Boribon és Annipanni egészen más hangulatot teremtett körülöttünk. Nevetgéltünk. Megosztottuk egymással a felfedezést, hogy vannak új részek. Egyébként kije is Annipanni Boribonnak? A gazdája? A barátnője? Az anyukája? Annipanni vajon hány éves? És Boribon milyen nemű? Mindkettőnk szerint fiúmackó. Annipanni meg kislány és anyafigura egyszerre. Egy kislány, aki anyát játszik, meg egy játékmackó, aki igazi gyerek szeretne lenni.

Nőideál … Hogy lehetett Richárdnak pont Annipanni a nőideálja? Voltak persze mások is, de azokról most inkább nem beszélne. El tudom képzelni. Na, és a férfiideálok? A példaképek? Hát természetesen Winnettou. Meg Boka. Meg kicsit Nemecsek. Colombo. Ezen jót mosolygok. Colombo hadnagy nem jutna eszembe, mint férfiideál.

Winnettou kapcsán eszembe jut, mit olvastam Karl Mayról. Úgy prezentálta a regényeit, mint színtiszta igazságot. Mintha járt volna a Távol-keleten. Meg Amerikában, az indiánok között. Merő kitaláció. De May nagy büszkén hadonászott a medveölő puskájával. És pózolt mindenféle felszerelésben. Már öregebb korában egy újságíró rászállt, hogy leleplezze. Karl May meg tulajdonképpen tönkrement bele. Mert valahogy ő maga is elhitte, hogy mindez igaz. Annyira azonosult saját ideális alteregóival. Öregkorára szembesülnie kellett a valósággal. Aztán tessék, még a mai férfiak is belőle merítenek. Egy sosemvolt világ sosemvolt férfieszményéből rakják össze magukat. Richárd megvonja a vállát.

-    Számít ez? Hogy csak kitaláció?
-    Dehogy – nyugtatom meg. - Legalább Annipannitól senki nem várja el, hogy igazi legyen. Vagy mégis?
-    Annipanni igazi – feleli kópés mosollyal Richárd -, itt ül mellettem.