44. Visszhangok

 2010.04.26. 08:00

Mindeddig nem akartam erről írni, sőt beszélni sem. Szombaton aztán rászántam magam, hogy elmondjam valakinek. Agapé persze tud róla. Talán más nem is. Még Anzelm atyával sem elemezgetjük a gyerekkoromat.

Azt hiszem, sokszor szerettem volna úgy nézni magamra, mint valami múlt nélküli lényre.  Gondolom, ez másokkal is megesik. Ráadásul több  hivatalos újjászületés is történt az életemben. Így könnyebb volt magammal is elhitetnem, hogy a múlt nem számít. Abban a pillanatban jöttem létre, amikor elsőáldozó lettem. Amikor gimibe kerültem. Amikor felvettek jelöltnek. Amikor letettem az első fogadalmat. Nem tudom, mikor. Melyik pillanatot választanám? A valóságos születésem helyett?

Judit szerint, ugyanis vele beszélgettem hosszasan, minden jelenlegi problémám a gyerekkoromból fakad. Persze, hogy én is olvastam pszichológiai könyveket. De meggyőztem magam róla, hogy túlvagyok az egészen. Ez a Letícia már köszönő viszonyban sincs az akkorival. Akit másképp is hívtak. Aki nem is én voltam. Ez a Letícia tudja, mit akar. Megy előre. Előre, csak hová? Vagy mégse megy előre?

A születésem tévedés volt. Már emberi értelemben. Isten szándéka szerint volt értelme, mint mindennek. De anyám nem akarta. És igazán apám sem. Apám anyámat akarta. Én voltam a csali. Vagy a túsz. Vagy nem tudom, minek nevezzem.

Nem sokat tudok anyámról, hamar otthagyott bennünket. Tíz éves koromban. Pont a rendszerváltáskor. Nekem a rendszerváltás elsősorban ezt jelentette. Hogy anyám lelépett. Azóta nem hallottam felőle. Egy nyugatnémet pasival lépett le. Nem tudom, mi lett belőle. Lehet, hogy másik családot alapított. Önszántából vagy anyagi érdekből. Lehet, hogy a prostituálttá vált. Ahogy apám nevezte attól a pillanattól kezdve. Apám számára akkortól minden nő kurva volt. A lányát is beleértve.

A következő négy évben, amíg gimibe nem kerültem, nagyrészt a nagyannyámmal éltem. Apám anyjával. A Balaton északi partján laktunk, egy nyáron nyüzsgő, télen félhalott településen. Apám volt a helyi üdülő gondnoka. Amíg ki nem rúgták. Keményen ivott. Nincsenek róla szép emlékeim.

A nagyanyám becsületből igyekezett megmenteni apámtól, de valahol ő is neheztelt rám. Túlságosan hasonlítottam anyámra. Aki úgymond tönkretette az egyetlen fiát. Nem kárhoztatom, ő így érezte. Befogadott, ha apám részeg volt. És egyre gyakrabban volt részeg.

Kézenfekvőnek tűnt, hogy a plébánián keressek menedéket. Rendes, falusi plébánosunk volt, egy tagbaszakadt, akkoriban negyvenes férfi. Sokat nevetett, szerette maga köré gyűjteni az ifjúságot. Hirtelen népszerűvé vált az egyház, meg a vallásosság. Mindenkiről kiderült, hogy titokban hithű katolikus volt az átkosban is. De ez engem akkor nem érdekelt. Tartozni akartam valahová. Nevetni akartam. Énekelni. Imádkozni.

A plébános ötlete volt az egyházi gimi. Apám kijelentette, hogy engem az se fog megmenteni attól, hogy kurva legyen belőlem. A véremben van. Azt hittem, bebizonyítottam, hogy nincs igaza. Eddig sikerült. Úgy látszik, csak eddig. Anyám is körülbelül ennyi idős koráig bírta.

Judit fogja a fejét. Apám már nem él. Anyámról nem tudok semmit húsz éve. És ennek ellenére nekik akarok bizonyítani?

Címkék: rendszerváltás nagymama gyerekkor szülők anyai örökség

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr571673455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Old Man 2010.04.26. 09:44:08

"Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja,
Ki tudja, hogy az életet a halálra ráadásul kapja,
s mint talált tárgyat visszaadja."

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.26. 10:23:41

Pedig milyen sokan vannak így ezzel. Sorskönyv, ellensorskönyv. Ha tudatosítod magadban, akkor talán már haladsz valamerre.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.26. 10:37:25

Többet kellene erről írni. Jót tenne. Ki kell nyomni a sebekből a gennyet.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.26. 13:07:07

Régóta olvasom, de nem éreztem úgy hogy méltó volnék arra hogy tanácsot osztogassak, ezúttal azonban engedd meg hogy kiemeljek valamit:

Nem tud olyat vétkezni, ami miatt elveszíteni a feltétel nélküli szeretetet és a megbocsájtást. Ne kezdje el büntetni magát, sem a családja széthullásáért sem a szerelmi kalandért.

Ne tartsa magát méltatlannak az Isteni szeretetre, mert maga egy csodálatos virág, ami azért teremtetett hogy viruljon s a szeretet erejét hirdesse. A szülői kitaszítottság, a tévedések és a hibák pedig csak kontrasztként emelik ki a szeretet szépségét.

Választhat, hogy így vagy épp fordítva, keserves életén szatirikus bojtként képzeli mindazt a jót amit eddig átélt de had emlékeztessem rá hogy ebben végképp nincs több ráció, mint a hitben.

Ne kezdjen önpusztításba, maga ennél sokkal értékesebb.

ps. a prof pedig önző bunkó

Csuri / Bariildi 2010.04.26. 15:34:47

Hát, ez már nagyon kellett, ez a kis háttér Leti előéletéről.
Szerintem pár dolog mindjárt érthetőbb.
Nem lehet h a profban pont az a borzasztóan vonzó, hogy vele nem kell jókislánynak lenni???? Ő tökre bírja a rosszkislányokat, minden jel szerint....

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.26. 15:45:21

@Csuri / Bariildi: Egyrészt ez, másrészt a pótapa-szerep. Bármily perverz, sztem Leti a profban egy apafigurát lát, annyira tiszteli a tudását, az intellektusát. Mindazt, amit az apjában nem tisztelhetett. És keresi a felhatalmazást. Keresi azt, aki megengedi neki, h nő legyen, ahogy a saját apja tulképp megtiltotta ugyanezt.
Anzelm atya is apafigura, de ő visszahúzza. Sztem.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.26. 16:12:19

@Gloria Mundi: Én azért nem analizálnék valakit a saját blogján.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.26. 16:14:15

@SevenDeadlySins: Nem az első eset, ezt csináljuk jó ideje ... Lehet, h a kommenteket nem szoktad olvasni.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.26. 17:01:01

@Gloria Mundi: de attól még kényelmetlenül érezném magam az élvebocnolásnál

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.26. 17:45:13

@Gloria Mundi: hm... miét elképzelhetetlen valakiről, hogy egyszerűen megszólalt a vére? Nem az apa által véleményezett anyai vérre gondolok - egyszerűen csak ösztön. Profánabbul is fogalmazhatnék, de itt talán nem. Szóval nem kell minden izgalom mögé hat kötetnyi pszichológiát gondolni. Egyszerűen megjön néha az ember étvágya, és kész.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.26. 17:56:50

@21 hónap: Nem elképzelhetetlen, bár sztem a vére előbb szólalt meg, mint ahogy a prof képbe került volna. Viszont, amikor csak kívánásról van szó, legtöbbször egy fiatal, csinos pasi kelti fel ezt az emberben. Jóval idősebb, és intellektuálisan izgalmas ffi esetében a dolog kicsit bonyolultabb. De ez szigorúan magánvélemény, mint minden, amit itt leírunk :P

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.26. 18:23:28

@Gloria Mundi: nálad. De lehet, hogy míg nekem nem jönnek be a szőke, kék szemű hercegek, addig másnak meg igen.
Szóval nem kell feltétlenül túlbonyolítani. Egyébként sem hemzsegnek a fickók Letícia körül, a prof meg valamivel több intellektuális presztízzsel bír, mint mondjuk Anzelm atya. De ahogy MC a képbe került, őiránta sem maradt közömbös.
Letícia elsősorban nő, másodsorban fiatal, és csak harmadsorban apáca.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.26. 18:35:22

@21 hónap: És milyen hercegek jönnek be? :)
Nem tagadok semmit, amit leírsz, de az elemzést nem én kezdtem ... Csak folytattam a gondolatmenetet. Minden vonzalmunk a gyerek- és ifjúkorunkban meghatározott minták alapján működik, mondják a nagyokosok. Én hajlok arra, h igazat adjak nekik. Akinél a szülői minta nagyon nem töltötte be azt a szerepet, amit kellett volna, az kompenzációt fog keresni. Ennek nem mond ellent, h egy egészséges fiatal nőt vonzanak a ffiak. Úgy alapban is. És, h Leti körül nincs vmi sok ffi. Hát, ez tény. Bár lehet, h több van, mint amennyiről ír, pl a suliban lehetnek ffi tanarak.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.26. 20:04:29

@Gloria Mundi: értem, amit a nem feldolgozott ödipuszival magyarázol, de nem tartom kizárólagos oknak.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.27. 01:09:37

Egy olyan ember aki lenézi a környezetét jó eséllyel igyekszik azonosulni egy olyannal, aki a többségtől Őt magát megkülönböztető erényekben igen gazdag. élettel teli és intelligens és művelt. Pontosan amilyennek 'Leti' látja magát a kolostor többi lakójával szemben.

Kivéve, persze ha tévedek.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.27. 09:35:19

@SevenDeadlySins: Érdekes meglátás, de nem rossz.

Egyébként most az jutott eszembe, hogy vajon Judit mit szólt az egészhez?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.27. 11:00:27

@SevenDeadlySins: Szóval ki ne elemezzen kit? Egyébként az túl sommás, h Leti lenézi a kolostori környezetet. Van, akit igen, de messze nem mindenkit.
@21 hónap: Tényleg, vajon mit? Egyáltalán a profról is esett szó, vagy csak a gyerekkorról?

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.27. 14:06:33

@Gloria Mundi: beadtam a derekam.Igazatok volt. Én pedig egy erkölcsi nulla vagyok, de élvezem:P

khm igyekszem általánosan fogalmazni. Van egy bejegyzése amelyben arról ír hogy a növendékek többségét szürke egérnek, nem életrevalónak tartja, akik nem egy trauma miatt kerültek a zárdába hanem mert egy biztonságos, felelősségmentes élet utat kerestek a világ kihívásaival szemben. Ezen kívül van pár nevesített személy, akinek önálló karaktere van a posztokban Anzelm, az idős nővér, a két rangban felette álló .. Vele egyenrangúakról elvétve, (sosincs?) szó, pedig biztos rengetegen vannak.

@21 hónap: Tartom magam ehhez az állításhoz, ilyet túl gyakran látni, a profot valószínűleg nem is szereti, hanem saját csoporthelyzetéből és önképéből fakadnak az érzelmek.
A szubjektum úgy érzi alul van értékelve, megkeresi azokat a pontokat amelyek elválasztják a csoportról alkotott képétől, extrapolálja azokat és a fény pont a prof aranykeretes szemüvegére vetül.

Azért van erre szükség hogy a csoporton kívül álló normákban megerősítést nyerjen, s ehhez van szüksége a másik értékrendszerre. L valószínűleg utálná P személyiségét ha nem ő jelentené azt a tekintélyt ami ellensúlyozná a kolostor közösséget, nem legitimálná a saját "deviáns" magatartását.

legalább is ki tudna szeretni egy olyat aki miután egy nő ennyi mindent kockáztatott egy "nem tudtam hogy éretlen vagy rá"-val jutalmaz.
De persze lehet hogy tévedek, csak azért merek spekulálni mert nem tulajdonítok jelentőséget a szavaimnak.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.27. 14:07:24

utálok hosszan írni, elnézést

vén betyár 2010.04.27. 14:33:51

@SevenDeadlySins: Élvezet olvasni.Ilyen könnyed, mégis metszően pontos és találó elemzéseket ritkán látni.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.27. 14:38:09

@SevenDeadlySins: Alaposan belejöttél a spekulációba ...
Leti nem a növendékeket (gimiseket), hanem a novíciákat minősítette. Egyébként pedig a magyar szerzetesrendek létszámarányait ismerve nem lehetnek sokan. Vele egyenrangúak főleg nem.
"L valószínűleg utálná P személyiségét ha nem ő jelentené azt a tekintélyt ami ellensúlyozná a kolostor közösséget, nem legitimálná a saját "deviáns" magatartását."
Ezzel egyáltalán nem értek egyet. Már mért utálná? Ha egyszer az elején kifejtette, mennyire vonzza. És a jóságát is említette, nem csak az intellektusát. (Ez persze lehet elfogultság, félreértelmezés.) Nekem úgy tűnik, h a többi pasi utálja a hasonló, casanova-féle ffiakat, és ezt vetíti ki a nőkre (nekik muszáj utálniuk!). A nők nagyon is szeretni szokták. Nem mondom, h szerelemmel, de az is előfordul. Azzal, h Leti csókolózott egyet a proffal zárt ajtók mögött, ugyan mit kockáztatott?

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.27. 14:44:58

@Gloria Mundi: a lelki üdvét és a szavát. Nekem is eléggé magas küszöb lenne - számomra egyenértékű dolgok esetén.

@SevenDeadlySins: szép gondolatmenet. Meggondolandó ugyanakkor, hogy a leszólás óta nem nyilvánított Letícia érzelmet a prof iránt írásban. MC-ről sincs szó. Nagyon szűkszavú a bejegyzés, mintha karakterre lenne kiporciózva.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.27. 14:50:09

@21 hónap: Nem olyan egyszerű elkárhozni azért! És csókolózás már eddig is volt.
Nem mindenbe enged betekintést Leti, sztem a saját magánnaplóját közben teleírta a proffal. Csak azt nem láthatjuk ... Majd csak előhozakodik a témával ...

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.27. 15:33:14

@vén betyár: Köszi!ilyen rövid és metsző ironikus kritikát ritkán olvasni! :)

Őszintén köszönöm,de sajnos az álszerénységem megtiltja hogy komolyan vegyem;)

@Gloria Mundi: Hát persze! Egy ha már spekulálunk, spekuláljunk pontosan!

Azért utálná, mert az a magatartás ahogyan vele bánt a csók után, ahogy a lányt hibáztatta (igen, lánynak neveztem L-t)miközben őrajta mérhetetlenül nagyobb teher volt, mint a profin.

Arról vitatkozhatnánk, hogy vajon a nőiség teszi vonzóvá a párkapcsolatokban is hatalmat gyakorló férfiakat, vagy személye válogatja, de azt szerintem te sem vitatod, hogy kevés olyan nő - ember - van aki élvezne egy olyan (kompetitív)kapcsolatot amelyben ez az önzés megmarad és naphosszat azzal kell szembesülnie hogy a ffi partnerség helyett hárít minden felelősséget egyszóval önző.

De nem akarok túl szigorúan pálcát törni a prof személyisége felett mert ilyen kevés infóból 'ítélkezni' már felér a csirkebélből való jóslással.

Igazad van, lehet hogy máskülönben is vonzódna hozzá, de azt fenntartom hogy szerintem nem szeretné.

A 'többi pasi' kifejezés által sugallt rám vonatkozó véleményt most nagyvonalúan

@21 hónap: @Gloria Mundi: a lelki üdvét és a szavát. Nekem is eléggé magas küszöb lenne - számomra egyenértékű dolgok esetén. +1 tökéletesen egyetértek.

Meggondolandó ugyanakkor, hogy a leszólás óta nem nyilvánított Letícia érzelmet a prof iránt írásban.
" talán igyekszik eltávolodni attól a környezettől, emberektől ami fájdalmat okozott neki?

Leticia, ne haragudj nagyságrendileg mégis hányan vagytok?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.27. 17:25:16

@SevenDeadlySins: Látod, a béljóslás jó hasonlat :) Nem csak rád gondolok a többi pasi kifejezéssel, azt se tom, h pasi vagy-e, csak sejtem, de ez nem biztos. Számos hasonló megnyilvánulás volt a proffal kapcsolatban a kezdetek óta. Meg a Portugál szeretők-ben is (carmesina.blog.hu) egy kicsit hasonló nőcsábász szereplő miatt. Nem savanyú a szőlő? Ugye, nem? Ugye, nem minden pasi szeretné megismerni a csábítás oly nehéz művészetét?
A szeretetről viszont itt nem tudunk semmit. Leti sose mondta, h akár szeretné, akár szerelmes lenne belé. Kapcsolatról se nagyon beszélhetünk, párkapcsolati értelemben semmiképp. Max flörtről, ebben az esetben. Ahogy fentebb tiboru kifejtette, a felnőtt ember (szte) tud különbséget tenni a műfajok között. Bár én ezt inkább kétlem. Érdekes, h Leti felelőssége, h egy nős pasival kezd ki (azon túl, h egyébként is apáca) senkinek fel se tűnik.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.27. 18:15:06

@Gloria Mundi:
Nem állítom hogy szándékosan követed el az argumentum ad hominem circumstantialt, csak kíváncsi vagyok hogy ugye nem ez a helyzet, ugye, ugye?

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.27. 18:24:07

@Gloria Mundi: A szövegekből úgy tűnik hogy volt érzelmi befektetés Letícia oldalán, a lelkiismereti áldozat máskülönben nem érné meg

Ezt a jelenetet nem tudom elképzelni:

"Az apáca flörtből megcsókolta korosodó hódolóját"

Tudom,tudom ostoba sztereotípiák:)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.27. 18:38:24

@SevenDeadlySins: hódoló?...
Inkább: az apáca flörtből megcsókolta a két lábon járó kölcsönvibrit...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.27. 18:44:57

@SevenDeadlySins: Tiszta véletlenségből, de tényleg. Attól még nem rossz :P
Nem tagadom az érzelmi befektetést. De ennek a természetéről keveset tudunk. Rajongás, tisztelet, csodálat, stb. Volt nekem is olyan tanárom, akire így tekintettem, és nem voltam belé szerelmes egyáltalán. Bár őszintén szólva fogalmam sincs, mi történt volna, ha kikezd velem :)
Mit tagadtok, hogy Leti képes flörtölni? Ő csak szerelemből teszi kockára a lelki üdvét? (nem teszi kockára, mondom ...)
@21 hónap: Ez igazán nem szép tőled, csúnya kislány! :P

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.27. 18:45:09

@21 hónap: elgondolkoztattál, kérlek ezt taglald még egy kicsit

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.27. 19:06:51

@Gloria Mundi: Neeeeeem, biztosan képes, csak kétlem hogy pusztán a flört kedvéért csókolt volna. Nem olybá tűnik, mint aki a testiséget nyersen szereti.

Mindettől függetlenül az egész lehet fikció

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.28. 07:51:45

@SevenDeadlySins: kölcsön = házas, tehát "másé" sose lesz.
vibri = hímringyó. másra nemigen lehet használni, mert még a tanultságát is felülírja az érzelmi intelligencia hiánya.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.28. 08:17:14

@21 hónap: Sztem most nagyon nem vagy tárgyilagos. A hét főbűnös legalább megengedi, h még túl kevés az info. És így is van. Várjuk ki a folytatást. Ami a kölcsönt illeti: mindenki csak kölcsönbe van. Nincs olyan, h a tiéd. Mert senki nem lehet senkié. Ha házas, ha nem.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.28. 09:16:08

@Gloria Mundi: ez most elég buta félreértelmezése volt annak, amit mondtam :P

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.28. 09:23:10

@21 hónap: Sztem nem értelmeztem félre, úgy érzem, te azt gondolod, h a házasság bizonyos fajta birtokviszonyt jelent, amit egyébként az emberek nagy többsége így gondol. Én pedig nagyon nem. Mindössze erre utaltam.

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.28. 13:25:28

sok kérdésre kaptunk választ a következő posztban

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.28. 13:31:12

@21 hónap: tetszik a kíméletlenséged, ha ráérsz egyszer, kérhetnénk Letitől egy ostort és játszhatnánk flagellációst:)

rozsdafarku 2010.04.28. 13:37:45

@SevenDeadlySins: Lenyűgöző és FÉLELMETES ez a pontos, lényeglátó elemzés, még mindig ettől vagyok kikészülve.Képzelem, milyen kórképet tudnál a hozzászólásokból kerekíteni.Igaz, hogy úgy vagyok vele, ha már egy lélekbúvár többet tud a mélyrétegeimről, mint saját magam, akkor az már tényleg kóros.Nagy a baj?Kézrátétellel gyógyítható vagy korbács kell hozzá?

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.28. 15:03:36

@rozsdafarku: szigorúan korbács!
Az majd kigyógyítja a lélekbúvárt az okoskodásból!

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.28. 21:32:16

@21 hónap: :) s a prof lestoppolta a meseautót? élvezte az utat, de a súlyadót már nem neki kell fizetnie.

Azért ebből az 'üzletből' a profnak jóval nagyobb haszna lett.

Csuri / Bariildi 2010.04.28. 21:54:30

@Gloria Mundi:
Gloria, ne idegesíts.
Leti nem kikezd a proffal,max hagyja h a prof kikezdjen vele.
Felelőssége saját magáért van, azért h ő apáca, meg ilyenek, de miért lenne ez súlyosabb attól, hogy a másik nős vagy nem nős???
Mindenki foglalkozzon a saját feleségével.
ÚÚÚÚÚÚtálom, amikor egy független nő összekeveredik egy nős pasival, és a NŐT teszik felelőssé!! Miért is?? Ő szabad emberként azt tehet, amit jólesik. A férj az, aki kötelékben él, neki van, és csak neki lehet ezzel kapcsolatban felelőssége.
Szal Leti nem annyira ártatlan, de nem azért, mert a prof nős.

Csuri / Bariildi 2010.04.28. 21:58:19

@21 hónap:
Hát, 21, ez "kissé" sommás.
A nőcsábász nem hímringyó.
Mint ahogy ennek női megfelelője, akire nincs ilyen szép név, de legyen fficsábász sem feltétlenül kurva.
Az pedig hogy ki kié lesz, marhára nem a papírtól (házasságtól) függ!
Egyébként meg itt Gloriának igaza van: senki nem valakinek a tulajdona, tök mindegy milyen papír van vagy nincs közöttük.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.28. 22:32:31

@SevenDeadlySins: Milyen haszna van egyelőre a profnak, kérdem én? Max annyi, h megint macsónak érezheti magát, de ez sztem elég gyakran megesik vele. Leti kihívás, az átlagnál nehezebb meghódítani, és aki szereti a kihívásokat, annak maga a folyamat nagyon izgalmas lehet. De még semmi nincs lejátszva.
@Csuri / Bariildi: Direkt azér vetettem be, h ezt kifejthesd :) De egyébként egy apácától azért elvárható, h erre is figyeljen, nem? Ha a proftól elvárjuk, h legyen tekintettel az ő státuszára, fogadalmára ...

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.28. 23:04:16

@Gloria Mundi:"Milyen haszna van egyelőre a profnak, kérdem én?"
Megmutassam?

:)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.29. 05:56:20

@Csuri / Bariildi: az idézőjelet is olvastátok, vagy csak nálam jelenik meg? Hagyjatok már ezzel a birtoklással...

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.29. 14:27:41

@21 hónap: pedig én szeretem a birtokos esetet.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.29. 14:33:22

@SevenDeadlySins: épp a napokban döbbentem rá, mennyire utálom. De ez téged ne akadályozzon semmiben.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.29. 15:40:05

Látom, jól elvagytok :) Fegyelmezett kommentelők :P

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.29. 16:03:27

@21 hónap: jaj az nem elég autentikus:)

@Gloria Mundi: várom a fegyelmezést( és Leti ostorát)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.29. 16:14:44

@SevenDeadlySins: Letíciával kéretik nem játszmázni büntessmeget ;)

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.29. 17:05:26

@21 hónap: speciel rátok gondoltam, Letinek csak az ostorára van szükségem (S hogy a fülembe suttogja "a pokolra jutsz szégyentelen!")

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.04.29. 17:13:40

@SevenDeadlySins: aha. És gondolom, csak arrajártában suttog, mi? Na fuss neki még egyszer ;)

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.29. 17:17:14

Öszeomlottam a keresztkérdéseid alatt s lelepleztél;) Mit érdemel az ilyen bűnös?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.04.29. 19:57:07

@SevenDeadlySins: Úgy látszik, senki se akar megbüntetni ... Hát, ez is nehéz lehet :P

SevenDeadlySins (törölt) 2010.04.29. 22:32:27

@SevenDeadlySins: és a büntetésre is!

(ez ..nem volt komoly)
süti beállítások módosítása