Pénteki történet.

Angélát nem oszthatom be a kórházból hazaengedett Emerencia mellé, mert hányingere van. (Benedicta lelkigyakorlatra ment, ezért az én feladatom a novíciák ellenőrzése.) Nem folyamatosan, szerencsére, de attól a kissé már penetráns gyógyszer és vizeletszagtól, amely a szellőztetés ellenére megüli az idős nővér szobáját, öklendeznie kell. Én tudom, miért, de másnak nem mondhatom el. Kénytelen vagyok Klárát megbízni a következő turnussal. Persze, hogy emlékszem, Agapé arra kért, ne tegyem. De nincs más választásom.

Klára húzza az orrát. Egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy különleges jogokat élvez. Természetesen szól Agapénak, aki magához hívat. Pedig már épp arra készültem, hogy elmegyek Csabi elé a gimihez. Bár nem tudom, meg merném-e szólítani. Tényleg nem jutott még eszembe semmi, amivel odaállhatnék elé.

Agapé idegesen dobol ujjaival az íróasztalon. Megint fejmosás következik. Nyugodtan hallgatom.

- Nem felejtettem el, mit kértél, de Angélát nem oszthatom be erre a feladatra.
- Miért, tán leesik az ujjáról az aranygyűrű?
- Nem, egészségügyi okokból.
- Tán beteg?
- Valahogy úgy.
- Akkor jelentkezzék a betegszobán. De én úgy érzékelem, semmi baja, az előbb láttam az udvaron.
- Nem tud Emerencia mellett dolgozni.
- Megindokolnád?
- Nem mondhatom meg az okát. Bizalmas.
- Mióta bizalmaskodsz te a novíciákkal?
- Én bizalmaskodnék?

Agapé felcsattan:

- Ne légy szemtelen, Letícia.
- Elnézést.

A szőnyeg mintázatát tanulmányozom.

- Klárának más feladatot szánok, kénytelen leszel Angélát Emerencia mellé rendelni.
- Nem tehetem, Agapé.
- Nem győztél meg.
- Sajnálom.
- Vagy Angélát küldöd, vagy magad mész.

Kihívóan nézek rá.

- Ha nélkülözni tudsz, akkor magam megyek.

Agapé látja, hogy erőszakkal nem ér célba. Leültet. Megkérdi, nem vagyok-e szomjas. Nem vagyok.

- Letícia, úgy érzem, bármit mondok, ellenállsz egy ideje. Van valami okod rá?
- Soha nem az ellentmondás kedvéért mondok ellent, Agapé.
- Ezt már ismerem, a meggyőződéseid.
- Pontosan.
- Ha Angélának valami baja van, arról nekem is tudnom kell.
- Nincs semmi baja, de ezt a speciális szolgálatot most nem bízhatjuk rá.
- Ez nem magyarázat, Letícia.
- Sajnálom, ennél többet nem mondhatok.

Agapé mélyet sóhajt. Tudom, hogy neki sem könnyű.

- Mit kezdjek veled, Letícia? A lehető legrosszabbkor kezdtél ellenzéket játszani. Nem, ne tiltakozz. Tudok a tévé-műsoros incidensről is. Nem lesz belőle botrány, legalább is remélem. De nagyon kérlek, ne húzd ki a gyufát még jobban.
- Nem direkt csinálom.
- Hát ez a baj, hogy azt se tudod, mit csinálsz.
- Megpróbálok nem túl sokat hazudni.

Agapé a medáljával játszik. Épp beveszi a szájába. Gyerekes gesztus, szinte nem is illik hozzá. Az egyenmedálunk egy kereszt, de a rendünk jelvénye alapján átdizájnolva. Van, aki csak egész pici kitűző formájában hordja, Agapé a nyakában, láncra fűzve. Szép nagy darab medál, mosogatni meg beteget ápolni nem lehet, ha ilyen használunk. A főnökasszony megengedheti magának.

- Rendben, Letícia - mondja végül - Rád bízom, kit osztasz be betegápolásra. Most nincs időm tovább vitatkozni veled. Te pedig pofátlanul kihasználod, hogy a jobbkezem vagy. Nem, ne tiltakozz. Ezt teszed, és meggyőződésem, hogy nagyon is tudatosan. A tv-műsorból azonban visszahívlak. Nem kockáztathatom, hogy valóban mondj valami marhaságot. Végeztem.