Megtörtént. Kiköltöztem. Ingóságaim: némi ruhanemű és könyv. Füzetek, jegyzetek, papírhalmaz. Hivatalosan semmi nem dőlt még el, aláírni nem írtam semmit. Sőt, megmondtam, hogy hajlandó vagyok továbbra is bejárni dolgozni, nem is akarok felmondani. Ha Agapé akar, rúgjon ki ő. Egyelőre nem döntött ezügyben, elküldött szabadságra. Egy havi járandóságomnak megfelelő összeget adott, mint zsebpénzt. Azt üzente, minden egyébről majd az utódjával tárgyaljak. A nagyjelenet után nem beszéltünk személyesen. Benedictát küldte maga helyett.
A mobilomat elhoztam ugyan, de az előfizetést biztos le fogják mondani. Ha észreveszik. Egy ideig lehet, hogy a nagy átszervezések miatt észre se veszik. Addig még elérhető vagyok legalább így.
Judit eljött értem. Spártaiak a körülmények, mondta. Hozott ágyneműt, törölközőt, néhány konyhai eszközt, fürdőszobai holmit. Nem tudom, hogyan köszönjem meg valaha is. Köszönet helyett a férje után ácsingózom. Ott fogok aludni, ugyanabban az ágyban. Lehet, hogy egyszer ők is kipróbálták. Lehet, hogy a régi franciaágyuk? Lehet, hogy ...
Nem szabad folyton erre gondolnom. A lakás más hangulatú így. Mintha nem is ugyanaz a hely lenne. Még látom a profot az erkélyen cigarettázni, de ez nem ugyanaz az erkély. Az a nap egy másik dimenzióban létezik.
- Holnap mi is lemegyünk a kicsivel a tanyára.
- Biztos jó lesz.
- Szeretek ott lenni. Még a kertészkedésre is rákaptam. Sose gondoltam volna.
- Nagy a kert?
- Nem túl nagy. Éppen elég.
- És szeptemberig lent lesztek?
- A lányok biztos nem bírják ki végig. Már nem akarnak folyton velünk lenni. Meghívhatják a barátaikat, ha akarják, de az mégse ugyanaz. Egyre önállóbbak. Persze, ha úgy tartja kedvük. Tudod, néha visszakívánom azt az időt, mikor még kicsik voltak.
A prof is mondta már ezt. Lehet, hogy akkor boldogabb volt a házasságuk? Bár ki tudja, nem boldog-e most is.
- Nem lehetett könnyű - próbálok együttérző lenni. Nem tudom elképzelni, milyen két kisgyerekkel élni.
Judit mosolyog.
- Anyám sokat segített. Ők meg igazán jó kislányok voltak. Sose betegedtek meg, sose tettek tönkre semmit. Aránylag könnyű volt. Te nem szeretnél gyereket, Letícia?
Megállok a pakolásban. Mit mondhatnék erre?
- Ne haragudj, semmi közöm hozzá - szabadkozik Judit. - Felejtsd el.
De nem felejtem el. Csak nem tudom a választ. És mostantól már a Letícia név sem illik rám. Vissza kéne térnem a saját, polgári nevemre. Pedig ezer éve nem szólít úgy senki.
[Mától megint heti háromszor jelentkezem. Ahogy kezdetben.]