Nem tudom, hogy került oda a prof, és nem is kérdeztem meg tőle. Hagytam, hogy a kocsijához vezessen, kinyissa az ajtót. Beszálltam. A zokogás csöndes sírássá alakult. Azt hittem, azt akarja, hogy lecsillapodjam egy kicsit, aztán visszamegyünk. De beindította a motort.
Hátradőltem az ülésen, és lehunytam a szemem. Nem érdekelt, hová megyünk. Nem érdekelt, mit fog szólni Agapé, Albertina, Benedicta, és a többiek. A diákok például. Emerencia biztos megérti, hogy mégsem veszek részt a temetésén.
Vagy fél órát autóztunk, de ez csak becslés, lehet, hogy sokkal kevesebb idő telt el. A prof elég gyorsan hajtott, az utakon nem volt nagy a forgalom. Piros lámpát is alig kaptunk. Jó volt így utazni, a cél ismerete nélkül. Úgy éreztem, kibírnám, ha soha többé nem állnánk meg. Csak utaznánk szótlanul.
Mikor mégis megálltunk, egy számomra ismeretlen városrészben parkoltunk. Új, alig két vagy három éves épületegyüttes. Annyira új volt, hogy még el sem adták az összes lakást a háztömbben. Valami lakópark. Sose hallottam róla. Nem is érdekes.
A profra néztem. Levette a vezetéshez használt szemüvegét.
- Ha akarod, bemegyünk. Ha nem akarod, hazaviszlek a rendházba.
- Menjünk be - feleltem habozás nélkül.
Mintha nem is én szálltam volna ki az autóból. Fákat még nem ültettek az utcában, árnyék sehol. Az épületben viszont légkondicionálás volt, megütött a hűvössége. Az elsőre mentünk. Nem értettem, hol járhatunk, miféle lakás ez. Lakás? Vagy valami más? Találkahely? A prof külön kéglit tart fenn a barátnőinek? Ez nem valószínű, annyira azért nem keres jól az egyetemen.
- A nagyobbik lányomnak vettük - mondta, mintha hallaná a gondolataimat. - Egyelőre befektetés. Mostanság próbáljuk kiadni. Nincs valami sok bútor.
Valóban nem sok bútor volt. A nappaliban egy heverő. Leültem. A prof hozott egy pohár vizet. Érdekes, poharat talált. Egy lakásban, ahol nem él senki. Itt a légkondi csak minimálisan működött, nem volt hűvös.
Megittam a langyos, nem valami kellemes ízű csapvizet. A prof bement a szobába. Úgy láttam, csak az az egy szoba van. Közepén franciaágy. Ágynemű nélkül.
Levettem a fityulámat, amelyet elég bonyolult rögzíteni. A hajam rövidre nyírva, nemrég jártam fodrásznál. Minden apácának rövid a haja. Régen kopasz fejjel jártak. Kicsit megizzadtam a fityula alatt, jó volt megszabadulni tőle. Aztán a harisnyától. Ebben a melegben, harisnya. Hát persze. A rendi ruhához mindig harisnyát kell venni. Meg egyébként is azt mondják, úrinő harisnyában jár. Nem, mintha úrinő lennék.
A prof az ágyra heveredett, és nézett. Nem is akar semmit, gondoltam. Mit vetkőzöm itt neki? Abba is hagytam, és hanyatt feküdtem az ágyon. Fekete egyberuha, fehér csíkkal. Cipzár hátul. Fehérnemű? Jaj, az a ronda apácás fehérnemű.