Ricsi pár szavas üzeneteket ír. Colossal kapcsolatos kérdésemre nem válaszolt. Azt hiszem, nem is fog, amíg odakint van. Én sem írtam Colosnak. A levele egy ideig ott volt mindig a szemem előtt a postafiókban. Aztán archiváltam, hogy ne lássam. De továbbra is nyugtalanít, ha eszembe jut. Felhívtam Angélát, ellenőrizni akartam, hogy Colos nem vette-e fel vele a kapcsolatot. Persze nem kérdeztem rá. De ha bármi történt volna, biztos megemlíti. Nem tette. A szoptatási gondjai töltik ki az agyát. Meg az, hogy alig jut alváshoz. Még mindig nagyon fáradt.

Visszatérve Ricsire: mintha hűvös lenne most velem. Csak azért ír néha, mert én igénylem. Nem azért, mert neki is fontos. Vagyis ezt érzékelem. Beszippantotta a munka, az ottani élmények. A férfitársaság. Azt hiszem, ebben a közegben érzi igazán jól magát. Ahol nekem semmi keresnivalóm. Ott magára kell hagynom. Hiába szeretnék mindennek részese lenni, ami ő. Hiába vágyom minden oldalát megérteni. És megtanulni szeretni. Nem lehet. Tudom, hogy neki elég, amennyit belőlem lát. Nincs benne ugyanez a törekvés, mint bennem. Nincs ugyanaz a nyugtalan kíváncsiság. Neki elég az, amit mutatok magamból. Nem akar ennél többet tudni. Vagy, amit akart, már korábban kiderítette. Nyitott könyv vagyok. Nyitott könyv vagyok? Ha pedig így van, nem unalmas ez?

Azon gondolkozom, hogy visszaadom a kulcsát. Nem akarok többé órákig várni rá, ha ő úgy gondolja. Mint egy rabszolganő. Az ő szolgálólánya. Próbáltam már szolgáló lenni, és nem jártam sikerrel. Túl kényelmes ez neki. Vagy, ha máshonnan nézzük, egyszer csak terhessé válhat. Mert úgy érzi, hogy szinte odaköltöztem. És nem akar senkivel együtt élni.

Lehet, hogy csak túl sokat gondolkozom.