Hazajönnek a lakótársnőim. Mindjárt meg is csodálnak, ahogy ott fekszem az ágyban. Hirtelen sokan vagyunk a kis szobában. Érzem, hogy Ricsi mindkettőnek nagyon tetszik. Kissé mesterkélten kezdenek viselkedni. Nevetgélnek, igazgatják a hajukat. Nem tudom, Ricsi is észreveszi-e az önkéntelen mozdulatokat. Vagy hozzá van szokva úgyis, hogy így hat a nőkre.

Teát főznek nekem, és részleteket akarnak tudni a rosszullétemről. Janka nem az a fajta, aki kétszer meggondolná, hogy mit mondjon. Valószínűleg előbb beszél, és utána mérlegel. Mindenesetre azon az öblös hangján bekiabál a konyhából.

- Nem vagy te terhes, Panni?

Erőltetett félmosollyal nézek Ricsire. Mintegy bocsánatkérően. Próbálok olvasni az arcában. Legszívesebben elmenekülne, azt hiszem. Nem válaszolok, remélem, Janka elfelejti a kérdést. Hogy valami másról kezdenek beszélni. Csak felfogja, mennyire kellemetlen ezt szóba hozni. De Janka nem. Janka nem kertel. Megjelenik a feje az ajtóban.

- Hallod, Panni, mit kérdeztem? Nem csináltatok véletlen gyereket? Attól is hányhatsz.
- Biztos vagyok benne, hogy nem - felelem halkan. Még mindig Ricsit nézem. Mire gondolhat most?
- Oké, te tudod. Én azért vennék egy tesztet a helyedben. Két perc alatt kimutatja, mi az ábra.
- Szükségtelen. Tényleg.
- Nem késik a vérzésed?
- Nem, dehogy.
- Aha. Akkor még várnod kell. Ha késne, úgy tíz nap után mutatja ki a teszt a terhességet. Azonnal nem is érdemes megcsinálni. Tuti negatív, de ez semmit nem jelent.
- Értem.

- Panni - szólal meg Ricsi, mikor Janka visszamegy a konyhába. - Ne mondd, hogy késik a vérzésed. Az előbb hazudtál, láttam rajtad.
- Kicsit késik. Előfordul. Ne aggódj.
- A francba, Panni. Kicsit késik? Mennyit?
- Két napot. Az semmi. Máskor is volt már ilyen.
- Mióta velem vagy?
- Nem emlékszem. Lehet. Ne aggódj, rendesen szedem a tablettát.
- Biztos vagy benne?
- Persze, hogy biztos vagyok.
- De az sem jelent 100%-os védelmet.
- Nem, 100%-os védelmet csak az önmegtartóztatás jelent.
- Vagy a vazektómia.
- A mi? Stelirizálás? Erre gondolsz?
- Pontosan.
- Csak nem akarod megcsináltatni?
- Gondoltam már rá.

Úgy érzem, mindjárt elsírom magam. Ez nem lehet igaz. Hogy ilyet mondjon. És én lehet, hogy gyereket várok tőle. Nem, kizárt. De szeretnék. Ha valakitől, valaha, akkor tőle. Ettől az embertől? Aki képes ilyet mondani?

- Panni, ne csináld ezt. Te sírsz? Miért sírsz, az Istenért? Mi a baj? Csak nem vagy tényleg terhes?
- Fogalmam sincs, úgy csinálsz, mintha tragédia lenne, ha az volnék. És mintha én lennék érte felelős egyedül.
- Panni, ne veszekedjünk. Valószínűleg csak vírusfertőzésed van.
- Persze, én is azt hiszem. De te rettegsz attól, hogy mégsem. Rettegsz tőle, nem?
- Nem rettegek.
- De, látom rajtad. Mindent akarsz inkább, mint egy gyereket.
- Valóban nem akarok gyereket. Panni, ezt eddig is tudtad. Sose csináltam titkot belőle.
- Nem, inkább az orrom alá dörgölöd.
- Hagyjuk abba, jó? Nincs értelme ezen vitatkozni. Vihar egy kanál vízben. Inkább pihenj.
- Akkor elmész?
- Megjöttek a barátnőid. Jó kezekben leszel.
- Ha most elmész ...
- Maradjak még? Azt szeretnéd?

Hátrahajtom a fejem. Nem tudom, mit szeretnék. Már nem tudom. A csönd ránk nehezedik. Szerinte nincs miről beszélni. Főleg, amíg nem derül ki, mi a valóságos helyzet. De a kérdés most már mindig ott fog állni köztünk. Akkor is, ha várandósságról szó sincs. Én se fogom elfelejteni, amiket ő mondott, és ő sem fog attól az érzéstől szabadulni, hogy meg akarom kötni. Pedig nem, nem ilyen áron. Soha nem játszanék egy gyerek életével.

- Ki kell mennem.
- Megint rosszul vagy?
- Egy kicsit.

Mikor visszajövök a mosdóból, a telefonom a kezében.

- Colos? Honnan tudja Colos a számodat?
- Ellenőrzöd a hívásaimat?
- Nem, csak majdnem leesett a mobilod az éjjeliszekrényről, úgy dobálta magát. Ki akartam nyomni. Akkor láttam meg, hogy Colos hív.
- Ne törődj vele.
- Dehogynem törődöm vele. Ki adta meg neki a számodat?
- Én.
- Te? Nem arról volt szó, hogy semmit nem akarsz róla tudni?
- Meggondoltam magam.
- Meggondoltad magad. Csak nem akarsz vele találkozni?
- Hagyjuk ezt, Ricsi. Haza akartál menni.
- Nézz rám. Te találkoztál Colossal? Hát persze, találkoztál vele.
- Na és, ha igen. Mit számít az neked?
- Hogyhogy mit számít? Féltelek. Nem akarom, hogy őrültséget csinálj. Az a pasi veszélyes lehet.
- Ugyan már, nem veszélyes. Bűnös a maga módján, de nem veszélyes.
- Mit adott be neked?
- Gondolod, hogy ő mérgezett meg?
- Direkt játszod az értetlent?
- Kérdésre kérdéssel válaszolunk? Szerinted ez jó játék?
- Látom, hogy ma nem lehet veled beszélni.
- Akármit mondanék, nagyképűen rávágnád, hogy hazudik, én meg, a kis naiv, elhiszek mindent.
- Szóval tagadta, hogy erőszak volt.
- Ő nem érezte annak.
- Ja, ez nem lep meg. És most mit akar? Mit akar tőled?
- Ez nem derült ki egyértelműen. Mert rosszul lettem.
- Szóval ez ma volt? Ma találkoztál vele?
- Ma.
- És egyedül jöttél haza? Vagy ő is elkísért? Esetleg beengedted a lakásba?

Hallgatok. Úgyis kitalálja. Kellett nekem ott hagyni a telefont.

- Beengedted a lakásba! Panni, az őrületbe kergetsz.
- Mit tehettem volna? Hazahozott, mert alig éltem. Azonnal el is ment, nem nyúlt hozzám egy ujjal sem.
- De honnan tudhattad előre, hogy mit fog csinálni? Miért vállalsz felesleges kockázatot?
- Úgy ítéltem meg, hogy megbízhatom benne - mondom határozottan, bár ez féligazság. Én is tartottam Colostól egy kicsit.
- Te aztán nagyszerű emberismerő vagy.

Ez most olyan, mintha pofon vágott volna.

- Nem, pocsék emberismerő vagyok. Ebben neked adok igazat.

Nézünk egymásra. Tudom, hogy megértette, most az ő gyerekkel kapcsolatos reakciójára utalok. És érzem, hogy ezt nem kellett volna. De akkor is így van. Csalódtam benne.

- Rendben. Ha így gondolod ...

Fogja a kabátját. A kocsikulcsát.

- Jobbulást, Panni. Majd hívlak.