Angéla bejelentette, hogy meglátogat. Eddig nem nagyon mozdult ki a községből. De most elhatározta, hogy illik néha városi levegőt is szívnia. Judit otthon marad Lilivel, Angéla hónapok óta először érezheti magát másnak, mint anyának. Mikor beszéltünk, csak azt említettem neki, hogy dolgozom, ezért délelőtt nem leszek otthon. Rendben, akkor délután.

Tartottam tőle, hogy kénytelen leszek bevallani, hol dolgozom. Ha nem kérdi, nem mondom el. De ha rákérdez, akkor nem fogok hazudni. Sokáig úgysem titkolhatom. Ennek még annyi haszna is lenne, hogy megtudnám, akar-e Colosról beszélni. Vagy gondosan kerüli a témát továbbra is.

Alig érek haza, már csenget is. Mikor kinyitom neki az ajtót, meglepődöm. A megszokott, szerény öltözék helyett most valami egészen mást visel. Szűk nadrág, szűk pulcsi, rövid szövetkabát. Az alakja olyan, mint a terhesség előtt, karcsú, kislányos. Az arca is kislányos, de most kifestette magát. Ezt se láttam még tőle.

- Nagyon csinos vagy - jegyzem meg, bár szinte soha nem mondok ilyet. Most egyszerűen muszáj. Gondolatban hozzáteszem, vajon férfi miatt öltözött-e így. Lehet, hogy találkája volt valakivel? De kivel?

- Judit lányai öltöztettek fel. Kijelentették, hogy nem mehetek be olyan szakadtan Pestre, ahogy akartam. Ki is sminkeltek.
- Így már értem. Jól kijöttök egymással?
- Annyira nem. Illetve nem mindig. Kedvesek, de kicsit el vannak kényeztetve.
- Persze, a prof elkényezteti őket. Gondoltam.
- Igen, inkább ő, mint Judit.
- És Lili? Őt is elkényeztetik?
- Olykor igen, de azért nagyrészt velem van. Most viszont jó, hogy egy kicsit nélküle lehetek. Bár furcsa. Nagyon furcsa. Úgy jöttem végig a vonaton, hogy hiányérzetem volt. Mikor meglátok egy kisgyerekes nőt, szinte zavar, hogy nem tudja rólam, én is olyan vagyok, mint ő. Valahogy együvé tartozunk. Még értetlen gyerektelennek néz.

Nevetek.

- Értetlen gyerektelen? Én is az vagyok?
- Ha még nincs gyereked, persze.
- Ez valami külön osztálya az emberiségnek?
- Valami olyan.

Aztán teázunk. Angéla Liliről beszél, nagyrészt ő foglalja le a gondolatait. Nem is nagyon kérdez rólam. Nem bánom. Szinte már úgy tűnik, nem lesz szó a munkámról. De egyszer csak eszébe jut, hogy érdeklődjön felőlem is. Mikor megemlítem a gimnáziumot, felélénkül. Nem megdöbben, vagy méltatlankodik. Hanem izgalomba jön.

- Ott tanítasz németet? Esetleg Csabit nem láttad? Emlékszel még rá, szegényt akkoriban ... Hát, nem volt szép tőlem.
- Láttam Csabit.

Szóval Colos mintha nem is létezne, ellenben Csabi. Ő érdekli.

- És hogy van? Idén érettségizik, ugye?
- Igen, úgy láttam, nagyon jól van.
- Nagyon kedves fiú. Igazán. Szeretném ... Nem, hagyjuk.
- Mit szeretnél?
- Biztos nem is emlékszik már rám. Ostobaság lenne írni neki. Nem gondolod?
- Emlékszik rád. Kérdezett felőled.

Angéla mélyen elpirul. Szóval így állunk.