Megint egyedül maradunk a folyosón. Aztán egy házaspár jön. Fiatal nő hatalmas hassal, meg a férje. Kicsit nehéz lehet kilenc hónaposan három emeletet gyalogolni felfelé. A nő mobilon szól a szülésznőjének. Fogadott szülésznő. Ezt később a férj meséli. Mondja az árakat is. A nő bemegy az üvegajtón. A férfi hosszú várakozásra készül. Ő már tudja, hogy a vajúdóba nem mehet be. Judit kérdezgeti erről-arról. A férfi észre sem veszi, hogyan oldódik a szorongása. Jó, hogy nem kell egyedül lennie. Más kérdés, hogy a felesége mennyire van egyedül odabent.

Judit szerint a nő úgysincs teljesen magánál, ha beindultak a fájások. Másképp telik az idő ilyenkor. A baj az, hogy a sok adminisztrációval leállítják, lassítják a folyamatot. Nem szabadna ilyenkor adatokat kérni senkitől. Mégis azt teszik.

Egyszer csak megjelenik Angéla. Jó ideje nem láttam, megváltozott. Nem sokat hízott, de mégis másképp néz ki. Nem tudom megmondani, szebb-e. De kevésbé angyalarcú gyerek. Nagyon örül nekem. És annak is, hogy még nincs itt a szülés ideje.

Bemutatom Juditot, elkezdenek beszélgetni. Először olyan témákról, amelyeket csak azok ismerhetnek, akik voltak már várandósok. Szavak, kifejezések, élménybeszámolók. A férfi is bele-beleszól. Neki is több fogalma van róla, mint nekem. Illene utánanéznem, ha Angéla szülésénél tényleg én leszek ott. Eddig nem nagyon foglalkoztam az üggyel. Pedig kellene. Csak olyan messze áll tőlem az egész.

Juditot még jövetelünkkor figyelmeztettem, hogy az apáról ne tegyen fel kérdéseket. Nem lenne szerencsés. De ha valaki nem tudja, az szükségképpen kérdezne. Judit is megtenné, persze. Most tapintatosan elkerüli a témát. Még a profról se beszél. De látom Angélán, hogy rajta felejti a szemét a felesége miatt várakozó férfin. Biztos fáj neki, hogy az ő esete annyira más.

Judit felajánlja, hogy hazaviszi Angélát az anyaotthonba. Aztán engem is. Időközben elég későre jár már. Visszük Angéla csomagjait. Elképesztő mennyiség. Állítólag ez mind kell a kórházba. Biztos így van, csak csodálkozom.