Judit bemutatott a nagyobbik lányának, Saroltának. Mióta tudom, hogy Judit a prof felesége, persze rákerestem a gyerekekre is az iwiw-en. A prof nincs regisztrálva, és nem említette a gyerekei nevét. Tehát csak azután tudtam őket megnézni, hogy rájöttem, Judit a felesége. És, hogy elárulta a keresztnevüket. Judit nem vette fel a prof vezetéknevét, ezért nem is gyanakodhattam rá, hogy férj és feleség lennének.
Sarolta magas, vékony lány. Azon a néhány fotón, amit láttam, nem igazán látszott az arca. Most megdöbbentett, mennyire hasonlít az apjára. Vagy mennyire emlékeztet rá. Főleg a tekintete. A mosolya. Nem kifejezetten szép, de helyes. Kedves. És nagyon magabiztos. Első látásra megkedveltem. Mégis kellemetlenül érintett, hogy kénytelen vagyok megismerni. Egyre rosszabb a helyzet. Lassan a prof egész családját ismerem. És ez egyre lehetetlenebbé teszi, hogy bármi legyen köztünk. Minél közelebb kerülök, annál távolabb kell lépnem. Kellene.
Sára kíváncsi volt rám. Indiszkrét kérdéseket tett fel a legnagyobb természetességgel. Judit kicsit megrótta, elnézésemet kérte. Persze nem válaszoltam mindenre. De nem is sértődtem meg. Szinte elbűvölt ez az ártatlan nyíltság. Ha más a helyzet, ha nem ebben a csapdában vergődöm, amelyet ő családnak hív, talán őszintén válaszolok neki. Így nem tehettem.
Ráadásul még mindig nem szóltam egy szót sem arról, hogy a prof tanítványa vagyok. Judit nem említette a férjét teljes nevén. Tehát hivatalosan nem tudhattam, hogy a proffal azonos. Ha ő tényleg nincs tisztában ezzel a ténnyel, akkor nem én fogom felvilágosítani. Most reszkettem attól, hogy a prof beszélt rólam a lányának. És ezúttal fog kipattanni az egész titok. De a jelek szerint Sára sem tudott arról, hogy az apjának apáca doktorandája lenne. Vagy tudott, és úgy döntött, hogy hallgat. Az ilyen apák lányai hamar megtanulnak hallgatni.
