Attól, hogy elhatároztam, szóba hozom a házasság kérdését, még nem lettem bátrabb. Sőt. Gyávább lettem. A nyelvemen van számtalanszor. Fürkészem a hangulatát. Most éppen vidám. Most túl fáradt. Most olyan türelmetlennek látszik. Sokat dolgozik az utóbbi időben. Olykor szinte szólni se lehet hozzá. Alig mond valamit. Valami fontos ügyben ülhetnek nyakig. Bár nekem az a benyomásom, hogy minden ügy borzasztóan fontos. Sose alkalmas az időpont egy ilyen komoly témára. Vagy csak így halasztgatom az egészet. Gyávaságból.

Riával pár e-mail-t váltottunk. Kizárólag szakmai témában. Egyikünk se merészkedik messzebbre. Szinte érzem, hogy ő is folyton kísértésbe esik. Lehet, hogy még le is ír mondatokat. Aztán kitörli. De lehet, hogy esze ágában sincs velem beszélgetni. Akkor egyszer kibeszélte magát. Kitette a pontot, és biztos van is valakije. Ricsi így gondolja. Igaza lehet. Jelentkező biztosan épp elég akad.

Talán, hogy ne a saját életemen gondolkodjam, hirtelen döntök. Válaszolok Colosnak. Felajánlom, hogy találkozom vele. Mielőtt bármit mondanék Angélának, meg kell őt hallgatnom. Hogy nem az én ügyem? Úgy érzem, mégis. Mindketten azt akarják, hogy így legyen. Hátha van ennek valami értelme. Hátha jobban megértem Angélát. És segíteni is tudok rajta.

Ricsinek nem is szólok a tervemről. Azt hiszem, nem örülne neki.