Sejtettem, hogy ez lesz. Agapé szánakozik rajtam. Noha egy szóval sem említettem a profot, ő azonnal róla kezdett beszélni. Szerinte elhitettem magammal, hogy a "vén nőcsábász" majd elválik miattam. Persze nem mondom ki. Még magamnak se vallom be. De titokban a kis agyamban ez motoszkál. Képes vagyok miatta felrúgni az életemet. Otthagyni mindent. Hát nem látom, hogy ez mekkora ostobaság?
Pedig nem erről van szó. Nem a prof miatt válok meg a rendtől. Sokmindenre miatta ébredtem rá. De előbb-utóbb nélküle is így döntöttem volna. És nem ringatom magam illúziókban. Kezdettől fogva tisztában voltam a hírével. És azzal, hogy ez mit jelent. Az sem kétséges számomra, hogy szereti Juditot. Ha nem ismerném a feleségét személyesen, lehet, hogy volnának kételyeim. De így nincsenek. Judit nem mindennapi nő. A prof pedig nagyon megbízható. Nem hűséges, de minden másban megbízható. Nem az a fajta, aki könnyelmű döntéseket hoz. Különben az érzelmei sem indokolják, hogy bármit reméljek. Ennyire nem vagyok naiv.
Kellemetlen volt ez a vita Agapéval. Megalázott. Nehezen tartottam magam. De most lenyeltem a könnyeimet. Nem akartam kiborulni előtte. Nem engedhettem meg magamnak. Átsiklottam azon a kérdésen, hogy hol fogok élni. Lehet, hogy Agapé ismeri a prof feleségét. És nem szólt róla semmit. A tévé-felvételen láthatta Juditot. Ha ismeri, akár névről, akár arcról, akkor figyelmeztetnie kellett volna. De nem tette. Most azonban nem fogom tőle megkérdezni, hogy is van ez. További támadási felület lenne. Óriási hiba.
Majdnem eljöttem úgy, hogy megfeledkeztem az anyagiakról. Hogy lehetne pénzről tárgyalni ilyen légkörben? Mikor épp beledöngölnek a földbe? De ha most nem, mégis, mikor?
Agapé idegesen felnevetett. Hitetlenkedve csóválta a fejét. Hogy vagyok képes ekkora arcátlanságra, kérdezte. Mindent a rendnek köszönhetek! És most pénzt akarok. Ahelyett, hogy szégyenkezve elhúznám a csíkot. Ennél tovább nem jutottam vele. De még nincs vége. Ezt ő is tudja.