Tudtam, hogy Agapé nem hagyja, hogy kibújjak a tévés dolog alól, pedig rühelltem még a gondolatát is. Épp elég dolgom van, nem mellesleg a doktorimat próbálom megírni, azon túl, hogy a rendház millió ügyét is én intézem, mint valami házvezetőnő. Agapé reprezentál, sürög-forog, csábít mindenkit (pénzszerzésben és lobbizásban nagyon profi), de a mindennapi, csöppet sem izgalmas feladatokat már novícia kora óta mindig másra hárítja. Hogy csinálja, nem tudom. Azt se értettem soha, hogy egy olyan nő, aki dívaként tud viselkedni, miért lett apáca. Vagyis szerzetesnő.
Valójában az is nagy kérdés számomra, hogy én miért lettem az. És a sok intéznivalón túl leginkább emiatt nincs kedvem kiállni vagy kiülni a kamerák elé, és hadoválni valamit a baromi nagy hivatástudatomról, meg hogy eszem ágában se volt soha megbánni a döntésemet. Marhaság. Mindennap gondolkodom rajta, megbánjam-e vagy sem. Úgy ébredek, hogy szeretnék valamit, valami kimondhatatlant, ami megváltoztatja a helyzetemet. Egy szerencsém van, hogy még nem tettem örök fogadalmat. Persze ha minden kötél szakad, akkor azt is meg lehet szegni.
Szóval nem akarok hazudozni egyenes adásban vagy felvételről. Akárhogyan is. Már épp elég Agapé előtt megjátszani magam. Bár néha úgy tűnik, hogy átlát rajtam. Hogy tud a profról. Mármint arról, ami a prof és közöttem zajlik. Nem,mintha bármi történt volna. Fizikailag mindenesetre. De azt sem állíthatom, hogy semmi nem történt.
A prof a témavezetőm az egyetemen. Ő a vallástörténeti tanszék góréja. 50 éves. Pont annyi, múlt héten ünnepeltük. Nagy banzáj volt, hommage kötet, vagyis minden egykori és jelenlegi fontos tanítványa, plusz jó rakás kollégája írt valami tanulmányt. Ez így szokás. Igaz, régebben csak 60 éveseknek járt, de valami buzgómócsing kitalálta, hogy most már az 50-esek is megérdemlik. Vagyis a prof mindenesetre. (Erről egyébként nem vitatkozom.)
Pont 20 évvel idősebb nálam. Szép, kerek szám. Simán az apám lehetne, talán ezért is voltam vele olyan laza kezdettől fogva. Az írásait persze ezer éve ismerem, de mivel külföldön végeztem az egyetemet, személyesen sose találkoztunk. Csak, mióta doktoranda vagyok. (Nem doktorandusz, azok a pasik, de magyarul még erre se figyel senki, hogy a doktoranduszok nagy része már nő. Mint ahogy professor emeritus is csak hímnemben létezik. Abszurd.)
Szóval a proffal kezdettől fogva megtaláltuk a hangot. Pedig tudtam róla, hogy mekkora nőcsábász, mindenki tudja. A híre messze megelőzi. Ahhoz képest, mikor először láttam, azt hittem, összekevertem valaki mással. Nem egy szép férfi. Nagyon nem az. De ha kinyitja a száját, 5 perc alatt úgy megdolgoz, hogy elkezded szépnek látni. Van ilyen. Süt belőle az intelligencia, a magabiztosság, az erotika, és a jóság. Elsőre az agya nyűgözött le. De most már ...
Nehéz megfogalmazni.