Emerencia dolga nagyon megbolygat. Úgy érzem, hogy a kolostoron belül senki nem értené meg, mi a bajom. Csak belegondoltam, hogy milyen élet van szegény Emerencia mögött. És milyen haldoklás előtte, ha nem sikerül úgy elmennie, ahogy szeretne. Persze  önző módon magamra is gondolok. A magányra, amelyet ebben a közösségben mindannyian megtapasztalunk. Agapé megtalálta az ellenszerét. Én nem járhatom ugyanazt az utat.

Mikor szerelembe estem a szerzetesség gondolatával, nem az életemről fantáziáltam. Hanem a halálomról. Valójában nem a szerzetesi élet érdekelt, ha belegondolok. Az vonzott, amit majd utána mondanak rólam. Mikor már eltávoztam. De képzelt halálos ágyamon sose feküdtem kilencven évesen. Hanem talán annyi idősen, mint amennyi most vagyok. Nem akartam öreg apáca lenni. Ez is milyen gyerekes gondolatnak tűnik most. Bár, ha őszinték vagyunk, talán mindannyiunk ifjúsága ilyen különös képek halmaza. Az én ikonom a szent életű nővér képe volt, akiről csupa magasztosat mondanak a rendtársai. És fiatalon hal meg.

Beszélnem kell valakivel Emerenciáról. De kivel? A házban nincs bizalmasom. MC-ről még mindig nem tudom, kicsoda. Bemutatkozni is elfelejtett, amikor találkoztunk.  (Vagy nem felejtette el, szándékosan nem mutatkozott be.) Különös, hogy nem jutott eszembe megkérdezni, hogy hívják valójában. A profnak nem akarok ezzel jönni, pedig tudom, hogy megértene, és megbízhatom benne. De még mindig szégyellem a múltkori jelenetet. És ódzkodom attól, hogy az legyen az érzése, valamiképp ráakaszkodom.

Végül ismét Juditot hívom fel. Az ő józansága mindig jó hatással van rám. Tisztelem az eszét, csodálom a rendszerező képességét. Hogy mindig új perspektívából láttatja a dolgokat. Az egyetemi szobájában fogad két előadás között. Teával kínál. Nincs túl sok ideje rám, de legalább odafigyel arra, amit mondok. És nem hallgattat el azzal, hogy az Úrra kell bízni a döntést. Meg persze a tartományfőnökre.

Búcsúzáskor megkérdezi, hogyan lehetek én egyáltalán apáca. Kérdőn nézek rá.

- Én úgy érzem, a gondolkodásmódod lassan nem lesz összeegyeztethető az Egyház tanításaival. Kíváncsi vagyok, meddig bírod ezt az ellentétet elviselni. Vagy az agyadat kell megváltoztatnod, vagy az életedet.

Szeretnék ellentmondani. Annyira nem lehet még súlyos a helyzet, amennyire ő látja. De az igaz, hogy egyre kevésbé tartom magam az előre gyártott mondatokhoz. A gondolatokhoz még kevésbé. És ez veszélyes.