Több lakást is megnéztem. Persze csak szobára van pénzem. Diáklányokkal lakhatom együtt esetleg. Vagy koedukáltan. Most már ez is lehetséges. Kicsit csodálkoztam, de végül is nem bánnám. Csak legyen saját szobám. És ne kelljen gyakran költöznöm.
Találtam egy helyet. Sajnos messze van egy kicsit mindentől, ami nekem fontos. És sokat kell utaznom. De meg tudom fizetni, és külön bejáratú szobában lakhatom. Bútorról sem kell gondoskodnom. A tulajdonos ötvenes házaspár. A férfi a papucsférj mintapéldánya. Még a neve is mulatságos. Persze az asszonnyal tárgyaltam, míg az ember porszívózott. A lakást a lányuknak szánták, de férjhez ment, gyereket szült. Így kiadják. Az egyik lakótársam az unokahúguk lesz. Közgazdásznak készül. A másik egy Vajdaságból érkezett színésznő. Ők két, egymásból nyíló szobát foglalnak el. A színésznő lakik a nappaliban, amely így valóságos átjáróház.
Én megkaphatom a legkisebb, konyha melletti szobát. Judit biztos megkönnyebbül, hogy nem kell külön szólnia a lakás miatt. Talán Angélának akarja odaadni. Talán kiadják. Vagy a nagyobbik lány költözik be. Nekem mindenesetre semmi közöm hozzá.
Ricsi összeszerelhető szekrényére nem lesz ott szükségem. Van gardrób. Így vissza is adom neki. Épp erre gondolok, mikor cseng a telefon. Pont Ricsi az. Gondolatátvitel? Fontos mondandója van. Megegyezünk, hogy felmegyek hozzá. Bár kicsit tartok ettől. Megint majdnem megcsókol majd. Aztán mégsem. Mi lehet az a fontos mondanivaló? Csak nem anyámról? Összeszorul a gyomrom.
Mikor megérkezem, látom, hogy nincsenek jó hírei.
- Anyámról tudtál meg valamit? - kérdezem azonnal.
Bólint. Úgy bólint, mint egy orvos, aki nem bírja kimondani, hogy meghalt a betege.
- Nem él már?
- Sajnos nem.
Csak ürességet érzek. Hiszen rég meghalt már számomra. Nem kell frissen meggyászolnom. És beszélnem se kell vele. Vagyis: már semmiképp nem beszélhetek vele. Sose fogom megtudni, miért hagyott el.
- Mikor halt meg?
- Egy évvel a távozása után.
Ez megdöbbent. Ilyen régen meghalt már? Én még évekig vádoltam. Évekig vártam. Mellbevág az egész hiábavalósága.
- Hogyan történt?
- Mellrák. Későn diagnosztizálták.
- Szerencsétlen. Én meg azt hittem, éli a világát.
- Nem így történt. Sajnálom, Panni.
Nem mondok semmit. Csak ülök a fotelben.
- Kérsz valamit inni?
- Igen. Adhatnál valamit.
- Mint a múltkor?
- Erősebbet.
Megrázkódom attól, amit Ricsi belém diktál. Éget. Egyáltalán nem kellemes. De utána egy kicsit jobban érzem magam.
- Hogy derítetted ki?
- Ez maradjon az én titkom. Rendben?
- Rendben. Hol van eltemetve?
- Észak-Németországban. Egy kisvárosban. El akarsz menni a sírhoz?
- Nem tudom. Minek? Értelmetlen.
- Neked kell eldöntened.
- Az a férfi. Akivel lelépett. Az él még?
- Igen.
- Fel tudod venni vele a kapcsolatot?
- Beszélnél vele?
- Talán. Nem biztos.
- Megoldható.
- Jó. Meggondolom.
- Rendben vagy, Panni?
Bólintok. Aztán megrázom a fejem. Nem vagyok rendben.
