Miért segítek még mindig Richárdnak? Képes volt felhívni. Nagyon jól jönne nekik, ha átadnék egy mobilt a generális anyának. Vagy, ha az van neki, elég a SIM kártya. Alapvetően a fiatalabb nővérnek szánják, de hogy néz az ki, ha neki adjuk? Richárd abból indul ki, hogy a generális anya úgyse maga intézi a telefonjait. Ebben van némi ráció.
De miért segítek neki? Nem tudok nemet mondani? Vagy csak NEKI nem tudok nemet mondani? (Meg a profnak.) Egyébként megnyugtatom, hogy egyelőre nem robbantok. Hagyok magamnak egy kis időt. Ennek örült. De látszott rajta, hogy nincs most energiája velem, vagyis az én életemmel foglalkozni. Kíváncsi vagyok, mikor lesz.
Az autóban ülünk. Nem tartom valami jó ötletnek ezt a mobil-dolgot. Bár igaz, hogy kedvem sincs ennyire belefolyni az egészbe. Vitatkozom. Miért kellene a generális anyának itt mobil? Nem egy nagyvállalat vezetője, és nem is politikus. Biztosan bőven elég neki a vezetékes telefon is. Kolumbiába csak nem mobilozik.
Richárd belátja, hogy igazam lehet. De van jobb ötletem ennél? A SIM kártya mindent megoldana. Így sokkal nehezebb lesz. Adhatnék valami nyakbaakasztós emléktárgyat nekik, azt is lehetne preparálni. Bár ez némi időbe kerülne, és jó lenne még ma elintézni az egészet. Mert még lemaradunk a kapcsolatfelvételről. Ha odabent, a rendházban kerül rá sor, akkor hiába a külső megfigyelés. Akármilyen emléktárgyat is adnék nekik, ugyan minek hordanák magukkal? Valószínűleg letennék a szobájukban, és megfeledkeznének róla.
Visszatérünk a mobilhoz. Richárd a kezembe nyomja a telefont. Csak beszélgessek a kolumbiaiakkal egy kicsit, ha tudok. Látogassam meg Angélát, derítsem ki, hol a fiatalabb nővér szobája. Húzódozom az egésztől. És, ha elkapnak? Ki kapna el? Ha nem derítek ki semmit, úgy is jó, nyugtat meg Richárd. Akkor békén hagy. Megígéri. Keres más megoldást. Tudom, hogy nem lenne könnyű, ez az ellenőrzött szállítás-dolog könnyen kicsúszhat a kezéből. Ideges is miatta.
Beleegyezem. Richárd megmutatja, hogy működik a mobil. Meglehetősen drága készüléknek látszik. Fotózni, MMS-t küldeni is lehet vele, sőt, videózni is. Normális esetben nekünk nincsenek ilyen drága mobiljaink, mondom Richárdnak. Ha valakinek van, akkor olcsó fajta. Én még MMS-t se tudok küldeni a sajátommal. Fél órát töltünk azzal, hogy megtanuljam kezelni a telefont. Többé-kevébé.
Aztán bemegyek a rendházba. Összeszorul a gyomrom. Úgy érzem, elég rámnézni, és bárki észreveszi, hogy nem tiszta szándékkal jövök. A folyosón Angélába botlom. Épp most jön az ebédlőből. Szerinte Doloresék és a vendégek még asztalnál ülnek. Persze nem ugyanott étkeznek, mint az anyaotthon lakói. De egy üvegajtón át be lehet látni.
Mikor megjelenek az üvegajtó mögött, Dolores épp nevet valamin. Meglát, int, hogy lépjek be. Kapok egy kávét, meg egy szelet sütit. Ez sem illet meg. Mindenki tévedésből kedves velem. Gyors spanyol beszéd. Jókedvűek. Előveszem a telefont, megkérdezem, hogy készíthetek-e egy fotót. A generális anya bólint, persze, jöjjön csak az a fotó. Egyébként akarta is mondani, hogy elfelejtett fényképezőgépet magával hozni. El se hiszem, hogy ekkora szerencsém van.
Bár lehet, hogy egyáltalán nincs szerencsém. Ha Dolores tudomást szerez róla, hogy segítettem a rendőrségnek, akármilyen ürüggyel is, de segítettem, és neki nem szóltam, oda a belém vetett bizodalma. Márpedig ezt nagyon nem szeretném.