól a telefon. Colos az. Nem akarom felvenni, inkább kinyomom. Ricsi kérdőn néz. Nincs kedvem senkivel beszélni. Majd később. Majd, ha jobban leszek. Visszafekszem. Lehalkítom a telefont. Megsimogatja az arcom. Az ágyam szélére ül. Nem is lehet máshová, olyan kicsi a szobám.

Amíg valami benti dologról beszél, a naptárra gondolok. Az előbb meg kellett volna néznem. De elfelejtettem. Most kérjem meg Ricsit, hogy adja ide? Nem akarom megijeszteni. Jaj, csak nehogy tényleg ... Még magamban sem merem megfogalmazni. Nem örülne neki. Sőt, nagyon nem örülne. Azt gondolná, hogy direkt csináltam. Aztán mégiscsak megkérem, hogy adja oda a naptáramat. Valamit szeretnék benne megnézni. Megkeresi, átnyújtja. Fellapozom. 28, 29, 30. Eljutottam a 30-ig. Jó, nem példátlan, de ritka. Nem valami megnyugtató. Bár korai lenne bármilyen következtetésre jutni. Nem marad más hátra, mint várni. És jobb, ha neki egy szót sem szólok.