60. Agapé és a prof

 2010.05.27. 08:00

Ismét találkoztam a proffal. Nem volt sok időnk, az egyetem menzáján ebédeltünk, mindenki szeme láttára. Nem, mintha ebben bármi kivetnivaló lenne. De történni persze semmi nem történt. Múltkor is csak a hajamat simogatta, hiába szerettem volna sokkal többet. Kérni nem mertem, hála Istennek, erre még nem vagyok képes. Nota bene: még.

Agapéról beszéltünk, rég meg akartam tőle kérdezni, volt-e köztük valami. A prof rejtélyesen mosolyog. Vagy inkább kisfiúsan? Nem is tudom eldönteni. Már a kávénál tartunk, látom rajta, hogy szeretne rágyújtani, de itt, a menzán nem lehet.

Igen, volt köztük valami, de nem sok. Agapé nem akarta. A prof akkoriban került be az egyetemre, ifjú titánként. Feleség, család sehol. A tiltott gyümölcs pedig vonzotta. Agapé valóságos szépség volt, ráadásul vágott az esze, és fel-alá flangált novíciaruhában. Meg kellett veszni. A prof meg is veszett.

- Tehát szeretők voltak? - kérdem halkan.
- Nem. Ő nem akarta.
- A fogadalma miatt?

A prof megvonja a vállát.

- Tulajdonképp nem tudom. Sose magyarázta meg, miért. Tán nem tetszettem neki eléggé. Tán nem szereti a férfiakat.
- Ezt miből gondolja?

Figyelem az arckifejezését. Ő is tudja. Vagy legalább is sejti. De lehet, hogy nem akarja nekem is megmondani, ha esetleg nem tudnám.

- Csak egy sejtés - feleli. - Lehet, hogy öncsalás, mert nem tudom elfogadni, hogy lerázott.
- Pedig rajong magáért.
- Jó barátok vagyunk, igen. De ez a rajongás sosem volt erotikus természetű.

Bezzeg az enyém az, gondolom magamban bosszankodva.
 

Címkék: szerelem múlt rajongás ebéd menza agapé prof

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr411688608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vén betyár 2010.05.27. 13:15:55

A kedves kis nővér csak nem tud szabadulni a prof varázsa alól.
Régebben nekem is volt ilyen plátói kapcsolatom.Mindig becsültem a leányzót, hogy olyan távolságtartó a ffiakkal szemben, olyan környezetben, ahol nem ez volt a jellemző.Egyszer meg is mondtam neki, akkor elárulta a titkát.
Később megpróbálkoztunk egymással is, csak úgy, barátilag, hát... nem sok sikerrel.Ő is mást akart, máshogyan, meg én is.Elvittem a barátnőjéhez, ott aludt, nem nálam, de a barátság azért megmaradt.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.27. 13:29:11

@vén betyár: Azért a prof meg Leti között ez nem csak baráti próbálkozás ... Főleg nem csupán plátói :)
Micsoda sztorik vannak a tarsolyodban, nemtom, miért nem írsz blogot. A kommentek összegyűjtésével már lenne vagy 100 posztod rögtön :)

vén betyár 2010.05.27. 13:53:46

@Gloria Mundi: Éltem, élek és közben véletlenül megtörtént velem néhány érdekes esemény, találkoztam értékes, érdekes emberekkel, köszönöm a sorsnak.Azt is, hogy még nem akasztottak föl, nem nyúztak meg és nem lőttek főbe /el ne kiabáljam!/.
Blogot meg azért nem írok, mert:
1,Vannak, akik sokkal jobban gyakorolják ezt a műfajt./Mondjak példákat?/:P
2,Nincs bennem annyi kitárulkozás, közlési vágy.Alapvetően zárkózott, magamnak való, öntörvényű morcos, mogorva vén medve vagyok.:P
3,Nincs hozzá kellő képzettségem, végzettségem, műveltségem, tudásom.
4,Próbálkoztam a korábbi kommentek összefésülésével egy posztba, azt hittem, hogy föltaláltam a spanyolviaszt...Nem jött össze.Megértem - hát ezt is megértem.
%,Azért a katonasztorizókat még fenyegetem poszttal is.:)
6,További hozzászólásaimat meg rettegjétek...:P

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.27. 14:30:55

@vén betyár: Te tudod :) A kommentelők királya címet esetleg megpályázhatnád. Tényleg, ha blogger vándordíj van. kommentelő vándordíj is lehetne :)
Egyébként meg mennyi minden kiderült Agapé és a prof kapcsolatáról!

vén betyár 2010.05.27. 14:46:04

@Gloria Mundi: Agapé és a prof kapcsolata nagyon emberi.Egy kicsit mindkettőjük közelebb került hozzám.
A kommentelők királya cím tetszetős, köszönöm, de szerénységem azt mondatja, hogy csak annyiban, amennyiben igyekszem csak király blogokban megszólalni.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.27. 15:10:46

@vén betyár: Blogfigyelő. Na, ez milyen? A Blog, ahol a király blogokról lehet olvasni :)

Ficus Kinky 2010.05.27. 22:51:28

csak nekem ütötte meg a fülem ez, amiért szerintem az egész íródott?

"- Tulajdonképp nem tudom. Sose magyarázta meg, miért. Tán nem tetszettem neki eléggé. Tán nem szereti a férfiakat.
- Ezt miből gondolja?

Figyelem az arckifejezését. Ő is tudja. Vagy legalább is sejti. De lehet, hogy nem akarja nekem is megmondani, ha esetleg nem tudnám."

Ezek szerint Agapé a lányokat szereti??

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.05.27. 22:54:33

@Ficus Kinky: Hát, ezt már sejtjük egy ideje :) Csak azért nem kaptuk fel a fejünket. Sztem mindenki elkönyvelte magában, h így van, csak Leti nem nagyon feszegeti.
@rozsdafarku: Akkor te vagy scherer? :P

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.27. 23:19:24

@Ficus Kinky:

Ejnye, kolléga, nem figyelt! Agapé főnökasszony szexuális érdeklődése már régóta nyílt titok.

Ficus Kinky 2010.05.28. 11:01:31

a kommentekre, úgy látszik, nem : ))

viszont a posztokból hogy derült volna ki...?

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.28. 13:48:39

@Ficus Kinky: Elég sok finom utalás volt. Már az elején is.
"A pletykák már akkor is terjedtek, mikor gimis voltam. Nem csak Agapéről, egyébként, de leginkább róla. Hogy csókolózni látták. Vagy ölelkezni. Furcsa zajokat, zihálást hallottak a szobájából. Férfiaknak nem volt bejárása a klauzúrába, természetesen, maximum a papunknak, aki majdnem 80 éves volt és félig vak ... Rendtársakkal hozták gyanúba, esetleg novíciákkal. Horribile dictu, végzős diáklányokkal."
5. fejezet

Groix · http://index.hu 2010.05.29. 08:43:40

Egyre inkább az az érzésem, hogy Letíciát azért foglalkoztatja annyira Agapé szexuális orientációjának a kérdése, mert ö maga vonzódik Agapéhoz.

"Csodás alakja volt. Most is az van."
"Ha a lányokat szeretné, csak próbálkozna nálam is ..."

SevenDeadlySins (törölt) 2010.05.29. 09:01:57

@Groix: S alattomos machinátorként elintézteti a riválisát a századossal;)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.29. 11:14:10

@Groix: Hát, hogy olyan nagyon foglalkoztatná, azt nem mondanám. Sztem a prof sokkal jobban érdekli. Meg emszí is.
Egy nő is látja, ha a másiknak csodás az alakja. :P

Groix · http://index.hu 2010.05.29. 11:32:11

@Gloria Mundi: Persze. Csak a megam pszichoanalítikus beállítottságával igyekszem meglátni a tudattalan mozgatórugókat is. Ebböl az alapállásból nézve kicsit feltünö Letícia érdeklödése Agapé érdeklödése iránt.

Az eddigiek alapján Letícia amolyan Waylon Smithers-szerü figuraként jelenik meg elöttem, akit a hatalommal, tekintéllyel bíró emberek, apafigurák vonzanak (Agapé, a prof és MC is ilyenek, bár a hatalmuk más-más természetü), és aztán erotizálja ezt a vonzalmat, a másik személy nemétöl függetlenül.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.29. 13:28:51

@Groix: Még jó, hogy mindenféle foglalkozás képviselteti itt magát, egész jó kis szakértői csapat verbuválódott össze :)
Nemtom, mennyire furcsa, h Letit érdekli Agapé különleges szexuális irányultsága. Kit ne érdekelne a helyében?
Waylonnak utána kellett néznem, mert nem vagyok egy Simpsons-rajongó. Az addig rendben, h Letit vonzzák a hatalommal rendelkező személyek, de messze nem nemtől függetlenül, Agapével inkább harcol, mint feltétel nélkül imádná. Csodálja bizonyos dolgokért, de ha vki nőt csodál, az inkább Judit, és nem a hatalmáért, hanem az eszéért. Sztem a prof esetében is sokkal fontosabb faktor az intelligencia, mint a hatalom. Ami MC-t illeti, nem tudjuk, mennyi formális hatalma lehet, de manipulációs képességgel minden bizonnyal rendelkezik. Egyébként meg egy jó pasi, hát melyik nőnek ne tetszene?

Groix · http://index.hu 2010.05.29. 13:44:04

@Gloria Mundi: A tudás hatalom, természetesen nem csak a formális hatalomra gondoltam.
Az meg, hogy ki jó pasi (vagy nö) a környezetében, azt csak Letícia leírásából ismerjük, azaz a kijelentéseiböl csak az következik, hogy neki tetszik az illetö.
Ezt a "különleges" jelzöt pedig néhány millióan kikérnék maguknak, így a XXI. század elején...

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.29. 13:49:20

@Groix: A különleges jelzőben semmi pejoratív nincs. Csak annyit jelent, h nem átlagos. Nem többségi. Ahogy Mourinho mester mondja: I am the special one :) Bár ő nem erre érti, természetesen :)
A tudás nem minden fajtája hatalom azért, vagy nem egyformán az. Lehet vki baromi okos, és mégis a ranglétra legalján, mert nem tudja hatalomra váltani a tudását ...
OK, lehet, h MC nem is olyan jó pasi :) De abban a nők azért eléggé egyet tudnak érteni, h vki jóképű-e, lehet, h éppenséggel nekik nem szimpatikus, de látják, ha jóképű.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.05.31. 22:40:50

@Gloria Mundi:

Egy jó rendőr rendelkezik manipulációs képességgel. Minél jobb, annál többel.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.05.31. 23:07:05

@tiboru: Főleg jópasiba oltva tud ez működni :) Gondolom én ... De van, aki sajnálja Letitől azt a kis könnyed szórakozást, h a BRFK vagy Nemzeti Nyomozóiroda ufókutatóinak segítségére legyen. :P
süti beállítások módosítása