Mindig megvártam, hogy ő lépjen. Sose mondta senki, hogy ezt így kell. Csak félénknek érzem magam. Még mindig. Hol vagyok én attól, hogy magabiztos lehessek ebben a játékban! Játék? Nekem persze nem az.
De egyszer át kellett lépnem a határt. És lehet, hogy rossz pillanatot választottam. Lehet, hogy nincs hozzá érzékem. Tudnom kellett volna, hogy éppen akkor nem alkalmas? Nem látszott elfoglaltnak. Vagy rosszkedvűnek, vagy ingerültnek. Mégse volt alkalmas. Finoman, de határozottan eltolt magától.
- Most ne ...
Ennyi volt. Nevetséges, de alig bírtam megállni könnyek nélkül. Nyeltem egy nagyot.
- Ne haragudj, nem akartalak zavarni.
- Semmi gond.
Még egy kicsit rám is mosolygott. És kiment a konyhába. Vagy két percig álltam az ablakban. Bámultam kifelé. Éppen zuhogott az eső és sütött a nap egyszerre. És nagyon szerettem volna átölelni. És felpofozni. És nekiugrani. Aztán kimentem a lakásból, a napsütésbe és az esőbe.