Mégiscsak keresztanya lettem. Colos természetesen kifejezetten boldog volt attól, hogy Angéla engem választott. Így a korábbi nehézségek fel sem merülhettek. Ricsi nem jött el, pedig hívtam. Nem akart ennyi ismerőssel találkozni, akik kérdéseket tehetnek fel neki. Persze, ebben van logika. Nem is tettem neki szemrehányást. Csak hiányzott. Egyébként valószínűleg akkor se jön el, ha nem ez a helyzet.

A profék fizették az egész vendéglátást. Angélának alig van saját pénze. Csabinak még annyi sem. Csabi szülei pedig ... A keresztelő utáni ebéden tudtam meg, hogy nem kíváncsiak Lilire. Nem hiszik el, hogy minden kétséget kizáróan Csabi az apja. És amíg ezt nem tudják biztosan, addig nem is akarják látni a babát. Csabinak persze nem említhetem, hogy mit kavarhatott fel az anyjában ez a hír. És a nevelőapja? Vajon most hogy érzi magát? A teljes elutasítás arra utal, hogy képtelenek kezelni a helyzetet. Időre van szükségük. És Colos valószínűleg sürgetné volt szerelmét, hogy végre Csabinak is mondják el az igazat.

Nehéz ilyenkor, mert egyszerre mindenkivel szeretnék beszélni. A profot igencsak élénknek láttam. Mintha átlendült volna a túlélő hangulaton. Látszott, mennyire fontos neki a családja, hogy Angélát és Lilit is közéjük számítja. Nem tudom, hogy bírja ennyi nővel. Bár most Csabival azért van egy fiú is. Nem vagyok vele egészen tisztában, hogy milyen gyakran találkozik Csabi Angélával. És milyen jellegű a kapcsolatuk. De a fiú kötődik a lányához, ez látszik.

Valahogy mellé sodródom, mikor még egyszer veszünk a süteményekből. Kérdezgetem a terveiről. Az érettségi nagyszerűen sikerült. Természetesen egyetemre megy. Mégpedig külföldre. Ezt a szülei már rég eldöntötték. Ő pedig mindaddig lelkesedett az ötletért, amíg nem tudott Liliről. De most elbizonytalanodott. Nem, összeköltözni nem akar Angélával. Jó helyen van a lány ebben a családban. És ő úgysem tudna gondoskodni se róla, se a gyerekről. (Szerelemről szó sem esik.) Viszont nem akarja hónapokra elhagyni. A gyereket. Angélára nem sok gondolatot pazarol ez a fiú. Vagy csak nem annyit, amennyit én reméltem.