110. Visznek

 2010.08.18. 08:00

Ha valakit, Richárdot értesítenem kellett, hogy elutazom. Sms-t küldtem neki, azonnal felhívott.

Ez most mit akar jelenteni, Leti, akarta tudni azonnal. Csak nem hátraarc? Csak nem hagyod magad meggyőzni az anyócák által? Mert beengednek a saját házadba pár napra?

Megnyugtatom, hogy szó sincs róla. De látnom kell a házat. A falut. Le kell zárnom egy szakaszt az életemben. Hogy valami újat kezdhessek. És Pesten úgyse nagyon csinálok semmit.

Richárd elnézést kér. Szabadkozik. Hisz valójában semmi köze hozzá. Nem akart rámtámadni. De lenne egy javaslata. Úgyis a környéken lesz dolga. Levinne kocsival. Nekem is kényelmesebb, ő se utazik egyedül. Nincs ellene kifogásom?

Nincs kifogásom. Bár így minden más lesz. A vonatozás jobban felkészített volna lelkileg. De autóval tényleg kényelmesebb. És most már nem kell folyton lelkiismeret-furdalást éreznem, ha kényelmes vagyok.

Kora reggel indulunk. Mindketten jóval a megbeszélt idő előtt ott vagyunk már a parkolóban. Ezt a kocsit még nem ismerem, múltkor másikkal jött. Mintha kicsit ideges lenne. Borostás, és kialvatlan benyomást tesz. Különös.

-    Veszekedtem a barátnőmmel – közli, miután megkér, hogy kössem be magam. Tehát van barátnője. Sejtettem. És mégis, egy egész kicsit csalódott vagyok.
-    Sajnálom.
-    Nem először fordul elő. Nem megy nekem az együttélés.
-    Együtt is éltek?
-    Hülyeség volt összeköltözni. Illetve ő költözött hozzám. De csak átmenetileg. Amíg
felújítják a lakását. Most meg sose lesz kész a felújítás.
-    Kellemetlen.

Richárd szitkozódik, aztán elnézést kér. A rendőrségen így beszélnek, magyarázkodik. Először ő is megütközött rajta. De ha finomkodna, kilógna a sorból. Épp elég, hogy inni nem akar, vagy csak módjával. Na jó, olykor hajlandó többet is inni. De akkor inkább nem kerülne a szemem elé. Vajon milyen, ha berúg? Nem tudom elképzelni.

Aztán megkérdi, nem bánom-e, ha továbbra is Letinek szólít. Egyébként vissza akarok térni az Annára? Vagy mi lesz? Hogy mutatkozom be eztán? Megvonom a vállam. Nem is tudom. Most épp egyiknek se érzem magam. Se Letinek, se Panninak. 

-    Panni – ismételgeti Richárd. – Aranyos. Ha egy kicsit megnöveszted a hajad, és lófarokba kötöd, úgy fogsz kinézni, mint Boribon kis barátnője.
-    Annipanni? – nevetek fel. Te is szeretted a Boribon-meséket?
-    Aha … Annipanni volt a nőideálom. És tudod, mi a furcsa?
-    Hm?
-    Hogy már korábban is eszembe jutott, hogy hasonlítasz rá.
 

Címkék: utazás rendőrség barátnő richárd annipanni

A bejegyzés trackback címe:

https://leticianover.blog.hu/api/trackback/id/tr342217254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.18. 08:07:19

Annipanni, mint gyerekkori szerelem... Egy férfire ilyesmi (a gyerekkori álom megvalósulása) mindig veszélyes.:) No meg már korábban is eszébe jutott.:D
Nem megy az együttélés? Leti/Pannival menne, szerintem biztos.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.18. 08:56:28

@örömlány: mindig azt hisszük, hogy valaki mással menne. Pedig az együttélésnél (is) bennünk van a hiba, ha nem megy. Egész addig, míg ezt el nem fogadjuk, nem fog másképp menni.

Egyébként miből sejtettem, hogy Ricsinek eeeegééész véletlenül ott lesz dolga?

Mellesleg: mi volt ez a "nem akarok több nőt tönkretenni" szöveg? Vagy épp az ősellenségét tette meg barátnőnek? Kicsit linkel a fiú.

Még egy dolog: nem jó váltott lovakon járni. Ha Ms. Renovatőr lapátra kerül, nem jó a még langyos lepedőre Letíciát fektetni.

Nekem kimaradt a Boribon...

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.18. 09:41:40

@21 hónap: Láttam én már karón varjút.:) Azaz a rossz (pár)választás magában hordja az együttélés nehézségét, lehetetlenségét. Olyat is láttam már, mikor egy nőfaló, "nőket tönkretevő" pasiból a hűséges férj vált, (csak a "pont jó" nő kellett hozzá.)
Langyos lepedőre? Letinek jót tenne - szerintem.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.18. 09:57:34

Hm, eddig azt hittem, hogy ilyen Boribon-típusú sztorikat (most néztem meg a neten) csak lányok olvastak. És most szembesülök azzal, hogy egy - később rendőrtisztté váló - kisfiú is.

Ricsi ezt a részletet biztosan nem mondta el a szakmai alkalmasságin a pszichológusnak, és (az ő érdekében remélem) a kollégái előtt sem henceg ezzel, mert tutira lebuziznák.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.18. 09:58:56

@örömlány:

Azt azért a férfiak nevében hadd utasítsam vissza, hogy =-t teszel a nőfaló és a nőket tönkretevő közé!

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.18. 10:21:05

@örömlány: a hűség egy dolog. Egy másik meg az, hogy mit kell érte nyelni. És most ne törjön ki belőled a szakma :)

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.18. 10:31:17

@21 hónap: Mit kell érte nyelni? Nem értem.:
(@tiboru: Rendben.:)

hungaryhonvéd 2010.08.18. 11:33:33

Vigyék...

(érdekes, akkor már másnak is gond a civil-nem civil váltással... nálam + az evés metódusa is e tekintet alá esett)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.18. 11:42:16

@hungaryhonvéd: ??? Ha nem ordítanak rád, hogy egyél, nem vagy éhes? :)

Groix · http://index.hu 2010.08.18. 12:10:46

@tiboru: Én is olvastam már pár Annipanni és Borbibon könyvet. :-)

hungaryhonvéd 2010.08.18. 12:13:42

@21 hónap:

Na monnyuk azt azért nem, szerencsére!
(és -eddig még- az egyéb szükségleteket sem kellett parancsra!)

De pl. -persze csak poén szinten-, szóvá lett téve h lassan, kulturáltan ettem, választékosan beszéltem. Ennek ellenére a trágár szinte a második anyanyelvem, és ue nem szerencsés ezt előadni a szerető otthon melegében...

hungaryhonvéd 2010.08.18. 12:23:42

És sajnos az említett irodalom eddig kimaradt. =(

Bár lehet, h jobb és akkor nem kell újraformálnom az eddigi Leti-képemet!
Vagy Panninak is jó, nem csalódnék?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.18. 12:36:14

@Groix:

Hát, ehhez most inkább nem fűznék megjegyzést...

De mégis.

Szóval az a véleményem, hogy ha annó az Annipanni helyett valami kardozós-[moderálva] olvasmánnyal foglalkozol, akkor a tegnapelőtt már megdöngetted volna Esztert :-)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.18. 13:04:18

@tiboru: azért ne felejtsd el, hogy két lánya van... Én sem azért olvasom a Thomas a gőzmozdony könyveket, mert be akarok vágódni a vonatbuzulsz topikban :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.18. 13:09:44

@21 hónap:

Én úgy értettem, hogy zsenge gyerekkorában olvasott Annipannit, ezért csaptam le rá.

Ha rosszul értelmeztem, természetesen elnézést kérek. A két lánygyerek elfogadható mentség és fokozottan enyhítő körülmény :-)

Groix · http://index.hu 2010.08.18. 13:38:04

@tiboru: Köszönöm az enyhítö körülmények figyelembevételét, ezzel együtt azt gondolom, hogy egy nagyon fontos összefüggésre mutattál rá.
Sajnos, valóban nem olvastam k-k könyveket annak idején, amikor kellett volna, most aztán itt van az eredmény.
Tanulság: Az ártatlannak látszó döntéseinknek is messzebb ható következményei vannak, mint hinnénk.

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.08.18. 21:36:34

Na, ehhez az Annipanni-dologhoz lenne nehány hozzáfűznivalóm. A nagyobbik fiam is rajongó, 3 és fél évesen. Emellett egyébként Thomas és minden, ami közl. eszköz, valamint arról szóló irodalom. Abszolút pasis dolgok érdeklik, Té, kedves :)
A Boribon nem lánykönyv, hanem teljesen uniszex, Boribon ui. egy játékmackó, szted a Micimackó is lánykönyv? A kardozós-kufircolós kicsit később jön, hm ...
Groix és Eszter, na, erre kíváncsi lettem, csak nincs netidőm, h megtekintsem a fejleményeket, sajna ...
De! Ha már mesék: nem árt a fiúknak se ún. lányos dolgokat ismerniük, ha már a lányok rá vannak kényszerítve Pál utcai fiúkra és társaira, minden mennyiségben. Engem pl untatott a Pál utca. Az Abigél sokkal izgalmasabb :P De fiúk nem szokták olvasgatni. Vagy?
Szóval, a lánykák értsék meg a fiúk lelkivilágát, mert az kötelező olvasmány, a pasik meg tapogatózzanak a sötétben a női lelket illetően? Ez így nincs rendben sztem. Utána meg gyártják a rossz vicceket a női lélek kiismerhetetlenségéről. Vagy így sokkal kényelmesebb?
Egyébként Ricsi tuti, h egyetlen pasinak se mondta volna ezt az Annipanni-rajongást, de az meglep, h a rendőrségen szakmai alkalmasságin a kedvenc gyerekkönyvekről kérdeznek, ez most komoly?
Egyébként a neten nincs fent egyetlen könyv egésze sem, majd viszek mutatóba, ha érdekel :)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.08.18. 22:16:52

@hungaryhonvéd: Leti-képed hogy nézett ki eddig? Nézd meg Annipannit a neten, sztem :) Pl fekete hajú és fekete szemű, ezt eddig nem tudtuk Letiről.
@21 hónap: A pasik mindig linkelnek. :) De sztem abban lehet igazság, h nem tartja magát alkalmasnak egy normál együttélésre, és lehet, h attól se lesz rá alkalmas, ha belezúgott Letibe. Esetleg akarhatja, de ettől még az marad, aki ... Lehet, h a szerelmet nem kéne együttéléssel elrontani :) Tom, h tiltakozni fogsz ... Fogtok?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.19. 01:03:30

@Carmesina:

Jó na, nem akarom túldramatizálni az Annipanni/Boribon témakört, már csak azért sem, mert én itt és most hallottam róluk először :-)

A nagyobbik fiad meg (amennyire hallom) tényleg elég fiús, úgyhogy nyugi; ez a köcsög kismackó nem fogja tönkretenni mindazt, amit egy gőzmozdony, talajgyalu vagy markológép hatása sarjadó lelkére.

Nem éppen minden alkalmasságin kérdeznek ilyen gyerekkönyves izét, de amikor én voltam olyan helyzetben, hogy munkatársakat kerestem, bizony ezt (és ennél sokkal kínosabb kérdéseket) is feltettem a farkaskölyök-jelölteknek :-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.19. 01:07:43

@Carmesina:

"Lehet, h a szerelmet nem kéne együttéléssel elrontani :)"

Hát Leti nem az a típus, aki csak dugni jár a pasijához; na jó, esetleg egy kis színház, mozi, könnyű vacsora...

Nem. Letit (Pannit - de nehezen áll rá az ujjam...) tipikusan olyannak látom, aki szeretne sürgölődni egy lakásban: mosni, krumplit pucolni, leporolni a pókhálókat, s közben a Bartók Rádiót hallgatja.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.19. 08:16:07

@tiboru: Leti ízig-vérig nő, szerintem. A Róla alkotott képembe minden belefér. A konyhában sürgölődés is, a tüzes (ágy)csaták is, de a szellemi kalandozások is.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.19. 09:25:58

@Carmesina: "Lehet, h a szerelmet nem kéne együttéléssel elrontani" => mélységesen egyetértek!

Csuri / Bariildi 2010.08.19. 16:38:56

@21 hónap:
Jaj, megint ez a szerelemfelfogás...
Miszerint szerelemnek csak azt hívjuk, amikor totál őrültek és agyamentek vagyunk... Ok, ha ez a szerelem, akkor az együttélés örömét nem kell ezzel elrontani :))))))))

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.19. 16:56:17

@tiboru: pfujj, micsoda sztereotípiák... :)

@Csuri / Bariildi: jóvanna, nem mindenki olyan szofisztikált bölcs, mit te ;)

Csuri / Bariildi 2010.08.19. 17:05:04

@örömlány: Teljesen egyetértek, bár eddig nekem az jött le, hogy Leti (én hisztiztem, h mi az igazi neve, de nem áll rá a szám...) nem az a kifejezett konyhatündér.... A szellemi kalandozásokban viszont nagyon otthon van. Az ágyban (még) nem, de majd beletanul, hiszen minden készsége és késztetése megvan hozzá :)

Csuri / Bariildi 2010.08.19. 17:07:30

@21 hónap: Húúúú, ezt köszi, megveregetem a vállam!
Én mindig toporzékolok, amikor a szerelmet (csupa nagybötű, vérvörössel) valami mindenekfeletti izének állítják be, miközben szerintem a mély szeretet (amely együttéléssel párosítva kifejezetten jó kombó) szerintem sokkal többet ér.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.19. 17:10:44

@Csuri / Bariildi: szerintem mindenki másként éli meg, ráadásul mindenkivel másként.
Különben sokan azt mondanák a második után, hogy köszi, nem szeretem a töltött káposztát :)

Carmesina · http://carmesina.blog.hu/ 2010.08.19. 21:13:52

@tiboru: Hú, de kegyetlen lehetsz. Gondolom, a szexuális szokásaikról is kikérdezted őket, és figyelted, h hazudnak-e. Bár őszintén szólva, épp tőled nem várnám, h a harcképesség és a macsóság közé egyenlőségjelet tegyen, hisz írtál is a spártai meleg seregről, ha jól emlékszem ...
Sztereotípiák a javából. Ja, és a rendőrnő-jelölteknek se szabad nőieseknek lenniük? :P
Egyébként nem aggódom Boribon mackó miatt, az is igazi kissrác, rosszalkodik, és mikor beteg, úgy tud haldokolni, mint egy igazi pasi, hahaha :)
Leti tud-e főzni? Sztem nem sok alkalma lehetett megtanulni, ha kollégista volt, meg a zárdában élt, ahol mindig más főzött rá, persze krumplit pucoltattak vele biztos, azt velem is, mikor vendégeskedtem egy osztrák rendházban. :)
A Bartók Rádió hogy jött ide?
@Csuri / Bariildi: Megint témánál vagyunk :) Valszeg vannak kapcsolatok, amelyeknek nem árt az együttélés, másoknak meg igen. Persze az se elhanyagolható tényező, h vannak-e közös gyerekek. De a saját tér sztem fontos, és nem volt teljesen hülye dolog a régi polgári családokban a külön hálószoba :) Hogy a főurakról már ne is beszéljünk, ahol más-más szárnyban éltek a házastársak.

örömlány · http://oromlany.blog.hu 2010.08.19. 21:44:10

@Carmesina: A külön szárny az remek lehetett...
De azt pl. tudjátok, hogy főúri családoknak az ország két végén volt két vára (vagy több), az egyiket az ember igazgatta, a másikat pedig az asszony? Így aztán utazni kellett egymáshoz többszáz kilométert (stratégiailag - ugye tiboru? - ez egy jó ötlet volt... (és feltehetően a házasságnak is jót tett:D)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.20. 08:36:52

@örömlány: Söjtörön, a Deák-házban nézegettük, hogy nem volt bolondság a külön hálószoba.
Most fognak repülni a kövek: nálunk is külön ágy, külön szoba van. Így alakult a gyerekekkel. Maga a közös ágy nem megoldás semmire. Házaséletet úgysem álmában él az ember, ha jut neki :)

Csuri / Bariildi 2010.08.20. 11:11:14

@örömlány: Jaj, nagyon szeretem ezt a számot!!! De ezt a koncertfelvételt nem ismertem, köszönet érte!!
@21 hónap: Ha két ember CSAK azért szeretkezik, mert épp egymás mellett szoktak feküdni, és logisztikailag így alakul, az régen rossz....
Az együttalvás nekem másért fontos: szeretem hallani a másik szuszogását :) (Nyilván itt nincsenek gyerekek a képben.)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.20. 11:47:33

@Csuri / Bariildi: jaja, jó dolog a másik szuszogása, ez tény. Mondjuk Don Quijotéval egy ágyban aludni annyira nem poén, éjjel rendesen durrog a könyvespolc, mikor fordul és csapódnak a kezei :)
De azért bevallom neked csendben: egyszer talán megint lesz rá lehetőség, hogy nagykorú hálótársam legyen - egy kicsit örülnék neki.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.20. 12:01:38

@Csuri / Bariildi: a CSAK-ot egyébként visszafordítom: ha csak úgy megy, akkor is régen rossz. nem kell ahhoz feltétlenül matrac :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.08.20. 17:53:04

Kiskorú hálótárs, katasztrófa. Állandóan felébred, enni akar, nyöszörög, és ráadásul még ki is szorít a helyedről. 2 kiskorú hálótárs meg egymást rugdossa. :P
21 hónap: Ki az a Don Quijote? Eddig karlovicsnál tartottam ... Kövek sehol nem röpülnek.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.20. 17:55:45

@Gloria Mundi: imádom mindkét kiskorú hálótársat. Vekker nem kell, éjjel két kis szuszogó ágymelegítő, nyugi, csend, békesség.
Don Quijote a számomra rendelkezésre álló másik opció, de lehetetlen mellette komolyabb fizikai sérülés nélkül aludni :)
Karlovics kikerült Viki életéből, nem? Nekem nem volt Karlovicsom.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.08.20. 17:59:52

@21 hónap: Lehet, h nálad van nyugi meg csend, nálunk csak szordinósan. Lassan nem emlékszem átaludt éjszakára, pedig a kisebb is másfél éves már.
Te mondtad, h a te karlovicsod vitt az ágyba reggelit, de akkor csak adoptáltad a nevet. :) Ilyet is csak pasik engedhetnek meg maguknak, h ész nélkül aludjanak. Meg gyerekek. :P Hol vagy, Seven, túl sokat öltögetem a nyelvem :)

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.20. 19:00:55

@Gloria Mundi: ja kérem, engem is neveztek már irigynek, mikor megkérdeztem, hogy szemléltetésképp kötök egy cérnát a lábaujjára, és mikor engem keltenek, rántok rajta egyet. Aszonta, hogy csak az alvást irigylem. Ez így is van. Asszem, 5 + 1 év folyamatos szolgálat után ez nem kifejezetten főben járó bűn...
Egyébként az igényszintemet lecsökkentve sokkal elégedettebb lettem. A 2-3 x max. 10 perces ébrenléttel átaludt éjszakát 100%-ban teljesítettnek tekintem :)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.08.20. 19:33:18

@21 hónap: Na ja ... Minden viszonylagos. Sztem én már akkor se tudnék 8 órát aludni, ha megengednék. Sajna magamtól is felébredek. Ne mondd, h a nagyobb se alussza át ...

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.08.20. 19:49:28

@Gloria Mundi: de, simán. Még úgy is, hogy vésik a feje mellett a falat. Ellenben rendszeresen az én fejemre fekszik, és arra bizony a levegő fogytával felébredek :)
A kicsi is átaludja, csak néha kéri a tápcsatorna felém eső részét ;)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.08.22. 09:46:16

@Gloria Mundi:

Nem hallottál még a pálinkás kenyérről?! Generációkon keresztül működött, és mi mégis itt vagyunk.

:-)

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2010.08.22. 20:48:37

@tiboru: Meg is látszik a többség elmebéli képességein :P
süti beállítások módosítása