A beszélgetésünk derűs. De a prof egyetlen mozdulattal sem utal arra, hogy legutóbb hogyan váltunk el. Csókról szó sincs. Nem kérdem, miért. Így akarja valami miatt. Számítottam is erre, meg nem is. Bizonyos szempontból csalódás. Viszont alig van időnk. És tényleg sok mindent meg kellene beszélnünk.

A szerviz nem tudja vállalni az autót, elindulunk visszafelé. Megállunk egy kávéra. Aztán a prof észreveszi, hogy szinte szédelgek az éhségtől. A kávézás előtt meg is ebédelünk. Halkan beszélgetünk, bár az étteremben éppen akkora az alapzaj, hogy senki nem hallhatna bennünket.

- Mit tettél volna, ha elszólom magam? - kérdezem. - Ha elmesélem az egész dolgot Juditnak?
- Nem tudom. Álltam volna, mint a hülye. De eszembe se jutott. Bíztam benned. Most is bízom.
- Nem ártanék tudatosan se neked, se neki. Ez természetes. De véletlenül. Tudatlanságból elárulhattalak volna.
- Így utólag tényleg nem kellemes gondolat. Hála Istennek nem történt meg. Egyébként nem zárom ki, hogy Juca akkor is hallgatott volna. Botrányt nem csap. Az nem az ő stílusa.
- És, hogy elhagyjon?

A prof megcsóválja a fejét.

- Ha akart volna, elhagyott volna már.
- Sosem akart?
- Nekem sose mondta. Ami nem jelenti, hogy nem is gondolt rá.
- És te? Gondoltál rá, hogy elhagyod?
- Nem szokásom cserbenhagyni azokat, akiket szeretek.
- De akkor miért csalod meg?
- A kettőnek semmi köze egymáshoz, Leti.
- Hogyne lenne köze.
- Számomra nincs. Szeretem a feleségem. Szeretem a lányaimat. Ez megingathatatlan tény.
- Akkor mégis, miért kellenek más nők? Nem kívánod már Juditot?
- Ritkán. És azt hiszem, ezzel ő is így van.
- De nem vagy benne biztos.
- Nem vagyok benne teljesen biztos. Jelét mindenesetre ritkán adja.
- Ne haragudj, nem szabadna így faggatóznom. Ez a magánügyetek.
- Mesélj inkább erről a Richárdról. Juca szerint nagyon rendes fiúnak tűnik. Mit csinál?

Ricsi … Remélem, nem pont most próbál visszahívni. Kikapcsoltam a telefont.

- Most épp gyűlöl – válaszolom.
- Nem túl erős kifejezés ez? Miért gyűlölne?

Röviden elmesélem. A prof elgondolkozva fújja a füstöt. Már a kávénál tartunk. Nagyon jólesik elmondani neki, ami történt. Pedig meglehetősen különös. Miatta sértettem meg Ricsit. Most mégis úgy tűnik, atyai jóbarátként próbál tanácsot adni.

- Ha van egy kis esze, lehiggad, és hamarosan felhív.
- Nem tudom. Olyan engesztelhetetlennek tűnt.
- Lehet, hogy azóta magához tért, és kínos neki, amit csinált. Azért nem jelentkezik.
- Gondolod? Nem hiszem.
- Ha komolyan akar tőled valamit, jelentkezni fog.
- Mit akarhatna tőlem?
- Nem mondta?
- Konkrétan nem. De együtt él valakivel.
- Hm. Lehet, hogy ő se tudja, mit akar.
- Lehet.
- Leti, ne vegyél mindent annyira komolyan. Ha Ricsi jelentkezik, jó. Ha nem, akad majd más.

Akad más? És ő? A prof? Ezentúl nincsenek szándékai velem? Átnyúlok az asztalon, hogy megfogjam a kezét. Simogatja egy kicsit a kezem. De nem izgat fel. Nem akar felizgatni.