Az új életem - hányadszor teszek szert új életre? - alapvetően más, mint az eddigi. Az időt tekintve. Hétre kell beérnem. És tízre hazajövök. Aztán négykor újra elindulok, és fél nyolcra érek haza.

Egy hatalmas céghez járok spanyolt tanítani. Kamaszodó fiúk helyett most felnőttekkel foglalkozom. Van két egyéni tanulóm, és két csoportom: utóbbiakban kettő illetve három ember. A két egyéni tanulóm férfi. Korombéli mindkettő, kicsivel harminc fölött. Az egyik kissé mániákusnak tűnik. Sok nyelven beszél és nagyon ambiciózus. Első pillantásra idegenkedtem tőle. Remélem, ez nem marad így.

A másik a kedd reggeli diákom. Mikor lejött értem a recepcióra - mert csak úgy engednek be, ha valaki értem jön -, hirtelen azt éreztem, hogy szeretnék tetszeni neki. El is pirultam biztosan. Túl hangosan és erőltetett vidámsággal kezdtem beszélni. Beültünk egy tárgyalóba, felajánlotta, hogy hoz egy kávét. Elfogadtam. Zavartan pakolgattam a könyvemet, a tollaimat. Középhaladó. Remélem, jó a nyelvérzéke és szeret beszélgetni.

Visszajött. Úgy döntöttem, hogy azonnal belevágok az ismerkedésbe. Magam sem tudtam, miért és hogyan, de hamarosan rengeteg információt összegyűjtöttem róla. Nős, és van egy két éves kislánya. Egy-egy fintora arról árulkodott, hogy a házassága nincs rendben. De nem mondott semmi konkrétat. Csak néha forgatta a jegygyűrűjét. Rezdülések. Figyeltem. Tudunk beszélgetni. Lehet vele beszélgetni. Tetszik.

Hétfő este Ricsinek részletesen beszámoltam az antipatikus diákról. Erről azonban csak annyit mondtam, hogy szimpatikus. Csütörtök este van vele órám megint.