Nem, a gyomorgörcs nem a védéssel függ össze. Megvolt, hiányérzetekkel, szomjazással, kiszáradt torokkal. Pedig csak fel kellett olvasni a válaszaimat. De minden olyan üresen csengett. Szívesen felnéztem volna a papírból. Mondtam volna a szöveget a bizottság tagjaira tekintve. A bizottság is messze ült tőlem, a meghívottak is. Ricsi valahol a terem végében. Addig el se láttam. Mennyivel könnyebb lett volna, ha a prof ott van az első sorban. Nem szólhatott volna hozzá. De akkor is megnyugtatott volna.
Azért summa cum laudét kaptam. Nem éreztem, hogy megérdemlem. Főleg nem a felolvasásom alapján. Idegennek hatott az általam hetekkel korábban leírt szöveg. Esetlennek, rosszul fogalmazottnak. De biztos csak túl szigorú vagyok magamhoz.
A védés után rohantunk Ricsivel a büfének berendezett kis terembe. Már korábban kipakoltunk. De mégiscsak nekünk kellett először odaérnünk. Volt, aki elvesztette tán a fonalat. És nem sikerült odatalálnia. Azért elegen jöttek. Alkoholt is vittünk. Ez Ricsi ötlete volt. Én tiltakoztam, de szerinte nem tehetjük meg, hogy egy ilyen alkalommal ne legyen ital a választékban. És nem pezsgő. Bár az a divat, de szerinte a pezsgő nem is ital. Mindig radikális az ilyesmiben. Úgyhogy portói bort vittünk. Nagy sikere lett. Az utolsó cseppig elfogyott. Oldottabb lett a hangulat. Az egyik bírálóm észre se vette, mennyit beszél. Válaszolni senkit nem hagyott. A többiek eloldalogtak másfelé. Nekem meg hallgatnom kellett. Mikor próbáltam volna reagálni, leintett. Ricsi grimaszokat vágott. És csak mosolygott rajtam.
Meglepett, hogy Judit és Angéla is eljött. Főleg Juditon csodálkoztam. De hát mit tehetne most a kórházban? Délutánonként bemegy a profhoz, egyébként meg mindent úgy csinál, mint máskor. Ígérte, hogy beszámol a férjének a védésemről. És mondta, hogy péntek reggel műtik. A német írásbeli érettségi ideje alatt. Hát ezért a gyomorgörcs.
