Az idő felfüggesztve. Valahol ott csügghet, mint a habitusom, az ajtóra szerelt kampón. Mindenesetre nem hiányzik senkinek.
Lassú szeretkezés, lassú, végtelenül finom. Nem tudom kizárni a tudatomból, hogy ez már búcsú. Nem tudom elfelejteni, hogy holnap elutazik. Szeptemberig nem lesz Pesten. És én hol leszek?
Tessék, az idő fel volt függesztve. De az én fejemben tovább pörög. Aztán elfelejtem. Csak a gyönyör van, a felbukkanó, elkanyarodó, majdnem-gyönyör. A távolodás és a közeledés. Szoros ölelés, eltartás. A vágy, hogy mondhassam, amit nem mondhatok. Aztán a vágy, hogy megalázkodjam, hogy a szolgája legyek. Bárcsak tudnám, hogyan szolgálhatnám. Hogyan semmisülhetnék meg annyira, hogy ne tudjon soha elfelejteni.
Más van itt helyettem. Egy szép nő, akinek mozog a csípője. Aki látja, hogy gyönyörködnek benne. Aki élvez és még általa sem ismert hangokat ad ki magából. Szeretnék ez a másik nő lenni mindig. Valahol, az időn kívül.