Nem tudom, hogy kell. Hogy kell a húsvétot renden kívül és családon kívül ünnepelni. Van bennem valami üresség. Szeretném szavakba foglalni. Szeretnék beszélni vele. Hogy érzékelje, milyen nehéz ez nekem. Nehéz a lebegés két világ között. Neki nem hiányzik a család. Nekem sincsenek jó élményeim erről. De attól még él bennem a nosztalgia. Hogy másképp is lehetne. Ricsi meg lemondott róla? Vagy csak nem hajlandó megosztani velem a vágyait? Mert még félreérteném?

Azon kapom magam, hogy visszavágyom a hétköznapokba. A keretek közé. Kijöttem a rendből, hogy szabad legyek. És most hiányoznak a keretek, amelyek megtartanak. Ahogy talán a belga királynő mondja: csak a protokoll miatt nem esik darabjaira. Én is valahogy így vagyok ezzel. Csak mi az én protokollom? Mi az a keret, amely egyben tart? Miért nem tudok felszabadulni, ahogyan ő? A semmittevés élvezetével.

Légy könnyed. Engedd el magad. Szórakozz, nevess, ezt várják tőled. Ezt várja tőled ő is. Elsősorban ő. Lehet parancsra könnyednek lenni? És ha nem? Hogy tanuljam meg ezt a művészetet?