Elkezdtem újra tanítani. Nyelviskolákba is jelentkeztem. Esetleg lehet esélyem. De a nyelviskola kevésbé éri meg, mint a magántanítvány. Akkor lehet kedvezőbb, ha állandó céges ügyféllel dolgoznak. A magánemberek túl könnyen feladják. Olykor fordítást is kapok, de egyelőre ritkán. Csurran-csöppen többféle forrásból. Valakinek mindig eszébe jutok. Tény, hogy léteznek olyan munkák, amelyekre jelentkezhetnék. De eddig nem tettem. Nagyvállalatoknál, hangyabolyban. Idegenkedem attól a világtól. Persze, ha muszáj lesz, megpróbálom. Vesztenivalóm nincs.
Colossal végül beszéltem. Aggódott, minden rendben van-e velem. Egyelőre nem kérte, hogy újra találkozzunk. Azt hiszem, őt is megviselte. Érzi, hogy még mindig bizalmatlan vagyok. Hogy nem tartom ártatlannak. Egyébként ő maga sem tartja magát annak. Abból, amit mondott, erre következtetek.
Napok teltek el anélkül, hogy hallottam volna Ricsiről. Butaság így hallgatni. Tudom, hogy az. De ő mondta, hogy hív. Ha nem hív, nem akar velem beszélni. Ez egyértelmű. Aztán mégsem bírom tovább. E-mail-t írok. Mindössze ennyit:
Szia. Megnyugodhatsz, téves riasztás volt.
P
Pár perccel később bejelentkezik a csevegőbe. A kis zöld lámpa láttán erősen megdobban a szívem. Napok óta nem lépett be. Az a szürke kör a neve mellett bántó közönyről tanúskodott.
- Szia, Panni, jól vagy már?
- Jól, köszönöm.
- Én is elkaptam.
- Mit?
- A vírust. Itthon döglöttem 3 napig.
- Egyedül?
- Bezony.
- Nagyon sajnálom. Miért nem szóltál?
- Azt hittem, hallani se akarsz rólam.
- Haragudtam. De mondhattál volna valamit.
- Tudom. Nehezemre esik.
- Megkönnyebbültél?
Szünet. Eltelik 3 perc. Már azt hiszem, nem fog válaszolni. De a zöld lámpa ég rendületlenül.
- Elnézést, telefon volt.
- Értem.
- Nézd, Panni, sajnálom, hogy úgy hagytalak ott. Nem kellett volna.
- Tényleg nem kellett volna.
- Haragszol még? Nagyon elcsesztem?
- Eléggé. Csalódott vagyok. Nem hiszem ... Nem ezt érdemlem.
- Majd megbeszéljük személyesen, jó? Így nem megy, csevegőn keresztül.
- Rendben. Beszéljük meg személyesen. Mikor?
- Nem tudom ... Ma este?
- Ezek szerint meggyógyultál már?
- Még kicsit gyenge vagyok, de meg. Bevetésre készen állok. :-)
- Dolgozol?
- Persze. De most nem erre gondoltam.
- Tudom. Csak nem vagyok humorérzékemnél.
- Kár. :-(
- Az.
Megint szünet. Telefon? Vagy nem tudja, mit válaszoljon erre? Tán azt remélte, hogy megúszhatja a magyarázkodást. Aztán megint gépel.
- Hiányzol.
Nem tudom, mit írjak. Ő is hiányzik nekem. De nem hagyom, hogy a szőnyeg alá söpörje az egészet. Kénytelen lesz valóban beszélni velem. Ha most elkezdek vele humorizálni, úgy érzi majd, hogy minden rendben. De hát nincs. Egyáltalán.
- Akkor ma este.
