Emerencia néni ágynak esett. Egyre rosszabbul van, de a doktornő szerint leginkább az a baj, hogy nincs kedve tovább élni. Nem akar kivizsgálásokat, kórházat, hercehurcát.  Csak elmenni végre. A Szent Mihály lovát emlegeti. Kilencven éves, tényleg, mit akarunk tőle?

De Benedicta megkér, győzködjem, hogy ne adja még fel. Nincs joga feladni. Az Úrnak kell eldöntenie, hogy mikor jön el az ő napja. Ne legyen olyan gőgös, hogy ő maga akarja eldönteni. Nem tudom ezt hidegvérrel hallgatni. Azzal az elhatározással megyek be Emerencia szobájába, hogy nem győzködöm semmiről.

Mintha összement volna. Ráncosabb, vékonyabb. Lassan elveszíti a saját arcát. Miért kéne megvárnunk, hogy nyitott szájjal, halálfejként nyögdécseljen a fájdalomtól? Láttam már haldoklókat. Tudom, milyen. És ez a szag. A gyógyszerek és az elcsöppenő vizelet átható szaga. Jó, hogy ő már nem érzi. Hozzászokott.

Megsimogatja a kezem. Kislányom, mondd meg nekik, hogy hagyjanak békén. Csak el akarok menni. Egész életemben parancsolgattak. Te, ugye, megérted. Magyarázd meg nekik.

Belefájdul a torkom, úgy nyelem vissza a sírást.

Később Agapét kérlelem. Hagyjuk Emerenciát, ahogy kívánja. Az a lényeg, hogy ne szenvedjen sokat. Ha fájdalmai vannak, csillapítsuk. Elszánta magát.

Agapé csak félig figyel oda. Túlságosan leköti a kampány. Aztán felcsattan:

- Nem érted, hogy nem tehetem? Én felelek ezért az öregasszonyért. Engem vonnak felelősségre, ha nem kap megfelelő ellátást. Ki kell vizsgáltatni.

- Agapé, kérlek.
- Nincs időm ezen vitatkozni, Letícia.
- Hogyhogy nincs időd? Nem érted, hogy egy ember életéről van szó? Akit állítólag kedvelsz?

Azt a szót, hogy szeretjük, hogy bárkit is szeretünk, kínosan kerüljük. Mi csak kedveljük egymást. Istent szerethetjük, imádhatjuk, neki meg se kottyan. Rá aztán minden felesleges érzelmünket ráaggathatjuk.

- Letícia, értsd meg, hogy nem tehetem. Te meg se próbáltad meggyőzni. Bevetted ezt a meg-akarok-halni szöveget. Márpedig az ember nem akkor hal meg, ha épp kedve tartja. Hanem akkor, ha az Úr magához szólítja.

- Lehet, hogy éppen ezt érzi Emerencia. Hogy magához akarja szólítani.
- Ezt bízd az Úrra. Attól még nekünk mindent meg kell tennünk a megmentéséért.

Nem szólok semmit. Előre tudtam, hogy hiába beszélek. De legalább megpróbáltam. Agapé már valami másra koncentrál. Mintha megfeledkezett volna rólam.

- Elmehetek? - kérdezem.
- Menj csak, menj.

A kilincs a kezemben van, mikor még utánam szól:

- Szólj Benedictának, hogy Klárát ne ossza be betegápolónak. Más feladatokat akarok neki adni.