Tanszéki karácsony. Csak azért mentem el, mert reméltem, hogy beszélhetek pár szót a proffal. Vittem is neki valamit. Aztán kiderült, hogy beteg. Az utóbbi időben állítólag gyakran beteg. Sokat köhög. Orvostól orvosig jár. Ezt a titkárnőjétől tudom. Nekem ő maga nem említette. És a múltkor egészségesnek tűnt. Állítólag olykor teljesen jól van. De a köhögés újra visszatér. Kicsit nyugtalanít a dolog. Remélem, semmi komolyabb.

Az ünnepségen egyébként volt, aki nem ismert fel. Ritkán járok a környéken. Azelőtt  szinte mindig rendi ruhában jelentem meg. Most egész másképp öltözöm. Ricsi miatt vettem egy bokacsizmát. Nagyon drága volt, de legalább jó meleg. Kicsit bizonytalanul tipegek benne. Néha visszakívánom a lapos sarkú, ronda, apácás csizmát. Olykor fel is húzom. De elhatároztam, hogy megtanulok járni ebben a másikban. Ez is meglepetés. Nem tudom, Ricsi mikor lenne hajlandó hasonló áldozatra miattam. Ha arra kérném, hogy növesszen bajuszt? Vagy szakállat? Persze eszem ágában sincs ilyet kérni. Nekem úgy jó, ahogy van.

Párizsból hívott, hogy a hóhelyzet miatt törölték a járatát. Nem tudja, felfér-e a következő gépre. Inkább ne várjam. Maradjak az albérletben, ott mégse vagyok egyedül. Így igaz, Melinda még itt lesz egészen 23-ig, mert még aznap is vizsgázik szegény. A színésznő hazautazott. Szívem szerint kimentem volna Ricsi elé a reptérre, de valóban értelmetlen. Még akkor is az lenne, ha időben érkezett volna. És ő nem az a szentimentális fajta, aki elszomorodik, ha nem várja senki. Már ott, a reptéren. Mert egyébként tudja, hogy várom. Nagyon várom. Szinte már el is felejtettem, hogy néz ki.